Hortensii

plebejus nemzetségnév. – 1. Q. Hort. 287-ben Kr. e. mint dicator a Janiculumra vonult népet rábirta, hogy visszatérjen Romába. Liv. ep. 11. Gell. 15, 27. August, de civ. dei 3, 17, 2. – 2. L. Hort. 170-ben praetor; a Perseus-féle háború alatt Thraciában és Görögországban elkövetett rablásai miatt vád alá került, és a senatus megdorgálta. Liv. 43, 4. 7. – 3. Q. Hort. Hortalus (Ortalus), híres római szónok (464. á., a Villa Albaniban, Romában levő márványmellszobor után). Született 114-ben Kr. e. Már 19 éves korában megkezdette szónoki, ügyvédi pályáját, melyen 44 évig működött. Szónoki kiképeztetéséről nem tudunk semmit; lehetséges, hogy Archiasnak és a rhodusi Molónak volt tanítványa. Cic. Arch. 3. Brut. 89, 307. Miután 91-ben mint miles legionarius, 90-ben mint tribunus részt vett a marsus háborúban, visszavoult a harcztérről s a Sulla-féle harczokba nem elegyedett bele. Inkább hivatalt vállalt. Így lett előbb quaestor (Cic. Verr. 1, 14, 39. 3, 78), majd 74-ben aedilis (Brut. 92, 318); ez alkalommal fényes játékok rendezése s ingyen gabona kiosztása által igyekezett a nép kegyét megnyerni. Cic. off. 2, 16, 57. Verr. 3, 92, 215. 72-ben elnyerte a praeturát, de hivatali év elteltével nem ment provinciába, hanem otthon maradt, hogy annál mint consul designatus elvállalta Vereres védelmét Cicero ellen, mely azonban elamradt, mivel védencze önkényes száműzetésbe ment. 69-ben a consulsággal pályája és dicsősége tetőpontjára emelkedett. Még ekkor is annyira féltette népszerűségét, hogy consultársát Q. Caecilius Metellust (Creticus) küldte maga helyett a saját provinciájába, Cretába. Meghalt 50-ben 64 éves korában. Cic. Brut. 1. Mint magán ember rendkívül szerette a kényelmet és a jó életet. Falusi jószágai, villái feltünő fénynyel és elegancziával voltak berendezve, drága és ritka butorokkal, festményekkel és szobrokkal, műtárgyakkal ékeítve. Borpinczéi, vadaskertjei ismeretesek voltak mindenfelé, halastavát pedig oly figyelemmel ápolta, hogy iscinariusnak is nevezték. E nagyfokú elpuhultság természetesen jellemtelenségre vezette: könnyen megvesztegethető volt, mindenütt az egyéni érdekeket tekintette, s a hol pénzt látott, szivesen feláldozta az igazságot. A politikában általában conservativnak mutatkozott s ahhoz a párthoz csatlakozott, mely anyagi érdekeinek leginkább kedvezett. Igy ügyessége és szónoki sikerei által az optimaták egyik vezérévé lett, bár a párt harczaitól és küzdelmeitől óvatosan visszavonult. Mint szónok csakhamar első lett kortársai (Crassus, Antonius stb.) között s az is maradt mindaddig, a mig Cicero felül nem multa. Ekkor aztán csatlakozott hozzá s vele együtt szerepelt igen gyakran (socius et consors gloriosi laboris). Dicsőségét első sorban bámulatos emlékező tehetségének köszönhette, mely sohasem hagyta cserben (Cic. Brut. 88, 301), azután pedig annak az előkelő, választékos – bár néha tartalmatlan – stilusnak, mely szónoklatait jellemzi. Ritkán készült beszédeire, inkább rögtönözni szeretett, de azért állandóan tanult és elmélkedett. Cic. Brut. 88, 302. or. 38, 132. Quint. 11, 3, 8. Különösen ügyes volt a beszéd egyes részeinek beosztásában (partitiones, Cic. Brut. 88, 302. Quint. 4, 5, 24) és a végső következtetések összegező összefoglalásában (collectiones). Ragyogó szép stilusát a genus Asiaticum összes tulajdonságai ékesítik. Emellett az előadás mimikája gestusa a legapróbb részletekig majdnem tökéletesen ki volt dolgozva, úgy hogy nemcsak hallgatni, de látni is kellett őt. Vox canora et suavis, motus et gestus etiam plus artis habebat, quam oratoris erat satis. Cic. Brut. 88, 303. Hosszú szónoki pályáján tartott beszédei azonban, éppen mivel nem igen szokta leirni, mind elvesztek, sőt a czímét is csupán egynehánynak tudjuk. Így pl. említik az in P. Quintiumot (Cicero ellenében); Ciceróval együtt működött pro C. Rabirio, pro L. Murena, pro L. Sulla, pro L. Valerio Flacco, pro P. Sestio. A szónoklaton kívül művelte az irodalom más ágát is. Írt annaleseket, melyet Vellejus (2, 16, 2) nagyon dicsér, Cicero pedig azt mondja szerzőjéről: bonus auctor in rebus ad historiam pertinentibus (Att. 12, 5, 3). Költeményeket is írt, de ez már kevésbé sikerültek, improba, invenusta, rudia, absonának vannak nevezve. Ov. trist. 2, 441. Gell. 19, 9. Catull. 95, 3. V. ö. C. Luzac, De Q. H. or. Leyden, 1810. – 4. Q. Hort. Hortalus, előbbinek fia, tékozló ifjú, ki atyjával is meghasonlott. Cic. Att. 6, 3, 9. A polgárháborúban Caesar pártjára állott, kitől Macedonia helytartóságát kapta. Később a proscriptiók áldozata lett. Plut. Caes. 32. Brut. 25, 28. Cic. Phil. 10, 6. Dio Cass. 47, 21. – 5. Hortensia, az előbbinek testvére. Midőn 42-ben Kr. e. a triumvirek a gazdagabb polgároktól és matronáktól ujabb áldozatokat kivántak, hogy a háborút Brutus ellen folytathassák, H. oly hatalmas beszédet tartott, hogy megtudta akadályozni a triumvirek tervét. Quint. 1, 1, 6. Val. Max. 8, 3, 3.