Minotaurus

MinwtauroV, ritkábban Asterius és Asterion, felemás szörnyeteg; félig bika, félig ember, fia Pasiphaë királyasszonynak és egy bikának, melyet Posidon isten küldött (l. a Minos czikket). Minos király az újszülöttnek már pusztán láttára is megrémült és irtózni kezdett; egyúttal elhatározta, hogy a világ szemétől elrejti. Azért Daedalusszal megépíttette a labyrinthust, némelyek szerint Cnossus, mások szerint Gortyn közelében. Ide zárta a szörnyeteget, melynek Athenae legyőzetése után zsákmányul engedte által azokat az ifjakat és leánykákat, kiket a levert város mint gyászos véradót küldözgetett Creta szigetére. Igy járta ez mindaddig, a míg Theseus (l. ezt) a szörnyeteget meg nem ölte. A mondát már az ókorban sokfélekép magyarázták és fentebbi előadásában megnyugodni nem akartak. Egyesek (pl. Euseb. Chron. 2, 48) úgy magyarázták a mondát, hogy a labyrinthus tulajdonképen börtön volt, a melyben az adóba hozott gyermekeket azért tartogatták, hogy valami versenynek győztese jutalmul kapja meg. A győztest M.-nak hívták, a ki Minos királynak kedves tábornoka volt, de a gyermekekkel keményen és kegyetlenül bánt, de végre Theseus kezétől elvérzett (v. ö. Paus. 2, 31, 1, a ki a hadvezért Asterionnak nevezi). Még tovább mentek az euhemeristikus magyarázók, első sorban Palaephatus (Heracl. de incred. 6), a ki úgy vélekedik, hogy M. atyja egy Taurus nevű szép ifjú volt, a kit Pasiphaë királyasszony megszeretett. Minos az újszülöttet megöletni nem akarta, e helyett vidékre küldötte pásztorokhoz. Itt azonban M. olyan féktelenül viselkedett, hogy a király el akarta fogatni, de akkor M. bujdosásra adta magát és utoljára egy földalatti rejtekbe vonult, melyet maga készített volt magának. A király akkor a halálra itélt gonosztevőket küldözgette oda utána és ez így tartott addig, a míg Theseus a szörnyeteget meg nem ölte. Tzetz. chil. 1, 520 skk. A modern magyarázók hol a Baal-Moloch cultus hatását látták a M.-mondában, hol történeti emlékek homályos továbbtengését (Keller D. Fleckeisens Jahrb. 1887, a labyrinthust bányának nézi, melyben a foglyok és rabszolgák kényszermunkát végeztek), de tán legközelebb járunk az igazsághoz, ha elfogadjuk azt a közvetítő álláspontot, mely szerint a M.-monda Athenaeben keletkezett az 50. és 60. Olympias között. Alkotó elemei egyfelől a Baal Moloch tisztelet titokzatos szertartásairól beszivárgott homályos tudat, másfelül pedig az a törekvés, hogy azon ifjaknak és leányoknak halálát valamiképen kimagyarázzák, a kiket régebben Creta szigetére küldöttek volt. Az sincs kizárva, hogy azok a mythusalkotó elemek egy olyan ősargosi bikaalakú istenségre szállottak által, a mely istenségnek eredetileg emberáldozatokat mutattak be, s a mely emberségesebb időben titokzatosan félelmetes alvilági istenséggé lett. A képőművészet a M.-t mindig bikafejű embernek ábrázolta. Theseusnak harcza a szörnynyel gyakran képezi tárgyát a vázafestésnek, ritkábban a szobrászatnak. Campaniai falfestményeken ismételten fordul elő. Az 535. ábrán feltüntetett, Pompejiből származó, most már nagyon megromlott falfestményen azt a jelenetet látjuk, a midőn Theseusnak megmentett társai megköszönik a M. megölését. A szörny a földön hever: a győztes Theseus társai között nagyságra nézve is kiválóbbnak van feltüntetve, a mint őt a vitézsége is társai fölé helyezi. A bal felső sarokban látható istennő a megszemélyesített Creta. L. Hoeck, Creta, 2, 57 skk. Müller, Dorier, 1, 241 skk. Wernicke, Stiersagen d. Griechen (a philologusok 40. vándorgyülésének évkönyve, 1889, 280–290. l.). Gerhard, Griechische Mythen, 723. §. Hartung, Religion u. Myth. d. Griech. 2, 247. Movers, Phönizier, 1, 300 skk. 373 skk. Baudissin, Studien zur semitischen Religions-Gesch., 2, 182. Duncker, Gesch. d. Alterthums 1⁴, 266. 2⁴, 36 skk. A műemlékeket l. Theseus alatt.