Libitina

ősrégi italiai istennő, kinek mint a gyönyör istennőjének Lubentina, Lubentia vagy Lubia is a neve, mely gyakran Venus jelzőjeként fordul elő. Varro 1. 1. 6, 47. Említik L.-t mint a kertek, szőlők és a szüret istenét is; azonban az írók révén inkább a halál és halottak istennője gyanánt ismeretes, kit ezért Proserpinával azonsoítottak. Egy Servius Tulliusnak tulajdonított régi rendelet értelmében minden halálesetkor egy pénzdarabot (lucar Libitinae) dobtak szekrényébe; a temetéshez szükséges szerelvényeket pedig, különösen a ravatalt, templomában (lucus Libitinae, Dion. Hal. 4, 15) vásárolták vagy kölcsönözték ki. A költők gyakran jelölték L. nevével a halált is. Hor. od. 3, 30, 6. sa. 2, 6, 19. Phaedr. 4, 20, 26.