Municipium

eredetileg elvont jelentésében a. m. kötelességteljesítés, a mivel a nem római polgárok tartoztak Romával szemben; azután összevont értelemben jelenti azon községeket, melyeknek lakói bizonyos közterhek viselésében osztoznak (municipes) a római polgárokkal. A meghódított italiai községeket Roma eleinte vagy a saját községi igazgatásába vonta bele, vagy pedig fölvette a latin szövetségbe. Minthogy azonban a szövetséges városok egyenlő politikai jogosultsága útjában állott hatalmi fejlődésének, szakított az addig követett eljárással s azontúl egyes városokkal, a melyek polgárjogot nem kaptak, szövetségre lépett, de azoknak egymással való bárminemű külön összeköttetését elvágta; más városok lakóinak pedig polgárjogot adott ugyan, de befolyt községi kormányzatukba, a melyet vagy meghagyott vagy ujonnan szervezett. Ezen utóbbi városok új polgárai a római polgárnak csupán magánjogi kiváltságaiban (connubium, commercium) részesültek, a politikai jogokból (jus suffragii, honoris) ellenben ki voltak zárva (cives sine suffragio) s mégis osztoztak a római polgárokkal a közterhek (adó, katonáskodás) viselésében. Ezen új eljárás keresztülvitele körülbelül a Kr. e. 384–338. évekre esik. Ezen ú. n. municipiumok közt tehát voltak olyanok, a melyek megtartották azelőtti községi szervezetüket, így Tusculum (381-ben Kr. e.), Caere (353), Cumae, Fundi, Formiae, Suessula, Atella, Calatia (338); mások ellenben új községi igazgatást kaptak Romából, pl. Anagnia s az ú. n. praefecturák (l. o.). Valószínűleg az előbbiek közé tartozott Capua is a Kr. e. 338. évtől egész addig, a míg a cannaei csata után el nem pártolt Romától (Kr. e. 211-ben); a másodszori leigázás után (210) azonban elvesztette saját régi kormányzatát. Mindannyian szabadon használhatták saját nyelvüket s külön legiókban katonáskodtak; otthon a községükben teljesjogu polgárok voltak, Romában azonban nem. Idővel azonban, miután Romában a democratia befolyása növekedett s e községek lakóiban is azon közreműködésnél fogva, melylyel a rómaiak hódító munkájában osztoztak, mind erősebben nyilvánult ama jogos kivánság, hogy helyzetük jobbra változzék, egymásután nyerték el a teljes polgárjogot már jóval a szövetséges háború előtt is (pl. Fundi és Formiae Kr. e. 188-ban); egyes ily irányú törekvések (M. Fulvius Flaccus, C. Gracchus, M. Livius Drusus) meghiusulása után a szövetséges háború kitörése arra késztette Romát, hogy a latinusoknak és a hűségükben meg nem tántorodott szövetségeseknek civitast adjanak (lex Julia, 90-ben Kr. e.); a szövetséges népek kitartó küzdelme folytán a lex Plautia Papiria (Kr. e. 89-ben) az italiai városok minden szabad polgárának megadta azt, ha kimutatta, hogy azon évben, melyben a törvény kelt, Italiában volt s 60 nap alatt a római praetornál jelentkezett. Municipium ezentúl szoros értelemben véve minden római vidéki város, a melyeket Roma bevont a saját községi szervezetébe, polgárjoguknak Romában való gyakorlása a távolság miatt szóba is alig jöhetett ugyan, de legalább önálló közigazgatást kaptak s tisztviselőiket maguk választották, a kiknek hatáskörét az állami hatóságéra való tekintettel külön törvényes intézkedések (leges municipales) szabályozták, minők pl. a lex Rubria (Kr. e. 49-ben) s a lex Julia (Kr. e. 45-ben). A polgárosítás után gyors virágzásnak indult coloniák és municipiumok alkották a császárkorban a birodalom magvát; a császárok provincialis városokat is emeltek municipiumokká, melyek azonban rangra mindig a coloniák után következtek, úgy hogy előbb lett valamely község municipiummá s csak azután coloniává. Igy Aquincum Hadrianusnak köszönhette a municipiumi szervezetet, coloniává pedig Septimius Severus emelte. De míg egyes városok (Savaria, Mursa) azonnal coloniák lettek, mások (s ezek kivétel nélkül olyanok, hol legiók, sőt segédcsapatok sem tartózkodtak) megmaradtak municipiumoknak, mint ezt Mogentianae, Municipium Latovicorum, Mursella, stb. példái mutatják. Miután Caracalla, hogy az állam jövedelmét szaporítsa, a római birodalom minden szabad lakosára kitejesztette a civitast (constitutio Antoniniana) s így minden város municipiummá lőn: a virágzás és jólét helyébe hanyatlás, majd a despotismus és a császárok határtalan fényűzése következtében elszegényedés és teljes bomlás lép. Mommsen, R. Stverw. 1, 26 skk.