Manlii

tekintélyes római nemzetség, részben plebejus, olykor Malii néven is: – 1. A. Manl. Vulso, consul Kr. e. 474-ben, a vejibelieket negyven éves fegyverszünetre kényszerítette. Liv. 2, 54. – 2. A. Manl. Vulso, midőn Kr. e. 451-ben a tizenkéttáblás törvényt akarták megalkotni, a senatus többekkel együtt őt is Görögországba küldte az ottani törvények tanulmányozására. Liv. 3, 31 skk. – 3. A. Manl. Vulso Capitolinus, Kr. e. 405-ben és 402-ben tribunus consularis, ez utóbbi évben eredménytelenül vállalkozott Veji bevételére, miért is az ostromot abbanhagyva kénytelen volt lemondani hivataláról még annak lejárta előtt. Liv. 5, 8. 9. – 4. L. Manl. Vulso Longus, Regulus consultársa Kr. e. 256-ban, a kivel átment Africába, tengeri csatában küzdött s utóbb a sereg egy részével visszatért. Második consulságakor (250) meghódította Lilybaeumot. Pol. 1, 26 skk. 39 skk. – 5. Cn. Manl. Vulso, patricius rendű consul Kr. e. 189-ben s mint ilyen azt a megbizást kapta, hogy békét kössön Antiochusszal. Saját kényére háborut kezdett a galatiabeliekkel, Antiochus szövetségeseivel, a kik átmentek volt a Halyson; legyőzte őket az Olympus hegyénél, nagy zsákmányt ejtett s visszakergette a folyón át országukba. Pol. 22, 16 skk. Liv. 38, 12–28. Utóbb Romában diadalmenetet tartott. Nem jogtalanul vetették szemére a nemzetségében általános kapzsiságot és laza katonai fegyelmét. Liv. 39, 6 skk. – 6. A. Manl. Vulso, Istria ellen folytatott szerencsétlen hadjáratáról híres. Liv. 41, 1 skk. – A nemzetség egy másik ága Capitolinus melléknévvel bírt: – 1. M. Manl. Cap., patricius, derék és vitéz katona, Kr. e. 392-ben mint consul megverte az aequusokat, aztán a gallusok betörésekor Roma lerombolása után védelmezte a Capitoliumot s a ludak gágogására fölébredve meg is mentette. Liv. 5, 47. Plut. Cam. 27. Utóbb (384) – talán Camillus iránt való alaptalan féltékenység és gyülölet folytán – a saját rangjabeliek ellenében az elnyomott plebejusok érdekében szállt síkra, a mennyiben saját jószágait árúba bocsátotta, kijelentve, hogy nem visznek fogságba senkit adósság miatt, míg neki valamije lesz. Ekkor fölléptek ellene a patriciusok és megölették. Liv. 6, 14 skk. Cic. r. p. 2, 27, 49. de dom. 38. Plut. Cam. 36 (ez utóbbi Camillust okolja Manlius haláláért). A Capitoliumon levő házát (innen a Capitolinus melléknév, t. i. a Capitoliumon lakó, Liv. 6, 20) lerombolták. – 2. Testvére, A. Manl. Cap., több ízben volt tribunus consularis s Camillus dictatorsága idején a város előtt táborozó sereggel védelmezte Romát. Liv. 6, 2. – 3. P. Manl. Cap., Kr. e. 368-ban dictator, minden várakozás ellenére nem mutatott idegenkedést a Licinius-féle törvényekkel szemben. Liv. 6. 