Ionia

’Iwnia, kisázsiai terület a tengerpart hosszában; Hermustól és Phocaeától lenyúlt egészen Miletuson alúl. Midőn a dóroknak a Pleoponnesusra való bevándorlása után az achivusok az iónokat lakóhelyeikről az északi partra szorították, ezek Atticába és némely közeli szigetekre húzódtak, majd Kr. e. 1050 körül vagy újabb számítások szerint 100 évvel később Codrus két fia, Neleus és Androclus vezetése alatt hatalmas rajokban mentek át a kisázsiai partra, az egész föld legkisebb vidékére. Hdt. 1, 142. Erre aztán megalakult itten a 12 város szövetsége, a melyet a népesség nagyobb száma után ióniainak neveztek. Ezek közül a városok közül tiz, nevezetesen Phocaea, Erythrae, Clazomenae, Teos, Lebedus, Colophon, Ephesus (Lydiában), Priene, Myus és Miletus (Cariában) a kontinensen feküdt, kettő pedig t. i. Aamus és Chius, a velök egy nevü szigeteken. Utóbb hozzájok csatlakozott még az eredetileg aeolus Symrna is. A szövetség közös ügyeit a Pantwnion-ban, a Mycale hegyfok északi lejtőjén Priene közelében levő szent ligetben intézték. Ennek a szövetségnek egyes városai kereskedelem és politikai függetlenség folytán a műveltség és hatalom magas fokára emelkedtek, úgy, hogy a görög művészet és tudomány bölcsői gyanánt tekinthetők. Croesus idejében lydiai uralom alá kerültek a kontinensen levő összes ión városok, a lydiai birodalom bukása után pedig, Kr. e. 546-ban a perzsák uralma alá jutottak. Ide kerültek később Chius és Samus is. Ezek a viszonyok azonban a szövetség belső állapotában igen csekély változást idéztek elő. Mindamellett ezek a szabadságszerető görögökre nézve annyira elviselhetetlenek voltak, hogy Kr. e. 500-ban az iónoknál általános felkelés tört ki (l. Aristagoras). Ezt azonban Miletus bevétele (Kr. e. 495-ben, nyár vége) után oly határozottan elnyomták a perzsák, hogy a perzsa háborúkban a kisázsiai görögök kénytelenek voltak hajóikkal és szárazföldi csapataikkal a perzsák oldalán az anyaország ellen harczolni. De a mycale mellett Kr. e. 49-ben vívott ütközet után odahagyták a perzsákat és a görögökhöz mentek át. Cimonnak Kr. e. 469-ben az Eurymedonnál kivívott győzelme aztán szabadságukat biztosította. Antalcidas békéje Kr. e. 387-ben visszavitte őket ismét a perzsa uralom alá, a melynek megdőltével Macedonia, majd Roma hatalma alá kerültek. A római uralom alatt ezek az ión városok teljesen a provinciai városok színvonalára sülyedtek alá; de azért bennök a tudomány és művészet folyvást virágzott. Csak a törökök uralkodása alatt tüntek el náluk a virágzásnak és jólétnek utolsó nyomai. Az iónok az összes hellenek között a leglobbanékonyabb, legérzékiesebb, de egyszersmind szellemileg a legfogékonyabb, s ezenkívül a legtevéknyebb törzset képezték. Költészet, bölcsészet és történetírás tőlük ered, a mint Homerus, Mimnermus, Anacreon, Thales, Aanximander, Anaximenes, Xenophanes, Anaxagoras, Hecataeus stb. mutatják. A két legangyobb festőművész, Apelles és Parrhasius, születésére nézve szintén ión volt. Az ión műveltséget a magas fokban kiképzett gyarmatosítási rendszer a legkülönbözőbb irányokban szétterjesztette. Strab. 14, 632 skk. V. ö. Curtius, Görögök története 1. köt. 2. r.