Messenei háborúk.

A két első m. h.-ról hiányosak és ellenmondók a tudósítsok. Akkor irták meg történetüket, mikor a chronologiai adatok és események régen kivesztek már az emlékezetből. Továbbá bő indokul szolgált költői szinezésekre az a mozgalom, a melynek rendén a thebaei Epaminondas új életre hívta az önálló Messeniát és Messene városát alapította. A nemzeti lelkesülés táplálása végett célszerűnek mutatkozott a régi hősies küzdelmeknek az emlékét mint buzdító példát felidézni, s a mennyiben a tényleg megtörténtek emléke legangyobb részt már kiveszett, segített a képzelem. Az ezen újabb keletű mondáktól eltorzított történelmet irta meg Pausanias (I. háború: 4,4–13; II. háb. 14–24), ki fő átültetője e háborúk emlékének korunkba. Saját szavai szerint a prienei Myron prózaírót és a benei (Cretában) Rhianus epikust használta. De Myronnak kora nem tehető a Kr. e. 3. századnál régebbi időkre, s megbizhatatlansága miatt (pl. hogy a 2. háború főhősét Aristomenest az elsőben szerepelteti) maga Pausanias panaszkodik. Rhianus pedig 220 körül írt hőskölteményt Aristomenesről, homerusi reminiscentiákkal, egészen mondabeli hőssé alakítván őt. Megbízható lehetett volna Pausanias, ha felhasználja vala Tyrtaeust, de ennek alig van nyoma, pedig a mit mint biztosat tudunk e háborúk történetéből, az a Tyrtaeus töredékeiből származik. Valamit nyújtanak még e háborúkra vonatkozólag a régiek közül Strabo (6, 257), a siciliai Diodorus (15, 66) és Justinus (3, 5). – Az első messenei háború kora a Pausanias követte Sosibius számítása szerint Kr. e. 743–724, de körülbelől egy emberkorral később kellett kezdődnie. Az azonban Tyrtaeusból bizonyos, hogy 20 évig tartott. Oka nem lehetett más, mint hogy a Pamisus mellékére költözött dórok a termékeny országban korán jólétre tettek szert, s ez fölingerelte a szomszédos rokonok birtokszomját. A hagyomány szerint azonban a háborúra az adott alkalmat, hogy a messeneiek meggyilkolták Teleclus királyt a Taygetuson Artemis Limnatis templomában, mely a két népnek közös szentélye volt, hol évenként közösen mutattak be áldozatokat. A messeniaiak előadása szerint a király női ruhába öltöztetett spartai ifjakkal itt kelepczébe akarta csalni a messeniaiakat, s az így támadt csetepatéban öletett meg. A spartaiak ellenben úgy adták elő a dolgot, hogy spartai szűzek áldozni menvén a templomba, messenei ifjak elrabolták őket, midőn pedig a király kiadásukat követelte, meggyilkolták. Ez az esemény azonban, bármiként történt is, nehezen lehetett a háború oka, mert hiszen Teleclus király a régiek korszámítása szerint 786-ban végezte be életét s a háború Pausanias szerint is csak 743-ban indult meg. Talán érezve ezt a régiek is, egyéb okot is kerestek, mondván, hogy a messenei Polycharesnek, ki 764-ben győzött az olympiai versenyen, a lacedaemoni Euaephnus elidegenítette a barmait, fiát pedig meggyilkolta. A spartai király és ephorusok a kivánt elégtételt megtagadták, mire Polychares életét vette minden lacedaemoninak, a ki csak kezébe került. Midőn a spartaiak kiadását követelték, a messeneiek megtagadták. A spartaiak tehát Alcamenes és Theopompus királyok alatt, a nélkül, hogy megizenték volna a háborút, egy éjjel megtámadták Amphia határszéli várost, lerombolták s a lakosok nagyobb részét megölték. Az így megindult háborúban a messeniaiak Euphaës királyuk alatt nem várt ellenállást fejtettek ki, betöréseket intéztek a lacedaemoniak földére. A háború ötödik évében Theopompus és Polydorus spartai királyok korában nagy csata