Lex Quinctia | L | Lex regia |
a római polgár vallási kötelességeire vonatkozó szabályok, a melyeknek meg nem tartása (nefus) vallási vezeklést (piaculum) kiván, vagy ha a vétek engesztelhetetlen, akkor a vétkest (impius) a sértett istenségnek mintegy átkos áldozatává (sacer) teszi. Ide tartoztak pl. a villámtól sujtottak vagy a viselős asszonyok temetését, az özvegyi gyászidő megtartását stb. illető vallásjogi határozatok, de azonkívül olyanok is, melyekkel a magánjog hézagainak pótlását az erkölcsi szempont követelte, pl. apa vagy após ellen elkövetett jogtalanság, gyermekkitevésben a családfői v. cliensekkel szemben a patronusi hatalommal való visszaélés. E szabályokat, melyeknek egyes pontjai élén egy-egy király, különösen Romulus és Nema nevét találták a későbbi jogászok s a melyek ismerete nemcsak a papokra, hanem a közönségre nézve is igen fontos volt, állítólag Ancus király rendeletére tették legelőször közzé a pontifexek fatáblákra írva. Liv. 1, 32. Dion. 3, 36. Az idő folytán elenyészett táblákat a királyság dőlte után az első pontifex maximus, C. Papirius újította volna meg (Dion. i. h. Dig. 1, 2, 2, 2), de miután a gallus égés újra megsemmisítette, a pontifexek számításból maguk számára tartották fönn azok útmutatásait s a senatusnak a közzétételre vonatkozó rendeletét nem teljesítették. Liv. 6, 1. E szabályok gyűjteménye későbben, ismeretlen időben és személy által, jus Papirianum (l. o.) néven került a nyilvánosság elé. Mommsen, RStr. 23, 41 skk. Lange, RA. 13, 314.