38 skk. –Más Manliusok az Imperiosus családhoz tartoznak s Torquatus melléknévvel is bírnak: – 1. L. Manl. Cap. Imperiosus, Kr. e. 363-ban visszaélt a rábizott dictatorsággal s elitéltetését csak az által kerülte ki, hogy fia nyiltan megfenyegette Pomponius tribunust. Melléknevét szigorúságáért kapta. Liv. 7, 3–5. Val. Max. 5, 4, 3. – 2. Fia, Cn. Manl. Cap. Imperiosus, több ízben volt consul. – 3. Másik fia, T. Manl. Imp. Torqu., szilárd, de durva és túlszigorú jellemű férfiú, derék hadvezér volt; midőn Roma Kr. e. 360 körül háborúba bonyolódott a gallusokkal, párbajban megölte gallus ellenfelét (az ettől zsákmányul ejtett nyakláncztól, torques, kapta Torquatus melléknevét); több ízben volt consul, utoljára 340-ben. A latinusokat és campaniabelieket legyőzte a Trifnaum melletti döntő csatában s utóbb saját fia, a ki atyja szigorú tilalma ellenére harczba mert elegyedni, a fegyelem megsértéseért megölette (Liv. 7, 4. 10. 27. 8, 3 skk. Cic. off. 3, 31. Sall. Cat. 52, 30 skk.); innen az imperia Manliana kifejezés. – 4. T. Manl. Torqu., mint consul Kr. e. 235-ben legyőzte a sardusokat s Janus templomát (másodízben a római történelemben) bezáratta. Liv. 1, 19. Plut. Num. 20. Vell. Pat. 2, 38. 224-ben másodszor volt consul, harczolt a Paduson innen levő gallusok ellen. A 2-ik pún háborúban (215) legyőzte a szövetségben álló sardusokat és carthagóiakat Sardinia szigetén. Pol. 2, 31. Liv. 23, 34. 40 skk. – 5. T. Manl. Torqu., megvesztegetéssel vádolt fiát eltaszította magától, maga követelte fia megbüntetését Kr. előtt 141-ben, mire ez öngyilkos lett. Liv. ep. 54. Cic. fin. 1, 7. – 6. L. Manl. Torqu., mint consul 65-ben állítólag majdnem áldozatául esett a Catilina-féle összeesküvésnek, Macedoniát kormányozta mint proconsul, és mikor Catilina összeesküvését fölfedezték, föllépett ellene. Hortensiusszal és Ciceróval (a kinek számüzetését hiába igyekezett meggátolni) barátságos lábon állt. Cic. Pis. 19 skk. 31. Att. 12, 21. Brut. 68. – 7. fia, L. Manl. Torqu., nem jelentéktelen szónok, atyjával együtt a korteskedés vádjával lépett föl Sulla ellen. Ciceróval és Brutusszal igen jó barát volt. Cic. Brut. 76. fin. 2, 19. Sull. 12. A polgári háború kitörésekor Pompejus pártjára állt s 49-ben praetor lett. Caes. b. c. 1, 24. 48-ban Caesar fogságába került (Caes. b. c. 3, 11), a ki megkegyelmezett neki. Ő azonban mégis Caesar ellen küzdött Africában s ott is halt meg 46-ban. Caes. b. Afr. 96. Cic. Brut. 76. – Vannak ezeken kívül Acidinus melléknevű Manliusok is, így: – 1. L. Manl. Acid., hosszú ideig küzdött Hispaniában a különböző néptörzsek ellen. Liv. 29, 2. – 2. L. Manl. Acid. Fulvianus. Fulvius Flaccus fia s egyik Manlius fogadott fia, szintén Hispaniában harczolt, a hol (Kr. e. 186-ban) legyőzte a celtiberusokat. Liv. 39. 21. 179-ben consul volt. Az idősb Scipio nagyrabecsülte polgári erényeiért. Cic. de or. 2, 64. – Határozott családnevek nélkül említvék: – 1. L. Manl., Kr. e. 218-ban szerencsétlenül harczolt a gallusokkal. Liv. 21, 25. – 2. P. Manl., változó sikerrel küzdött Hispaniában és Lusitaniában. Liv. 39, 56. 40, 34. – 3. C. Manl. (rendszerint Mallius), Sulla idejében nagy vagyont szerzett, de azt csakhamar eltékozolta. Utóbb Catilina czimborája lett. (Plut. Cic. 14) s Etruriában sereget gyűjtött s 62-ben tábort ütött Faesulae mellett, végre a Pistoria melletti csatában esett el. Sall. Cat. 59 skk.