vívatik, de a mely eldöntetlen marad. Egészben véve mégis hátrányban vannak a messeneiek, miért is fedezetlenül hagyván az ország többi részét, Ithome hegyére (l. o.) vonulnak s itt erősítik meg állásukat. Követséget küldenek Delphibe, hol csak úgy igérnek győzelmet, ha egy királyi vérből származó hajadont feláldoznak. Aristodemus (l. o. 2) erre önként felajánlotta leányát és maga szurta le, midőn ennek jegyese gátlólag lépett fel. Euphaës halála után Aristodemus lett a király s argosi, arcadiai és sicyoni segélylyel győzelmet aratott a spartaiakon, kik e miatt kezdetben nagyon le voltak hangolva. A végén mégis a messeniaiak húzták a rövidebbet. A delphii jósda ugyanis utóbb azt jósolta, hogy az a fél fog győzedelmeskedni, a melyik először állít fel Ithoméban Zeus oltárára 100 háromlábat. Ezt egy spartai megtudván, titokban 100 kis agyag háromlábat állított fel oda. Midőn aztán Aristodemusnak is megjelent álmában a leánya s halotti leplet dobott reá, a hős megölte magát, Ithome pedig bevétetett. A messeniaiak közül sokan kivándoroltak Argolis-, Sicyon- és Arcadiába. Az otthon maradtak a heloták sorsára jutottak, mint ez kétségtelenül kitünik Tyrtaeus egyik töredékéből(4, 14, 3): «Miként a nehéz teher alatt görnyedező szamarak, tartoznak a föld termésének felét uraiknak behordani, s maguk és nejeik az urak temetésén mint siratók megjelenni.» – E súlyos állapotból szabadulni óhajtván a messeneiek, fellázadnak s ezzel megindul a második messenei háború, a melynek a kora Pausanias szerint 685–668 Kr. e., az újabb írók azonban jóval későbbre teszik, így Grote a kezdetét 648 körül mondja, Curtius 645–628., Duncker a 645–631-ik évekbe helyezik a háborút. A mozgalom megindítója a Heraclida Aristomenes, az Aepytidák királyi nemzetségéből, egy mondaszerű hős, ki százával öldösi az ellenséget egy-egy csatában. Először szülőföldjét az északi hegyek közt fekvő Andaniát teszi szabaddá. Messenia sorsa most széles körben kelt érdekeltséget, mert nemcsak a régi szövetségesek, mint az arcadiaiak, argolisiak és sicyoniak nyújtanak segélyt, hanem Pantaleon király alatt melléjük állanak a pisatisiak is, bosszankodva a miatt, hogy az elisiek, Sparta szövetségesei elragadták volt tőlük az olympiai játékok elnökségét. Az első ütközet, mely Deraenél vivatott, eldöntetlen maradt, de Aristomenes hősiességével annyira kitünt, hogy királylyá akarták tenni. Ő azonban megelégedett a korlátlan hatalmú fővezérséggel. A spartaiak helyzete megnehezült, a széleskörű coalitióval szemben csak az elisiekre és corinthusiakra számíthattak s ezen kívül belviszályokkal is küzködtek. Végül Delphi tanácsára Athenaetől kértek maguknak hadvezért. Athenae egy sánta iskolamestert és költőt, Tyrtaeust küldte Aphidnaeből, ki csakhamar rendkivüli sikereket ért el. Költeményeivel és hatásos hadi zenéjével új életet öntött a csüggedőkbe. Dalaiban magasztalta az ősi királyság iránti hűséget, a hadi vitézséget, hazafiságot, a polgárok egyetértését. Míg aztán a spartaiak Tyrtaeus hatása alatt jó útra tértek, a messeniaiak ügye hanyatlani kezdett. Szövetségesei távolabb voltak egymástól, semhogy kellő egyöntetüséggel birtak volna eljárni, Aristocrates arcadiai király pedig megvesztegettetvén a lacedaemoniaiak által, a legnagyobb válságba döntötte a messeneieket. Oly nagy sereget vitt a messeneiek segítségére, hogy az két harmadát tette az egész hadnak, s midőn a Nagy Ároknak nevezett helyen nagy ütközetbe bocsátkoztak, sergét a döntő pillanatban kedvezőtlen jelek ürügye alatt visszavonta. Az