Hyacinthus

’ĄacinJoV, a laconai Amyclae alapítójának, Amyclasnak gyönyörű fia, Apollo kedveltje, kit az isten akaratlanul megölt, mikor a koronghajításra oktatta. Apollod. 1, 3, 3. Más hagyomány szerint Boreas (vagy Zephyrus) is szerette az ifjút, s féltékenységében oly erővel röpítette Apollo korongját az ifjú fejéhez, hogy belehalt. Ov. met. 10, 184. H. véréből fakadt a hasonnevű virág, melynek levelén a panaszos AI–AI kiáltás betüit vélték leolvasni. A mythus értelme világos: az isten discusa nem más, mint a nap korongja, mely az ifjú természetet nyájas sugaraival kezdetben melengeti, s az ifjú virág elfonnyadva, lecsüggeszti fejét és a camcula forróságában elpusztul. A spartaiak tényleg Hecatombaeon (= julius) havában ülték három napon át a Hyacinthia ünnepét. Az első napon szomorúan siratták a szép H. halálát és a virág elfonnyadását; halotti áldozatokat mutattak be sírján, mely Amyclaeben Apollo szobrának talapzatáúl szolgált. Paus. 3, 19, 3. De a második napon már czitera és fuvola hangja mellett mulatoztak. Ifjak és leányok víg kardalokkal ünnepelték H. apotheosisát, kifejezve így a biztos reményt, hog a nyár hevében elhalt természet ujra felvirul. Sparta egész népe Amyclaebe vonúlt, s még a szolgák is részt vettek az örömben. Athen. 4, 17 (139, D.).