Masinissa

MasanasshV, Gala keletnumidiai király fia, Carthagóban nevelkedett, a hol a görög és latin irodalom termékeivel is megbarátkozott. App. Pun. 10. Liv. 24, 49. Midőn később Hasdrubal Gisgon carthagói főember szép és művelt leányának Sophonibének vőlegénye lett, még gyakrabban fordult meg Carthagóban (Liv. 30, 12. 28) és a púnok iránti rokonszenvét azzal is bebizonyította, hogy Syphax nyugatnumidiai királyt, a rómaiak szövetségesét, a II. pún háborúban ismételten legyőzte és békére szorította. Majd Hispaniába indult, hol jövendőbeli apósa Hasdrubal oldalán folytatta a harczot a rómaiak ellen és közreműködött a Scipio testvérek megsemmisítésében (Kr. e. 212). De azután fordult a koczka, P. Cornelius Scipi csakhamar felülkerekedett és a carthagóiakat Hispaniából kiszorítá. Scipio M. foglyul ejtett unokatestvérét Massivát a fogságból önként elbocsátá, mivel M. Scipio iránt rokonszenvvel viseltetett, mely idővel politikai szinezetü barátságra vezetett. A Hispaniában elért sikerek azt a tervet érlelték meg Scipio lelkében, hogy M.-át a rómaiak pártjára vonja. M. jó sokáig habozott, mielőtt Carthagót cserben hagyta, de végre mégis átpártolt a rómaiakhoz. Különösen két körülmény volt erre befolyással: először az, hogy biztosra vette Roma végleges diadalát, másodszor pedig az, hogy reménybeli apósa leányát Sophonibét M. versenytársának Syphax királynak adta oda, a ki ennek fejében Carthagóval kötött szövetséget, míg a kikosarazott M. bosszúból meg számításból Scipióval fogott kezet. Liv. 28, 16. 35. 42. App. Hisp. 37. Pun. 10. Eleinte Carthagónak és Syphaxnak kedvezett a hadi szerencse. Masinissa, kit Scipio Hispaniából előre küldött volt Africába, Syphax által országából elűzetett és súlyosan megsebesülve egy ideig egy barlangban kellett rejtőznie. Felgyógyulása és Scipi patraszállása után azonban ujra hatalmába kerité atyai örökségét és (204) Scipióval Utica előtt egyesült, daczára annak, hogy megelőzőleg Syphaxszal színleg kibékült volt. Liv. 29, 27 skk. App. Pun. 11 skk. A 204/203. év telén Syphaxszal alkudozásokat folytatott, de ezek a dolgok természete szerint nem vezethettek eredményre és végűl Scipio és M. a carthagóiak és Syphax gondatlan hadseregét egy éjjel meglepték és tönkre verték. (203). Pol. 14, 1 skk. Liv. 30, 3 skk. Egy másik csatában maga Syphax került a szövetségesek kezébe, és fővárosa Cirtia azután kapút nyitott a győztes M. előtt. Cirtában Sophonibe is M. kezébe került, a ki őt még mindig lángolóan szerette, és hogy a rómaiak részéről fenyegető fogságtól megmentse, Sophonibét nőül vette. Ámde csalódott: Scipio őt magát megrótta, Sophonibe kiadásától pedig nem tágított. Erre M., hogy Sophonibét a fogságtól és a diadalmenetben való megszégyenítő elővezetéstől megmentse, maga nyujtotta neki a méregpoharat. Hannibal visszatérése uj lelket öntött Carthagóba és a fogoly Syphax fia Vermina tűzzel-vassal pusztította M. országát, mígnem a Zama mellett vívott döntő csata (202) Vermina pusztításának is határt vetett. A győztes rómaiak M.-nak jutalomképen Syphax országát adták oda, azonfelül pedig azzal a rendőri szereppel bízták meg, hogy a Carthagóval kötött súlyos békepontok pontos betartására felügyeljen. Ebben a szerepben M. ismételten földbirtokot csikart ki Carthagótól, mely hasztalanul fordult igazságért Romához. Pol. 32, 2. Liv. 30, 37. 42, 23 skk. Just. 33, 1. Egyúttal hamis híreket terjesztett Romában Carthagóról és a carthagói pártküzdelmekbe is beleavatkozott, nehogy a Roma ellenes democratapárt hatalomra emelkedhessék. Midőn a rómaiak Macedonia bukása után Carthagó végleges elpusztítását kezdték emlegetni, az agg M kapván az alkalmon, 161-ben a kis Syrtisnek déli részét elragadta Carthagótól és 150-ben ujra megtámadta Carthagót. Ez alkalommal a türelmüket vesztett democraták fegyvert ragadtak ugyan és szembe szálltak M.-val, de nemcsak súlyos vereséget szenvedtek, hanem ezzel ürügyet is szolgáltattak a leselkedő rómaiaknak arra, hogy a béke állítólagos megszegéséért ujra háborút izenhessenek a carthagóiaknak. E háború (a III. pún háború) folyamában M. keserűen tapasztalhatta Roma rideg és önző politikáját, mely vele, hű szövetségesével szemben sem ismert se tapintatot se hálát. A 149-ik év consuljaival Carthago ostromlása közben meg is hasonlott, de P. Cornelius Scipio és családja iránt utolsó lehelletéig korlátlan bizalommal viseltetett, és még halálos ágyán is fiainak lelkére kötötte, hogy Scipióval Numidia sorsa és saját jövőjük iránt tanácskozzanak és Scipio tancsát kövessék. 149-ben 90 éves korában 3 évvel Carthago pusztulása előtt fejezte be meglepő, drámai fordulatokkal gazdag életét. Pol. 37, 3. App. Pun. 106. Eutr. 4, 11. Érdeme, hogy Numidia barangoló népét állandó letelepedésre és földművelésre szoktatta, hogy görögöket és itáliaiakat telepített országába és ott a Carthagóban látottak nyomán terjesztette a míveltséget. Gyermekeit igen gondosan nevelte és munkára szorította, a mint maga is mindvégig igen tevékeny volt. Hűtlenségével és számító álnokságával azonban beszenyezte nevét és emlékét, és ha nagygyá tette is országát, nem kerülhette el élte alkonyán azt a lesujtó tudatot, hogy Carthago megalázásával voltaképen nem magának, hanem a háladatlan Romának tett nagy szolgálatot. V. ö. Meltzer O., Geschcihte der Karthager (2-ik köt.) és a II. pún háborúról szóló irodalmat. Külön monographia nem jelent meg M.-ról.