Mucii

régi, híres plebejus nemzetség, a mely szülővárosát Romát sok kitünő jogtudóssal ajándékozta meg. – 1. C. Muc. Cordus, római ifjú, a Porsenával folytatott háború idején Kr. e. 508-ban a senatus jóváhagyásával az ellenséges táborba ment, hogy a királyt megölve Romát megmentse. Itt, mivel épen fizető nap volt, Porsena irnokát szúrta le, a kit összetévesztett az előtte ismeretlen királylyal. Elfogták, halállal fenyegették s ő, hogy megmutassa a dühös királynak, mily kevéssé törődik a halállal, egy régi elbeszélés szerint a közeli széntartó fölé tartotta jobbját, s míg ez ott megperzselődött, egyetlen jajkiáltást sem hallatott. Aztán elmondta a királynak, hogy háromszázan (csupa ifjak) esküdtek össze az ő megölésére, s hogy őt érte először a sors. Porsenát aggodalom fogta el, békét kötött a rómaiakkal és elvonult. Ettől fogva Scaevola (balog) lett az ifjú neve. Liv. 2, 12 skk. Val. Max. 3, 3, 1. – 2. P. Muc., Kr. e. 485-ben néptribunus, tiszttársait békétlenkedés miatt állítólag elevenen megégettette, holott mások szerint (Fest. p. 184, 24 Th.) azt a 9 hadi tribunist égették meg nyilvánosan, a kik a volscusok elleni háborúban (Kr. e. 487-ben) elestek s a kik között egy Mucius is volt; megint más adat szerint egyik életben maradt Mucius égette meg elesett tiszttársát. Val. Max. 6, 3, 2. – 3. Q. Muc. Scaevola, Kr. e. 215-ben Sardiniát kapta tartományul, de bekövetkező betegsége miatt nem folytathatta hivatalát. Liv. 23, 24. 30. 34. 40. – 4. Ennek fia P. Muc. Scaevola, Kr. e. 175-ben consul, sikeres háborút folytatott a liguriabeliek ellen s ennek folytán diadalmenetet is tartott. Liv. 41, 19. – 5. Q. Muc. Scaevola, Kr. e. 174-ben consul, 171-ben mint hadi tribunus szolgált Crassus alatt a Perseus elleni harczban. Liv. 42, 49. 43, 2. – 6. P. Muc. Scaevola, a 4. alatt említettnek fia, Kr. e. 133-ban consul, mikor ti. Gracchus néptribunus volt; ez utóbbi buzgó támogatójának tartották (Plut. Ti. Gracch. 9), de Gracchus megöletése után az optimaták pártjára állt. Cic. Planc. 36, 88. A Scipiókhoz nem nagyon vonzódott s ezért Lucilius a satirikus megtámadta költeményeiben. Juv. 1, 154. Kiváló helyet biztosított neki a korabeli jogtudósok sorában a római jog alapos ismerete, valamint jeles szónoki tehetsége. Cic. de or. 1, 36, 166. 37, 170. 2, 70, 285. Maga is nagy súlyt fektetett arra, hogy a pontifex maximus jogi ismeretekkel birjon. Cic. legg. 2, 19. 21. Ezek mellett ügyes labdázó és ostáblajátékos (duodecim scriptis) volt. Cic. de or. 1, 50, 217. – 7. Q. Muc. Scaevola, az 5. alatt említettnek fia, Augur melléknévvel, Kr. e. 120 táján Asia kormányzója, az általa kigúnyolt Albucius bevádolta zsarolásaiért. Cic. Brut. 26, 102. fin. 1, 3, 9. Maga védelmezte magát s ki is eszközölte fölmentését. 