Itineraria

a rómaiaknál használatban volt útikönyvek a császárság idejéből, melyek kétfélék lehettek, i. adnatotata va. scripta és i. picta. Az előbbiekből az utazó megismerhette a helységek nevét, melyeket az egyik helyről kiindulva a másikig érintenie kellett, s a távolságokat két szomszédos helység között. Az efajta művekből reánk maradtak: 1) az Itineraria Antonini néven ismeretes két útikönyv, mivel közönségesen Antoninus Pius császárnak tulajdonítják, de az egyik, a fontosabbik, mely a szárazföldi útirányokat a római birodalom majdnem valamennyi tartományában római lépésekben (1000 kettős lépés = 1 milia passuum = 1,4785 km.) közli, mindenesetre későbbi időből való, a midőn Dacia már nem volt a rómaiaké, mert ennek útjai hiányzanak belőle; a másik lehet régibb, mert a távolságokat még görög stadiumok szerint határozza meg. Különben csak nehány tengeri útról van benne szó. 2) Az Itinerarium Hierosolymitanum Kr. u. 333-ból, mely egy keresztény zarándok útját tartalmazza Burmán keresztül Mediolanumba, lehető részletességgel, úgy hogy a kisebb közbeeső állomások is, hol csak lóváltás (mutatio) volt vagy a hol éjszakára megszálltak (mansio), benfoglaltatnak. G. Parthey et M. Pinder, Itinerarium Antonini Augusti et Hierosolymitanum, Bezolini, 1848. – Az i. picta tulajdonképen térképek voltak, mint a fenmaradt egyetlen példány, az ú. n. Tabula Peutingeriana mutatja. Különben ezt is csak másolatban birjuk, mely a betük jellege után következtetve a 13-ik században készült 12 folio táblán s nevét Peutinger augsburgi tanácsostól, első tulajdonosától kapta. Jelenleg Bécsben, az udvari könyvtárban őrzik. Az eredeti Alexander Severus idejéből származhatott, 230 tájáról. Ha a másolat hű, a miben nincs okunk kételkedni, úgy ez a tabula a rómaiak előtt ismeretes földet ábrázolta, a nélkül azonban, hogy az országok alakjára s a helységek geographiai fekvésére tekintettel volna. Meg vannak ugyan rajta a főbb folyók, hegységek is, a fődolog mégis a távolságok megjelölése két szomszédos helység között, továbbá az útnak iránya és elágazása, úgy hogy lényegében ez a tabula nem más, mint egy hosszú, pergamentszalagra festett útikönyv, mely még abban is különbözik mai térképeinktől, hogy a főbb helyeket jelentőségükhöz képest tornyos épületekkel jelöli meg, míg a kisebb helyeket a vörös szinű útvonalak lépcsőszerű megtörése tünteti föl. Az Antoninus Itinerariumánál annyiban ér kevesebbet, hogy az útirányok fele sincs meg rajta, hanem csakis a főbbeket tartalmazza. A mely útvonal mindakét forrásban megvan, a helyszini kutatások és leletek döntik el, melyiknek adatai pontosabbak. Például szolgáljon az aquincum-mursai (Eszék) útvonal egy része:

(It. Ant.) ― (Tab. Peut). Antianio (Baán) ― Antiana XXV Altino (Mohács) in medio ― XII Lugione (Szekcső) ― Lugione Ad montes in medio XXVIII Alisca (Szegszárd) ― XXII Ripa alta (Tolna) ― Alta ripa XVIII ― X Lussonio (Kömlőd) ― Lusione XXIII ― Anamatia ― Annamatia (D. Földvár) in medio Intercisa (Duna Pentele) ― XXII XXVI Vetus salina ― Vetussallo (D. Adony) in medio Matrica (Batta) XXIII Campona (Tétény) Acinquo (Ó Buda) leg. II. adiut. ― Aquinco

Az Itinerarium ez esetben nemcsak részletesebb, hanem a valóságnak megfelelőbb adatokat is közöl. Katancsich, Orbis antiquus, Budae 1824. Dr. K. Miller, Die Weltkarte des Castorius genannt die Peutingersche Tafel, Ravensburg, 1888.