Maximus.

– I. A gens Fabia több tagjának volt a mellékneve. – II. Jelentős férfiak voltak e néven: – 1. M. Clodius Pupienus Maximus, kiváló hadvezér Caracala és utódjai alatt, ki a germánok és illyriaiak ellen több izben harczolt s a sereg kedvenczévé vált. A két idősebb Gordianus halála után 238-ban Kr. u. a senatus Balbinusszal együtt császárrá kiáltá ki. Kezdetben még ellenszegült Maximinus serge, de ennek halála után ez is meghódolt. Romában a harcztérről visszatértekor örömujjongással fogadták; de a testőrcsapatok, melyek nem voltak megelégedve az ő kinevezésével a ludi Capitolini alkalmával meggyilkolták 238-ban. Herodianus 8, 6. – 2. Maximus, Theodosius vetélytársa, ki 383-ban megnyerte Galliát és Britanniát. Theodosius kénytelen volt kormányzó társának és az Alpeseken túli provinciák uralkodójának ismerni el. Nagyravágyása tőrbe ejté. Mert hiú ürügyek alatt betört Italiába, hol azonban vereséget szenvedett és foglyul esett és Theodosius elé vitetvén, ez kivégeztette 388-ban. Zosimus 4, 35 skk. – 3. Maximus, Honorius alatt megkisérté a trónt kézre kerítni, de hamar megbukott; ismételt kisérletet tőn, mely szintén meghiusult. Honorius megölette. – 4. Petronius Maximus, egy római senator, ki III. Valentinianust 455-ben Kr. u. neje elcsábítása miatti bosszúból megbuktatta, meggyilkolta és nejét Eudoxiát kényszeríté, hogy nejévé legyen. Midőn Eudoxia megtudta, hogy férje gyilkosához ment nőül, a vandal királyt Geiserichet hívta Maximus ellen segítségül. Még mielőtt bejött volna Geiserich, Maximus menekült és futásában a nép gyülöletének esett áldozatul. Petronius Maximus családi tragoediáját dolgozta föl erőteljes és megható formában gr. Teleki László Kegyencz cz. tragoediájában. – 5. Maximus Tyrius, ki Tyrusban született, új-platonikus bölcsész volt a Kr. u. 2. század végén. Tekintélynek örült az Antoninusok és Commodus alatt. A rhetorikával is foglalkozott és bölcselmi beszélgetéseit szónoki formába önté. Ránk maradt 41 értekezése, dialexeiV, beszélgetések cz. alatt, melyek azonban nem sok belbecscsel dicsekedhetnek. Többnyire elcsépelt themákat fejteget. Így peri hdonhV, peri erwtoV, ti teloV jilosojiaV, ti to daimonion SwcratouV stb. Érdekes, hogy az encyclopaedikus műveltséget dicséri, mint a melynek a bölcsész hasznát veszi. Sűrűn idéz a homerusi költeményekből, Sapphóból, Platóból. A 24. értekezés a Socrates erotikáját világítja meg Plato- és Sapphóból vett idézetekkel. A szónoki ismétléseket hajhászsza, a synonymákat untató bőséggel halmozza egybe. Ötletszerű gondolata, mely végtelen fokozatot állított föl az istenségtől le a növényig, később is visszhangra talált. Kiadták H. Stephanus (1557), Heinze (1607–14), Davis (1703 és 1746), Reiske (1774), Dübner (Paris, 1840). – 6. Ephesusi Maximus, új-platonikus bölcsész a Kr. u. 4. századból, Julianus császár mestere és mystikus buvárlataiban társa. Ő neki tulajdonítják, hogy a császárt a keresztyénségtől elszakadásra bírta. Épen ezért Festus proconsul Julianus halála után halálra itélte. Lamé Julien l’Apostat cz. művében főként Ammianus Marcellinus nyomán eleven szinekkel rajzolja. Rangavis nagyszabású drámájában (’IoulianoV o parabthV, ’AJhnai, 1877) főszerepet juttat e mystikus irányú bölcsésznek, főként Julianus utolsó beszélgetéseiben fenséges gondolatokat ad szájába. A pessinusi mysterium alakjában magyarázza meg a platonikus eszmék esését és a materialis világ szükségét. Rangavis jegyzetei igen tanulságosak. Csillagászatra és magiára vonatkozó művei elvesztek. – 7. L. Planudes. – III. A gens Valeria több tagja viselte cognomenül e nevet.