117-ben consul lett. A polgári villongásokban nem vett tevékeny részt s a jogtalan erőszakoskodásokat, nevezetesen C. Gracchusszal szemben, nem helyeselte. Cic. de or. 2, 67. A létező viszonyokat kivánta biztosítni, fentartani. A mint volt bátorsága Sullával szemben arra, hogy a senatusban vonakodott Mariust, Roma megmentőjét, a haza ellenségének nyilvánítani, ép úgy törhetetlen ragaszkodással viselkedett az állam iránt a nehéz viszonyok közepette. Mindig kész volt a jó tanácsra, áldozatra és segítségét senkitől sem tagadta meg, ha hozzá fordultak. Általánosan nagyra tartották széleskörű ismereteit a római jog terén, s kiváló ifjak, köztük Cicero és Atticus büszkék voltak arra, hogy tanítványai lehettek. Barátja és veje volt Laeliusnak, a kinek közbenjárására fölvették az augurok collegiumába. Apósa volt L. Licinius Crassusnak, a szónoknak. – 8. Nagybátyjának (6. szám) fia Q. Muc. Scaevola, rendszerint pontifex maximus melléknévvel, a legtöbb állami hivatalt a szónok Crasusszal egyszerre viselte, kivéve a tribunusit és censorit, mely utóbbit elvből egy Mucius sem viselte. Cic. Brut. 43, 161. Mint szigorú, igazságszerető és önzetlen jellemű férfiú a legkeményebb szigorúsággal bánt az uzsorás és csaló vámbérlőkkel ázsiai helytartó korában, ezért a tartománybeliek fölötte nagyra becsülték, Cicero meg utóbb Cilicia kormányzásakor őt választotta mintaképül. A megharagított bérlők, mivel magasan fölöttük állt, csak barátján Rutiliuson boszulhatták meg magukat, a ki vele együtt Asiában volt. Bevádolták tehát (v. ö. Cic. de or. 1, 53. Att. 6, 1, 15. Brut. 30), Mucius kelt védelmére, de eredménytelenül. Kr. e. 95-ben consul lett s tiszttársával Crassusszal hozta a lex Licinia Mucia de civibus redigundis (l. e.) törvényt. Midőn Crassus a következő évben az innenső Galliát kapta tartományúl, M. tántoríthatatlan igazságérzetével meghiusította az általa óhajtott diadalmenetet. Majd a M.’ Curius és M. Coponius közti örökségi pörben ellenfele lett Crassusnak. Míg M. a törvény betüihez ragaszkodva védelmezte Coponiust, addig Crassus az emberi józan észre támaszkodva találó élczekkel kelt Curius védelmére. Cic. de or. 1, 57, 243. Brut. 39, 145. 59, 195. Fimbria sikertelenül tett kisérletet megölésére, de 82-ben az ifjabb Marius parancsára orgyilkosság áldozata lett. Cic. Att. 9, 15, 2. Nemcsak igazságérzete és hazaszeretete (u. o. 8, 3, 6) szerezte meg neki a maradandó hírnevet, hanem kiváló, alapos jogi ismereteivel párosult szónoki tehetsége is. Cic. de or. 1, 39. 53. Brut. 39. off. 1, 32. Számos tanítvány sereglett köréje, köztük Sulpicius és az augur Mucius halála után Cicero is. V. ö. Brut. 89, 306. Iratai, a melyeket sokszor magyaráztak, gyakran említvék a pandectákban. Gell. 4, 1, 20. – 9. Leányát Mucia Tertiát, a nagy Pompejus harmadik nejét, ez utóbbi eltaszította magától, mert férjének Ázsiában való távolléte alatt (Kr. e. 62-ben) házasságtörést követett el Caesarral. Plut. Pomp. 42. Utóbb Aemilius Scaurusnak lett a felesége s a polgári háborúban közben járt fia S. Pompejus és Augustus között. App. b. c. 5, 69 skk. – 10. Q. Muc. Scaevola, az augur Mucius (7. sz.) fia, Kr. e. 59-ben Ázsiában járt Q. Cicerónál, a kinek testvérével Marcusszal barátságos viszonyban élt. 54-ben néptribunus volt. Cic. Qu. fr. 1, 2, 13. Úgy látszik, ő is volt pontifex, mint családjának legtöbb tagja; legalább Cicero (Att. 9, 9) kérdést intézett hozzá bizonyos állami ügyben. Cic. fam. 4, 9.