Acclamatio

valamely gyülekezet tetszésének, örömének, sokszor azonban nem tetszésének (adversa, Cic. de or. 2, 83. ad Qu. fr. 2, 3, 2) nyilvánítása taps (plausus) vagy zúgás kíséretében. Egyes alkalmakkor hagyományos acclamatiók dívtak; így az új házasoknál: Talassio (Liv. 1, 9.) vagy io hymen hymenaee; diadalmeneteknél: io triumphe (Hor. od. 4, 2, 49); népszerű szónokoknál: bene et praeclare! belle et festive! non potest melius! pulchre, bene, recte! (Cic. de or. 3, 26. Hor. ars poet. 428). Acclamatióval fejezte ki a nép örömét új hadvezérek megválasztásakor, új törvények kibocsátásakor, vagy ha a császár vagy valamely kiváló államférfiú a szinházban megjelent. Hor. od. 2, 17, 25. Az volt a neve azon hizelgő szerencsekivánatoknak és határozatoknak is, melyeket a senatus a császárok részére hozott. L. Scriptores historiae Augustae.