Kert

chpoV, hortus. Diszes kertekről már Homerusnál olvasunk, így Alcinous kertjeiről Scheriában és Laërtes kertjeiről Ithacában. A történeti korban a görögök, úgy látszik, nem tanusítottak nagy érzéket szépen berendezett és gonddal ápolt virágos kertek iránt, mert szinte feltünő, hogy csak gyér adataink vannak a görög kertészetről. Az Aristophanestől (Aves 1066) említett chpo euwdeiV alatt minden valószinüség szerint szintén csak ibolya-, rózsa- és crocus-virágos kertek értendők és nem műkertek (paradeisoi), a minőkben pl. a perzsa satrapák (a többek között a fiatal Cyrus is) gyönyörködtek. Még régebbi korból valók azok a híres babyloni függő kertek, melyekre Semiramis nagy gondot fordított. A rómaiak a hortus szó alatt egyszerű konyhakertet értetek, mely néha a ház mellett, néha pedig a városon kívül vagy akár a villa körül terült el. A rabszolgának a neve, a ki az ilyen kert gonodzásával volt megbízva, villicus v. cultor hortorum volt, későbben pedig holitornak vagy inkább olitornak nevezték (a latin olus szó a. m. zöldség); előfordul elvétve az arborator és vinitor név is, de a hortulanus későbbi korból való elnevezés, a mikor már a horti és hortuli (többeszámu alak) kizárólag műkertet jelentet. Ezeket a diszes kerteket gondozó műkertész topiarius név alatt is szerepel. Cic. Qu. fr. 3, 1, 2: topiarium laudavi, ita omnia convertit hedera, qua basim villae, qua iintercolumnia ambulationis, ut denique illi palliati topiariam facere videantur et hederam vendere. Megjegyzendő, hogy a régi római házakban nem volt udvar és e helyett a ház mögött födött, oszlopcsarnokokkal körülvett kert terült el, melynek neve (peristylium) görög eredetre vall. A topiariusok nagy ügyességgel vonták be a kert falait, a hatalmas fák törzseit és néha egész terrászokat takartak be repkénynyel, örökzölddel és acanthusszal. Néhol hatalmas szőllőlugsokat készítettek és a fákat, cserjéket, bokrokat ugy kötözgették vagy nyesegették, hogy állati alakok (bestiarum effigies), hajók vagy betük jöttek létre. Plin. ep. 5, 6. Mart. 3, 19. A Roma északi részében fekvő mons Pincius rendes neve collis hortorum volt, mert rajta és környékén óriási terjedelmű parkok huzódtak végig. Itt volt a többek között Lucullus híres kertje, mely később a császári calád tulajdonába ment át. Tac. ann. 11, 1. 32. 37. Plut. Luc. 37. 39. 81. Pompejusnak is volt itt gyönyörű díszkertje, melyet később M. Antoninus vett meg. Híres volt még Hortensus nagy kertje Laurentumban, melyben állítólag ötven holdnyi vadas kert is volt. A Quirinalis és Pincius közötti völgyben voltak a nagyszerű horti Sallustiani, melyke a történetíró unokaöcscsének kezéből ugyancsak a császári család birtokába jutottak. Tac. an. 13, 47. Az Esquilinuson terült el Maecenas kertje, melyben díszes palota állott, az úgynevezett turris Maecenatiana; erről gyönyörű szép panoráma tárult a szem elé. Maecenas halála után ez a park is császári birtok lett. Tac. ann. 15, 39. Suet. Nero 31. A császári korban nagy hírnek örvendtek a Tiberisen túl fekvő horti Gaji et Neronis. Eredetileg C. Caligula örökölte ezt a parkot anyjától, az idősebb Agrippinától, de a császár megöletése után Claudiusnak és később Nerónak tulajdonába ment át, a ki a pompás kertet megnyitotta a nép számára. Az említett díszkert tőszomszédságában voltak a Domitia-féle kertek, melyeket szintén Nero örökölt. Itt épült később a moles Hadrini, a mai Castel S. Angelo alapépülete. A műkertek berendezésére nézve leginkább tájékoztat minket Plinius két levele (2, 17 és 5, 6), továbbá Columella műve de cultu hortorum, a hol föl vannak sorolva a különféle virágok és kerti növények, melyeket a rómaiak előszeretettel gondoztak.