Honorius

Flavius, nyugatrómai császár, I. (Nagy) Theodosius fia, szül Kr. u. 384-ben. Atyja már 393-ben adta meg neki az Augustus czímet és rangot, 395-ben pedig, atyja halála után, a megejtett felosztás alapján a római világbirodalomnak nyugati fele jutott neki, míg a keletit öcscse Arcadius kapta. Atyja a kiskorú H.-nak gyámságával az okos és ravasz Stilichót bízta meg, a ki erélyesen védte ugyan a birodalmat a barbarok ellen, de gyámfiának nevelésével keveset gondolta, kit különben saját leányával házasított össze. Ily módon H.-ból erélytelen és ingatag jellemű fejedelem, környezetének bábja lett, a ki apósát, nem tekintve annak Alarichhal és Rhadagaisszal szemben szerzett érdemeit, 408-ban irigységből megölette és ezzel önmagát fosztotta meg legjobb vezérétől. A kormányt ezentúl haszontalan kegyenczekre bízta. Stilicho halála után a barbarok megujították támadásaikat (408–410) és a birodalom legszebb tartományait (Galliát, Hispaniát) elhódították. Ekkor (412) H. Athaulfban a nyugati gótok királyában megmentőjére talált, mert Athaulf a fogságba esett Placidia, H. huga iránt szerelemre gyuladván, a császárral kibékült s vele oly szerződést kötött, mely szerint mint római vezér a germán kalandorokat déli Galliába kiűzi, ha H. nővérét neki nőül adja. Igy is történt (414). Athaulf halála után Placidia kezét a nagyravágyó Constantius hadvezér nyerte el, a ki azonban H.-t egyúttal arra is kényszeríté, hogy őt kormánytársul fogadja. H. meghalt 423. aug. havában. Zon. 5, 26. 6, 2 sk. V. ö. Wittersheim-Dahn F. művét a népvándorlásról (1864) s Cahnak Die Könige der Germanen cz. munkáját, szintúgy Dahn, Urgeschichte der german.-romanischen Völker (1881–84).