arcadiaiak később, midőn az árulás kitudódott, agyonkövezték királyukat. Messenia lapályos része Methone és Pylus kivételével az ellenség kezébe került. Aristomenes most a messeneiek megmaradt haderejével, de főként 300 válogatott harczossal az északi határhegyek közt a Neda folyó mellett emelkedő Ira várába vonult. Itt még 11 évig tartotta magát mesés kalandok közt. Többször került az ellenség fogságába, de mindannyiszor csodás módon kiszabadult. Így pl. egy kirohanás alkalmával ötvened magával fogságba esett. A spartaiak mindnyájukat a KaiadaV nevű mélységbe dobták, hová a legnagyobb bünösöket szokták venti. Míg a többiek mind szörnyet haltak, Aristomenest egy sas hátára vette s úgy szállította le a mélyre. Innen pedig úgy szabadult ki, hogy egy a hullákra járó róka farkába kapaszkodva elvonszoltatta magát ahhoz a nyiláshoz, a melyen az állat becsúszott. Paus. 4, 18. De majd sebet is kapott Aristomenes s e miatt nem teljesíthette elég éberen az őrködést, mit felhasznált egy spatai szökevény s bevezette honfitársait a várba, melyet még 3 napon és 3 éjen át tartottak védői, de aztán a tulerővel szemben engedniök kellett. Aristomenes kisérőivel Rhodusba vándorolt s itt települt le. Mások Arcadiába távoztak, Methonéból és Pylusból Nagy Görögországba vándoroltak, hol Rhegiumban majd Zanclében uralomra is jutottak. Messenia dús tereit ezután már nyomorult rabszolganép lakta, mert a benmaradt messeneiek mint heloták mívelték spartai parancsolóiknak a földeket. Ez állapot megmarad a leuctrai ütközetig (Kr. e. 371). Csupán két jövevény nép részesült Messeniában jobb szerencsében: az argosiaktól elűzött Asinebeli dryopsok és a naupliaiak. Előbbiek egy új Asinét alapítottak, az utóbbiak Methonéba települtek s mindkettejüknek az volt a feladatuk, hogy Sparta számára a partokat őrizzék. A messeneiek leigázása után a spartaiak amazok szövetségesei ellen fordították fegyvereiket és I. Cleomenes királyuk alatt többnyire sikerrel harczoltak Arcadia, Argos, Sicyon és Aegina ellen. – Harmadik messenei háború (Kr. e. 464–455). A messeniaiak soha sem tudtak kibékülni uraikkal s midőn Kr. e. 464-ben Lacedaemont borzasztó földrengés látogatta meg s ezt felhasználva az ottani heloták fegyvert ragadtak a spartaiak ellen: a messeneiek is kezet fogtak velük, sőt utóbb a lázadás egészen Messeniában összpontosult, a régi hírneves Ithoméban erősítvén meg állásukat az összes fölkelők. A spartaiak nem birván velük, segélyt kértek szövetségeseiktől s ezek között az athenaeiektől is, bár utóbbiakkal szemben a thasusi ügyben álnokul viselték magukat. Az athenaei Cimon a democrata párt ellenére is kivitte, hogy Athenaeből jelentékeny segély ment Ithome alá. De ennek a bevétele így sem sikerült, mi elég alaptalanul azt a gyanút keltette a spartaiakban, hogy az athenaeiek az ellenség győzelmét óhajtják, sőt esetleg vele is kezet akarnak fogni. Kijelentették tehát, hogy nincs szükségük az athenaeiekre, holott maguk a várbeliekkel nem birtak, és a többi szövetségeseket mégis ott tartották. A tapintatlan visszautasítás Athenaeben a spartai-barát Cimon és politikája bukását vonta maga után. A messenei háborúnak pedig egyesség vetett véget. Ennek értelmében az ostromlottak családjaikkal együtt kivonulhattak a Peloponnesusból. Ügyüket az athenaeiek karolták fel, letelepítvén a hazátlanokat a nemrég elfoglalt Naupactusba, a Corinthusi öbölben. Thuc. 1, 101 skk. Plut. Cim. 16 skk. Diod. Sic. 11, 64. Paus. 4, 24, 1. B. Niese, die ältere Gesch. Messeniens. Hermes 26, 1–32 (1891).