Janus.

– 1. Eredeti italiai isten, kihez hasonló a görögök istenei között nincsen; azonban a régi rómaiak sem tudták határozottan, hogy minek az istene tulajdonkép; úgy imádkoztak hozzá, mint a legrégibb, legszentebb és legjelentőségesebb istenhez. Romában a király, később a rex sacrorum áldozott neki. Minden áldozásnál J. kapta az első ajándékot, s minden imánál az ő nevét szólították először, még Juppiternél is előbb. Lehetséges, hogy eredetileg a világosság és a nap istene volt, a mennyiben neve is arra mutat, hogy Diana istennő férfipárja (Dianus); azt regélte róla, hogy reggel ő nyitja meg az ég kapuit, s bezárja, mikor este hazatér. Később minden kimenet és bejárás istene lett, neki volt szentelve minden kapu és ajtó. Romában minden kapu és fedett átjáró az ő nevére emlékeztetett; az előbbinek janua volt a neve, míg az átjárónál az utczát átszelő íveknek janus nevet adtak, a mivel talán az ég boltozatára czéloztak. Sok ilyen átjáró és kapu volt neki szentelve, különösen a piaczon, élénkebb utczákon és keresztutakon, s J. képe diszítette őket. Ilyen, két kapuval ellátott kettős boltozat volt J. temploma. Rendszerint kapusnak ábrázolták, kulcscsal és pálczával a kezében (J. claviger, clusius, patulcius), kettős fejét szakál körítette, s két arcza ellentétes irányba nézett (J. geminus, biceps, bigrons; négy irányban is: quadrifrons, Serv. Aen. 7, 607). – Szintúgy a kezdet istene J. az időpontot tekintve is; ennélfogva reggel úgy üdvözölték, mint a napkelte istenét (pater Matutinus, Hor. sat. 2, 6, 20); minden hónap elseje az ő szent napja (Calendae), ép úgy mint Junóé, s az év első hónapja (Januarius) tőle kapta nevét. Calendae napján 12 oltáron áldoztak neki; főünnepe azonban januarius elseje, különösen Kr. e. 153-tól kezdve, mikor ez lett az év kezdete. Ekkor buzgón fohászkodtak hozzá, mint a jó kezdet istenéhez; lisztből készült kalácsot (janual) tettek oltárára; e napon kerültek minden veszekedést, s csak a legszükségesebb munkát végezték, hogy az év mindennapi dolgainak szerencsés legyen a kezdete; édességekkel ajándékozták meg egymást és kölcsönösen jót kivántak egymásnak. Az ujonnan megválasztott két consul, a többi hivatalnokok, senatorok és lovagok fölmentek e napon a Capitoliumra, hogy imádkozzanak az állam jólétéért, s fehér marhát áldoztak Juppiternek. – Minden szerves életet, tehát az emberét is J.-tól származtatták, innen egyik jelzője consivius; ő fakaszt minden forrást, patakot és folyót. Ezért volt ő Juturnának, a források istenének férje, s Fontusnak, a forrás szellemének atyja. – Mint a közlekedésnek, tehát a kereskedésnek istene, nemcsak a szárazon hanem a tengeren is hatalmas; azt regélték róla, hogy ő Venilia tengeri istennő férje, s a hajóépítés feltalálója. Ezért látható a római as egyik oldalán Janus kettős arcza. (489. á., kettős Janus fej római érmen), másikon pedig egy hajó. – Hatalma békére és háborúra egyaránt kiterjed, s e tulajdonságáért épített neki Numa a régi forum közelében egy templomot. Ha háborút izentek, a consul kinyította a templom kettős kapuját, s felszólíottta a fegyverfogható ifjuságot, hogy lépjen át vele rajta. Verg. A. 7, 601 sk. Míg a háború tartott, a kapu nyitva maradt; béke idejére becsukták. Liv. 1, 19. De Romában a város alapításától Krisztus születéséig csak négyszer zárhatták be Janus Quirinus kapuját, ebből is két eset már Augustus idejére esik. – Azt is regélték J.-ról, hogy ő volt az aranykorszakban az ország első királya, ki a Tiberis jobb partján a Janiculumon lakott; népe közt elterjesztette az istenek tiszteletét s barátságosan befogadta Saturnust. Későbbi időben úgy ábrázolták, hogy kettős arcza közül az egyik szakáltalan ifjú, a másik szakállas férfiú; kulcs és pálcza helyett jobb keze ujjaival 300-at (CCC) mutat, a másikkal az év többi (LXV) napját. Plin. 34, 33. J.-ra vonatkozólag l. Ov. fast. 1, 63 sk. – 2. Mint szó jelöl boltozatosan fedett átjárót egyik utczából a másikba, különösen pedig olyan átjárót, a minők a forumot környező oszlopcsarnokok között voltak. Ilyen főleg három nevezetes: J. summus, imus (Hor. sat. 2, 3, 18. epist. 1, 1, 54) és medius; ezek körül voltak a kereskedők, pénzváltók és könyvtárosok boltjai. Ilyen átjárókat később másutt is csináltak. Livius (41, 32) említi, hogy Flaccus censor Kr. e. 175-ben Sinuessában is épített három ilyen J.-t. A fényűzés korában ez átjárókat természetesen drága márványból építették és gazdag szobordíszszel látták el.