Hilarius

– 1. H. Pictaviensis, Pictaviumban (Poitiers) született tekintélyes családból. A kereszténységhez csak férfi korában térítették philosophiai tanulmányai. Nemsokára szülővárosa püspökévé lett, s előharczossá az arianismus ellen. Constantiustól száműzve, 356–60-ig Kis Ázsiában élt. Meghalt 366-ban. Theologiai munkái, ú. m. két rövid irat ad Constantium, továbbá főműve de trinitate ll. XII s a történeti tájékoztatásul szolgáló de synodis seu fide orientalium, valamint contra Maxentium s a keserű haraggal írt contra Constantium a trinitas kérdései körül forognak. Ugy tünik föl bennük mint görög hatás alatt álló, de önállóan spekuláló elme; előadása gyakran lendületes; dictiója magvas, egyéni s galliai módra ellentétekkel s merész szóképekkel átszőve; a classikus szókincs elégtelensége miatt gyakran maga teremti a kifejezést; öntudatosan törekszik a tárgy méltóságának megfelelő választékosságra. Míg a fent említett munkákban a görög speculativ theologiának közvetítője Nyugaotn, addig Matthaeushoz és a zsoltárokhoz írt commentariusaiban először hozta alkalmazásba Origenes iskolájának allegorikus s typologikus magyarázatait. Kisázsiai tartózkodásának utolsó gyümölcse volt, hogy az ottani egyház hymnusaival megismerkedett s később Nyugaton is meghonosította; liber hymnoruma elveszett. – Irodalom: Opera ed. Benedictini congr. s. Mauri, Paris, 1793. Migne, Patrol. Lat. 9. 10. Zingerle, Vindobonae, 1891 (Corp. script. eccl. Lat. 22). Reinkens, H. von Poitiers, Schaffhausen, 1864. Baltzer, Die Theologiedes h. H. v. P., Die Christologie des h. H. v. P., Rottweil, 1879. 1889. Stix. Ueber den Sprachgebrauch des h. H. v. P. Rottweil 1891. – 2. H. Arelatensis, 401-ben született, 429–49-ig Arelate (Arles) püspöke. Nagy Leo római püspökkel szemben védte érseki jogait. 430-ban panaegyrikust írt elődjére Homoratusra. Többi munkái elvesztek. Opuscula ed. Salinas, Romae, 1731. Migne, Patrol. Lat. 4, l. Leonis Magni opera. – 3. Keresztényi költő munkái in Gensium ad Leonem papam (440–61), de evangelico s talán de martyrio Maccabeorum (hexamterekben). Eduard Peiper, Vindobonae, 1891 (Corp. script. eccl. Lat. 23.)