Jovianus

Flavius, római császár, egy magasabb rangú, derék tiszt, Varronianus comes fia, született Singiduumban (m. Belgrád). Atyja példájára katona, majd tiszt lett a domestici testőrgárdában és Kr. előtt 363 junius 72-én Julianus halála után császárrá kiáltották ki. Amm. Marc. 25, 5, 1 sk. Eutr. 10, 9. Valószínű, hogy atyja érmeire való tekintetből választották fejedelemmé és azért is, mert J. búzgó keresztény volt. Szellemi tehetségei középszerűek voltak,de óriási testalkatával sokaknak imponált. Trónralépése után abbahagyta a Julianus által megkezdett előnyomulást a Tigris felé, és Shapur perzsa királylyal sietve békét kötött, melynek értelmében Nisibis és Singara városáról valamint környékükről le kellett mondania. Az armenia s az Euphrates melléke fölött gyakorolt fenhatóságnak ezzel vége volt. Amm. Marc. 25, 6. sk. A keresztények üldözésének véget vetett és az arianusok és katholikusok közötti vitában ez utóbbiaknak kedvezett; máskülönben kimélettel viseltetett a pogányok iránt. Elhalt váratlanul 33 éves korában Dadastanában 364-ben; valószínű, hogy a lealázó perzsa béke megkötése által hiúságukban megsértett katonái ölték meg. Amm. Marc. 25, 10, 13. V. ö. Schiller Hermann, Gesch. der römischen Kaiserzeit, 2, 2, 344 sk. l.