Marcelli

régi, plebejus eredetű, később patriciusi rangra emelkedett család a Claudiusok nemzetségében. Nevezetesebbek: – 1. M. Claud. Marc., szül. 277 körül Kr. e. (Liv. 27, 27) s a pún háborúk idejében többször kitüntette magát mint harczos és mint hadvezér. Első szereplése Siciliában volt. Majd 222-ben mint consul az insubriai gallusok ellen harczolt, oly sikerrel, hogy Clastidiumnál teljesen leverte Virdumarust és töméntelen zsákmányt ejtett (a harmadik spolia opima a római történelemben). Plut. Marc. 6. Pol. 2, 34. Cic. Tusc. 4, 22. 49. Prop. 5, 10, 39. Liv. ep. 20. Oros. 4, 13 (az 519. á. Lentulus Marcellinus ezüst pénze után készült kép. Elülső lapján M. feje a Siciliát jelképező triquetrával, hátulsó lapján a Virdumarustól zsákmányul ejtett spolia opima fölajánlását mutatja Juppiter Feretrius templomában). A cannaei ütközet után ismét a közpályára lépett s rendkívül nagy szolgálatokat tett Romának. A várost védelmi állapotba helyezte, s midőn mindenki kétségbe volt esve, csüggedés nélkül bátorította honfitársait; majd 216–215-ben Nolát védelmezte Déli Italiában. Hanniballal nem vítt ugyan döntő csatákat, de apróbb csatározásokban elég szerencsés volt, úgy hogy méltán kiérdemelte a «Roma kardja» melléknevet. Liv. 23, 14. Plut. Marc. 10. Eutr. 3, 12. Harmadik consulsága alatt 214-ben Sicilia kormányzását kapta s 3 évi ostrom után bevette Syracusaet (212) s rendet csinált a szigeten. Liv. 24, 34. 25, 23–31. Plut. Marc. 13. Pol. 8, 5. Flor. 2, 6. Eutr. 3, 14. Ezért, midőn visszatért Romába, ovatióban részesítették (in monte Albano triumphavit, Liv. 26, 21). 210-ben negyedszer lett consul. A syracusaeiek mindjárt consulsága elején vádat emeltek ellene, de oly nemesen viselte magát velük szemben, hogy később patronusukká választották. Liv. 26, 22. 26. 29. 27, 2. 4. 12. Ebben valamint a következő években ismét több szerencsés csatát vívott Hanniballal; végre Venusiánál (ötödik consulsága idején) maga is elesett 208-ban. Pol. 10, 32. Liv. 27, 27. Plut. Marc. 29. App. Hann. 50. M. egyike volt kora legkitünőbb férfiainak. A csatában előrelátó, a legyőzöttekkel szemben igazságos és méltányos; mindazonáltal, ha szükségesnek látszott, kemény sőt kegyetlen is tudott lenni, s akkor kiméletlen szigorral és válogatás nélkül járt el. Plut. Marc. 10. 13. Liv. 23, 17. 24, 39. 25. 5–7. De nemes, lovagias jellemét, mely kitünő neveltetésének volt az eredménye, leginkább mutatja az a tisztelet, melyet Archimedes iránt tanusított. Plut. Marc. 1. Syracusae bevétele után az ott talált műtárgyakat Romába szállította s ezáltal megvetette ennek a szokásnak az alapját. Plut. Marc. 21. – 2. M. Claud. Marc., előbbinek fia, nagyobbrészt atyja oldalán küzdötte végig a 2-ik pún háborút a venusiai csatából súlyosan megsebesülve menekült meg. Liv. 27, 26. 196-ban mint consul megverte a gallusokat; 189-ben censor lett s szigorusága által tüntette ki magát. Liv. 37, 58. – 3. M. Claud. Marc., consul 183-ban Kr. e.; a senatusnál kivitte, hogy a Liguriában letelepedett gallusok kénytelenek voltak kivonulni. Liv. 39, 45. 54–56. – 4. M. Claud. Marc., az 1-ső sz. unokája. Második consulsága alatt legyőzte a gallusokat és liguriaiakat és triumphust kapott, harmadik consulsága alatt 153-ban Kr. e. Hispaniában harczolt sikerrel. Meghalt 148-ban egy hajótörés alkalmával, midőn követségbe akart menni Masinissához. App. Hisp. 48. Eutr. 4, 9. Cic. div. 2, 5. Liv. ep. 48. – 5. M. Claud. Marc., erős optimata, Caesar ellenfele, 51-ben Kr. e. consul. A polgárháborúban Pompejushoz csatlakozott, elkisérte őt Italián kívül és végre visszavonult Mytilenébe, hol szónoklattal és philosophiával foglalkozott. Cic. fam. 4, 7. Att. 5, 11, 2. Plut. Caes. 29. Caes. b. c. 1, 2. Val. Max. 9, 11, 4. Caesar kegyelmét nem kereste, de végre (úgy látszik, Caesar ösztönzésére) maga a senatus kérte visszahivatását. Cic. fam. 4, 4, 3. Utközben azonban meggyilkolták Athenaeben s ott is temették el 45-ben. Cic. fam. 4, 12. Ő reá vonatkozik Cicero pro Marcello beszéde, ki dicséri szónoki tehetségét, Brut. 71. – 6. C. Claud. Marc., 50-ben consul, Caesar ellenfele. A polgárháborúban azonban nem követte Pompejust, hanem, úgy látszik, Romában maradt. Cic. fam. 8, 9, 2. Att. 10, 15, 2. Plut. Pomp. 58. Suet. Caes. 29. – 7. C. Claud. Marc., szintén Caesar ellenfele, kivel azonban később kibékült. Mint híve Pompejusnak, vele ment Görögországba; 49-ben consul, 48-ban proconsul lett, meghalt 43-ban. Caes. b. G. 8, 50. b. c. 3, 5. Dio Cass. 40, 46. Vell. Pat. 2, 49. – 8. M. Claud. Marc., Octavianus nővérének, Octavia minornak fia, Octavianus unokaöcscse, ki később fiává fogadta s leányával Juliával összeházasította 25-ben. Csakhamar aztán annyira elhalmozta kegyeivel, hogy már azt hitték, hogy utódjának választotta, midőn M. 23-ban hirtelen meghalt. Dio. Cass. 53, 28. Tac. ann. 1, 3. hist. 1, 15. Suet. Oct. 63. Hor. od. 1, 12, 45. Plin. 19, 24. – 9. Marcella, az előbbinek testvére. Előbb a híres Vipsanius Agrippa neje volt, de politikai okokból elvált tőle s Antoniushoz a triumvir fiához ment nőül. Plut. Ant. 87. – 10. Cn. Cornelius Lentulus Marcellinus, Cicero barátja és a Verres-féle ügyben tanuja, 56-ban consul. Cicero dicséri szónoki tehetségét. Cic. fam. 1, 1, 2. Brut. 70. – 11. Cn. Marc. Empiricus, galliai származású író, I. és II. Theodosius idejében ex mag. officiorum. Egy jelentéktelen műve maradt ránk az orvosságokról, de medicamentis; kiadták Cornarius (1536), Aldus és Stephanus a Medici antiquiben.