Melampus

MelampouV, híres jós és távolba látó; a mythikus hősök közül a legrégibb, ki a szenvedő emberiséget a gyógyítás áldásaival megismertette. Azonkivül őt tekintették a Dionysus-tisztelet alapítójának. Herod. 2, 49. Atyja Amythaon, kinek egész nemzetségét mély belátás és szellem jellemezte. Schol. Ap. Rhod. 1, 143. Anyja Idomene (a tudós, Apollod. 2, 2, 2), mások szerint Aglaia (Diod. 4, 68), Dorippe (Eudocia p. 286) vagy Rhodope. Schol. Theocr. 3, 43. Ifjúkorát Pylusban töltötte, a hol sok jót tett és kivált az állatokkal szemben jólelkűnek mutatkozott. Ennek köszönhette későbbi csodálatos távolbalátó képességét. Megtörtént ugyanis, hogy fiatal kigyókra akadt, melyeknek anyját valaki megölte volt. M. eltakarította az anyakígyó holttestét, a gyámoltalan ifjú kígyókat pedig fölnevelte, melyek aztán azzal viszonozták a jótéteményt, hogy felnővén, nyelvükkel kitisztították M. fülét, a ki azóta minden állatnak nyelvét megértette. Még tökéletesebbé lett a jóslás dolgában azóta, a mióta Apollóval az Alpheus partján találkozott. Apollod. 1, 9, 11. Azonban egy próbát kellett kiállania, hogy csodás tehetsége a halandóknak tudomására jusson. Ez pedig akkor történt, midőn testvérének Biasnak érdekében fáradozott. Bias ugyanis feleségül kérte Perót, Neleus leányát. Hom. Od. 11, 287. Minthogy Biasnak számos vetélytársa akadt és Neleus a kérők tömegében választani nem igen tudott, annak igérte leánya kezét, a ki Phylacéből (Thessalia) elhozza Iphiclusnak szarvasmarháit. Bias maga is megpróbálkozott ezzel a feladattal, de hasztalan. M.-hoz fordult tehát, a ki a terhes feladatot el is vállalta, ámbár tudta, hogy csak egy évi rabság árán fog a drága jószághoz jutni. Mikor a marhákhoz közeledett, el is fogták, s bilincsbe verve egy házban őrizték. Fogságában megértette a szúnak beszédét, mely a szemöldökfában perczegett, s belőle megtudta, hogy a ház, melyben tartották, nemsokára össze fog dülni. Arra kérte tehát Iphiclust, tétesse őt más házba. Alig hogy ez megtörtént, a ház összedült és a még benn foglalkozó cselédet agyonütötte. Iphiclus és atyja Phylacus ebből felismerték M.-nak csodás rejtett tulajdonságait és arra kérték, hogy eszközölje ki, hogy a gyermektelen Iphiclus házába a családi áldás beköszöntsön. M. ennek megfelelt és jutalmul megkapta a szép gulyát, a melylyel viszont testvérén segített. Ezután még egy ideig Messenében tartózkodott, de azután Argosba ment, melynek asszonyai, mivel Dionysus istent súlyosan megsértették volt, gyógyíthatatlan őrjöngésben szenvedtek. Argos királya Anaxagoras annyira megrémült a dologtól, hogy M.-hoz fordult segítségért és jutalmul odaigérte országának harmadrészét. M. tudása itt is bevált, meggyógyította az asszonyokat, utána pedig feleségül vette a király testvérét Iphianirát. Paus. 2, 18, 4. Hdt. 9, 34. Aelian. v. h. 3, 42. Más hagyomány szerint ez a csodás gyógyítás Tirynsben történt, melynek ezúttal királyasszonyai, Proetus leányai estek őrjöngésbe Dionysus haragjától. M. és testvére Bias egy-egy harmadot kaptak a földből és uralomból, azonkívül feleségül vette Iphianassát, emez Lysippét. Apollod. 2, 2, 2. Pherec. in schol. Od. 15, 225. Eustath. 1480, 5. Igy kerültek kormányra Argosban a Proetidák mellett az Amythaonidák, a kikhez Adrastus és Amphiaraus tartoztak. M. családja hozzá hasonlóan jelentős szerepet játszik az ókori jóslás terén. Két fia volt, Mantius és Antiphates. Herod. 9, 34. Hom. Od. 15, 225 skk. Apollod. 1, 9, 11. Antiphates fia volt Oicles, ezé viszont Amphiaraus; Mantiustól pedig Clitus és Polyphides származtak, mely utóbbit Apollo Amphiaraus halála után kiváló jóstehetséggel ruházott fel. M.-t magát több helyen (különösen a megarisi Aegosthenában) kiváló tiszteletben részesítettek. Az aegosthenai Melampodeumnak képe is megvan egy római korabeli érmen (kerek épület; fatörzs áll ki belőle, a melyre kígyó csavarodik; Gardner-Imhof, Num. Comm. on Pausanias, p. 9). A képzőművészet sem feledkezett meg M.-ról, kivált vázákon (pld. Müller-Wieseler, Denkmäler der alten Kunst, 1, 2, 11) és metszett köveken fordul el. A növénytanban róla nevezték el a melampodiumot, melyet állítólag ő alkalmazott legelébb gyógyításra. V. ö. Preller, Griech. Mythol. 2, 54 skk. 472–474. Eckermann, M. u. sein Geschlecht, Göttingen, 1840. Bouché-Leclerq, Historie de la divination, 1, 12. 112.118. 119. 131. 135. 2, 13. 15. 4, 124. H. D. Müller, Mythologie der griechsichen Stämme, 176.