Heros

hrwV. Az a fogalom, mely e szóban rejlik, a görögök között a különböző időkben lényegesen különbözött. Homerusnál minden fejedelemnek és nemesnek, kinek családfája valamely istent tisztelt őséül (oigeneiV), h. a jelzője; de e szóval tüntet ő ki más, kiváló tulajdonságú szabad szülöttet is. Il. 2, 210. Od. 2, 15. 8, 483. Csupán nagyobb testi és lelki erő különbözteti meg e h.-okat a közönséges emberektől, s ép oly halandók, mint a többiek. Menelaus és Rhadamanthys csak azért jutnak elevenen az elysiumi mezőkre, mert az istenek őket különösen kedvelik. Hesiodus már csak isteni eredetű halandókat nevez h.-oknak, a kik haláluk után a boldogok szigetén laknak és mint félistenek ismeretesek (opp. et dd. 156 sk. Hom. csak egyszer, Il. 12, 23, használja az huiJeoi szót); azonban nem szól soha úgy róluk, hogy hatással volnának az emberek életére, a kik nekik tisztelettel tartoznának. Később ez a hit egész Görögországban elterjedt. A h.-nak emberi tulajdonságai vannak életében, tehát ő is meghal; de ép halála révén magasabb rangba jut és hatalma van az emberekkel jót vagy gonoszat tenni. E h.-ok közé sorozták az ősidők legnagyobb hőseit, kik rendszerint istenek és halandó nők fiai; lelküket egészen más végzet éri, mint az emberekét. Vannak azonban a régibb idők h.-ai között olyanok is, a kik nem voltak istenek fiai, de annyira kiváltak erényükkel, hogy haláluk után isteni tulajdonságokkal ruházták fel, és nagy tisztelettel adóztak emléküknek. Még a történeti korszakban is voltak hősök, kik haláluk után h.-i rangba jutottak, így a spartai Leonidas, az athenaei Harmodius és Aristogiton. Különösen a gyarmatalapítók (ctistai vagy oicistai) részesültek tiszteletben. Ha az igazi alapító nem volt ismeretes, más h.-t választottak helyébe. Voltak képzeletalkotta h.-ok is, különösen nemesi és papi családok ősei Atticában, az egyes művészetek feltalálói, mint pl. Daedalus. Nem volt Görögországban vidék, mely a nagy isteneken kívül egész sereg h.-t ne tisztelt volna, akár mint a föld védő szellemeit =(daimoneV epicwrioi), akár mint az illető vidék szülötteit, így a Dioscurusokat Spartában, az Aeacidákat Aeginában, Theseust Athenaeben. Mindenütt voltak ünnepeik, némelyik kicsiny és jelentéktelen, némelyek azonban maga az állam költségén folytak le, s ezeken oly fényt fejtettek ki, mint az istenek tiszteletére rendezett legnagyobb ünnepeken. Különösen a vidék h.-ait tüntették ki népünnepekkel. Igen sok herosnak volt szentélye (hrwon), melyet rendszerint sirja fölé emeltek. Az oltár (escara) alacsonyabb volt, mint az isteneké; nyugati oldalán, az alvilág felé néző tájon, volt egy gödör, melybe az italáldozatokat (coai) öntötték. Mint a halotti áldozatok (enagismata) egyáltalán, ez az áldozat is mézből, borból, vizből, tejből, olajból és az egészen elégetett áldozati állat véréből állott. A hanyatlás korában élők is részesültek h.-i tiszteletben, így Kis Ázsiában a spartai Lysander, később királyok is, mint Antigonus és fia Demetrius Athenaeben.