Lycia

Lucia, Kis Ázsiának félszigetszerű tarotmánya, melyet Északon a Taurus választ el Cabaliától és Pisidiától, Északkeleten a Solyma hegység Pamphyliától, Északnyugaton pedig a Daedala hegység és a Glaucus folyó (m. Makri folyó) Cariától. Déli, délkeleti és délnyugati részét a Lyciai tenger mossa. A tartomány belsejében átvonuló, egykor részben vuclanikus hegyek közül Nyugaton a Cragus (KmagoV, 3000 m. magas) és Anticragus (1800 m.) a Telmissus és Xanthus (m. Esen) folyók között egészen a tengerig nyulik. Az utóbbi és a Limyrus folyó között, a tartomány közepén van a Masicytus (m. Akdagh) hegy. Keleten van az Olympus vagy Phoenicus, a Hierum vagy Chelidonium (m. Khelidonia) fokokkal és a Solyma hegység (2400 m. magas) a Climax szorossal. A tenger Nyugaton a Glaucus öblöt (m. Makr öböl), Keleten a Pomphyliai öblöt (m. Adalia öböl) képezi. A nem terméketlen hegyvidéknek termékei közé tartozott különösen kitünő építőfa (cedrus), bor, gabona, sáfrán, gomba, naphta és kitünő márvány. – A tartomány őslakói voltak a milyák és a (talán phoeniciai) solymusok (Solymi, Solumoi). Hom. Il. 6, 184. 204. Od. 5, 283. A bevándorolt indogermán lyciaiak, kik magukat tremiléknek (a görögöknél Tremilae, Tremilai vagy Termilae, Termilai) nevezték, a milyákat a belső rideg hegyvidékbe szorították, melyet épen ezért Mylasnak neveznek, a solymusokat pedig a keleti hegységbe űzték. Il. 2, 876 skk. 10, 430. 12, 130. Hdt. 1, 173. 7, 92. A lyciaiak ellentállottak Croesusnak, de heves harcz után leverettek (Kr. e. 545-ben) Cyrus hadvezére Harpagus által. Hdt. 1, 28. 176. De mégis meglehetősen független szövetségű (későbbi időben hat nagyobb és 17 kisebb) városokból álló köztársaságot képeztek, Lucwn to coinon vagy to coinon Lucwn eJnoV néven, mely syriai felsőbbség, aztán Rhodus uralma alatt is (190–168 Kr. e.) fennállott és a harmadik mecedoniai háború után a rómaiak által szabadnak nyilváníttatott (Liv. 45, 25), míg Claudius 43-ban Kr. u. Pamphyliával egütt római provinciává tette. – A szövetség hat nagyobb városa közül négy a Xanthus völgyében fekszik. Patara (lyciaiul Pttarazu), Apollo templomával, oraculummal és kikötővel; Xanthus (lyciaiul Arina, m. Günek), a legnagyobb város, a szövetségtanács széke, élén a lyciarchusszal, Harpagus majd Brutus (42-ben Kr. e.) elpusztította, nevezetes Sarpedonnak és a lyciai Apollónak templomáról, valamint Pericles lyciai satrapának (360 körül Kr. e.) sirjáról, mely most a nereida emlék néven ismeretes (faragványai a londoni British Museumban); Pinara (m. Minara), a Cragus folyó mellett; Tlos (m. Düver), a Masicytus hegység bejáratánál. Tovább Keletre van a másik kettő: Myra (m. Myri) 20 stadiumnyira a tengertől, a császárság idejében főváros; Olympus, melyet Servilius (78-ban Kr. e.) mint kalózfészket szétdulatott. Továbbá Nyugaton Telmissus (m. Makri) a Telmissis hegyfoknál és Sydma, római gyarmat; Délen Phellus (m. Fellen), Antiphellus (m. Antifilo) és Megiste szigetváros (l. ezt); Keleten Phaselis, rhodusi colonia, ismeretes könnyü hajóiról (jashloi), szintén Serviliustól feldulva, valamint a szomszédos Corcyus is; az ország belsejében Trysa (Trusewn o dhmoV) a Kr. e. 4-ik századból származó gölbasibeli heroonal (siremlékkel), melynek faragványai 1882 óta Bécsben vannak. V. ö. Strab. 14, 664 skk. – Lyciának helyrajza és régészete különösen pedig a római korig visszanyuló számos sziklasir, siremlék és faragvány kikutatása körül 1836-tól kezdve Fellows, Spratt és Forbes angol utazók és (1882-ben) a Benndorf vezetése alatti osztrák expeditio, a sajátszerü betükkel irt indogermán nyelvü feliratoknak olvasása körül pedig a német Schönborn, M. Schmidt és Savelsberg szereztek érdemeket. V. ö. Bachofen, Das lycische Volk, 1862. Treuber, Geschichte der Lykier (1887). U. a., Beiträge zur Geschichte der Lykier (1888). Benndorf és Niemann, Reisen in Lykien und Carien, Kiepert függelékével (1884). – Lyciának számos helyén (Phellus, Antiphellus, Xanthus, Telmissus, Myra) sziklába vájt sirokat találunk, melyek az építés történetében kiváló jelentőséggel birnak, a mennyiben a sir elé épített, illetőleg a sziklákból kifaragott homlokzatuk részleteiben a faépítkezésnek kőben való utánzását mutatják. Fejlettebb typust mutatnak azok a sirok, melyeknél egész előcsarnokot vájtak ki a sziklából. Ilyen előcsarnokot mutat a telmissusi sziklasir (512. á.).