Laestrygones

LaistrugoneV, emberevő ősrégi óriás nemzetség, melyet Homerus az Odysseában említ (10, 81–132. 23, 318 skk.). Odysseus Aeolus szigetéről hat napi hajókázás után érkezik hozzájuk (a Homerus említette Lamust hol városnak hol személynek vették a magyarázók, sőt akadtak olyanok is, a kik a várost Laestrygoniának nevezték). Schol. ad Aristoph. Pax 758. suid. és Hesych. s. v. Lamo. A L. országában a nappal és az éjjel annyira közel esnek egymáshoz, hogy az estére hazatérő pásztor, a mikor nyájával pihenőre készül, találkozik azzal a pajtásával, a ki még csak akkor készül nyájával kifelé. A L. pompás, tág kikötővel rendelkeznek, melyben Odysseus társai egészen gyanútlanúl horgonyt vetnek, csak Odysseus él a gyanuperrel és társai közül elmaradva a kikötőn kívűl köt ki. Azután két embert egy hírmondóval egyetemben beküld a városba a királyhoz. Útközben találkoznak a L. egyikének Antiphatesnek leányával, a ki őket atyjának házába vezeti. Antiphates tüstént leszúrja az egyik görögöt, azután népét felszólítja, hogy támadják meg az idegeneket. Ez meg is történik, az óriás L. hatalmas kövekkel támadnak Odysseus társaira és megsemmisítik az egész hajórajt, úgy hogy a hős csak egymagában menekülhet. Homerus ezen előadásán sem az irodalmi hagyomány nem változtatott sem a képzőművészet (esquilinusi falképek) azt tovább nem fejlesztette. E helyett sokat foglalkoztak a L. lakóhelyének sejthető meghatározásával. Legtöbbnyire Siciliában keresték, sőt közelebbről Leontiniben (Theopomp. fragm. 249); a rómaiak viszont tudományos találgatásaikban Lamust Italába Formiae tájékára helyezték (Cic. Att. 2, 13, 2), mihez képest Horatiusnál Laestrygonia amphora a. m. egy amphora formiaei bor (od. 3, 16, 34). Homerus leirásából a L. lakóhelyének meghatározásához két positiv adat kinálkozik: Artacia forrása, melyből Antiphates leánya vizet meríteni készül, és a nappalnak és éjjelnek összeolvadására vonatkozó adat. Amaz Cyzicusra utal, emez a magas Északra, melynek ebbeli tulajdonságát már a miletusi gyarmatosok ismerték. V. ö. Klausen, Aeneas und die Penaten, p. 99. Mayer, Giganten und Titanen, p. 40, 126. hergt, Quam vere de Ulixis erroribus Eratosthenes judicaverit, Erlangen, 1887, p. 20.