Mycenae

Muchnai, Muchnh, az argosi síkság legészakibb sarkában, mucw ’ArgeoV ippobotoio (Od. 3, 263), a mai Kharváti falu szomszédságában fekvő ősrégi város, melyet a monda szerint Perseus alapított, míg hatalmas falait Lyciából bevándorolt cyclopsok építették. A Persidák uralmát fölváltották a phyrgiai (lydiai) Tantalus utódjai, a Pelopidák, a mennyiben Eurystheus halála után Atreusra szállt Mycenae királysága. Így lett M. szintere azoknak a borzadalmas gyilkosságoknak, melyek a Tantalidák elátkozott családjában lejátszódtak (l. Atreus). A homerusi költeményekben Atreus fia, Agamemnon, mint korának leghatalmasabb fejedelme uralkodik a jól megépített (euctimenon ptolieJron,, Il. 2, 569), széles utczájú (euruaguia, Il. 4, 52), aranyban bővelkedő (polucrusoV, Il. 7, 180. 11, 46. Od. 3, 305) Mycenaeben, az ő birodalmához tartozik Cleonae, Corinthus, Sicyon és az achaeus tengerpart Pellenétől Aegiumig. Il. 2, 569–575. Ezen mondák történeti magva abban áll, hogy egy Keletről, valószinűleg Ázsiából jövő hajós nép (a monda szerint a Persidák népe) Naupliában partra szállván a bennszülött Argos körül csoportosuló lakosság ellenében megalapította Tiryns, Midea és Mycenae várait. Később aztán egy Észak felől, az Isthmus felől jövő nép (a mondai Pelopidák vezérlete alatt) kerítette hatalmába Mycanae várát s azt mint a Corinthusba és Cleonaeba vezető utak kulcsát megerősítvén, onnan intézte támadásait Argos ellen. Ezt bizonyítja az a nagyszerű, messze elágazó, nyomaiban ma is megállapítható erőd- és útrendszer, mely az argosi síkságtól Északra és Északkeletre terjedő hegyvidéket átölelte. A Pelopidák uralma alatt M. egy hatalmas birodalom középpontja lett, mely birodalom a trójai háború idején állott virágzása tetőpontján. Azután hanyatlásnak indul M. és az argosi síkság természetes középpontja, Argos foglalja el helyét. Mikor a dórok betörnek a Peloponnesusba, Argos elfoglalásával egy csapással uraivá lesznek az egész vidéknek, annak jeléül, hogy akkor M. már elvesztette jelentőségét. A történeti korban M. nem is szerepel többé. Csakis a perzsa háborúk idejében tesznek róla említést, a mikor Tirynsszel együtt részt vesz a thermopylaei és plataeaei csatákban. Hdt. 7, 202. 9, 27. A hatalmukra féltékeny argosiak, kik a szabadságharczban nem vettek részt, a tegea- és cleonaebeliekkel egyesülve 463-ban megtámadják M.-t és Tirynst, mint a melyek állandóan veszélyeztették az Isthmusszal és Naupliával való összeköttetést, beveszik a két várost és lerombolják. De azért M., bár mint vár teljesen elvesztette jelentőségét, nem volt lakatlan (mint Diod. Sic. 11, 65 állítja); az újabb ásatások későbbi századokból való föliratok és római korból való építés nyomait hozták napfényre. – A várhegy, melyen a mycenaei acropolis fekszik, háromszöget alkot, melynek csúcsa K.-re, mintegy 240 m. hosszú alapja Nyugatra terül el. É.-ra és ÉK.-re nyereg választja el az Illés proféta (807 m.) hegyétől. D.-en és DK.-en a Khavosz patak határolja, mely a mycenaei várhegynek (40–50 m.) magas sziklafalától és az evvel szemben emelkedő, hasonlókép meredek Szárahegytől (659 m.) képezett szakadékban folyik; úgy hogy a vár csakis Ny. felől közelíthető meg és tényleg ezen az oldalon találjuk az acropolis bejáratát képező oroszlánkaput; evvel átellenben É.-on van még egy mellékkapu. A várhegy legmagasabb pontja 278 m.-re emelkedik a tenger színe fölé s onnan a nyugati oldalához csatlakozó alsó városon át gyönyörű kilátás nyílik az egész argosi síkságra és a tengerre. A várhegytől ÉK.-re, mintegy 500 lépésnyire, bő forrás fakad, melyet a Pausaniastól említett Persea forrással szabad azonosítanunk. – A mycenaei ásatások dicsősége Schliemann nevéhez fűződik, a ki első próbaásatásait 1874-ben végezte az acropolison. 1876-ban tárta föl az 5 aknasirt, melyekből a leleteknek az ásatások történetében mindeddig példátlan értékű roppant száma (körülbelül 20.000 darab) került napfényre (jelenleg az athenaei nemzeti múzeumban). 1877-ben Sztamatakisz görög ephorus egy 6-ik aknasirt fedezett föl. 1886 óta a görög archaeologiai társaság végzett több ízben ásatásokat Tszundasz ephorus vezetése mellett és többek közt egy a tirynsihez hasonló királyi palota romjait fedezte föl. Kharváti felől jövet az acropolistól DNY.-ra levő, éd.-i irányban húzódó s egykoron az alsó városhoz tartozó halom keleti oldalába bevágva találjuk a legnagyobb kupolasirt, melyet Atreus kincsesháza néven szoktak emlegetni. Paus. 2., 16, 5. L. Építészek, 662. l. A tholus, melynek alsó átmérője valamint magassága 15,33 méter, fölfelé egyre szűkülő vízszintes breccia kőkörből épül föl méhkasszerűen, a mely körök mindegyikénél vízszintesen elvágható, a nélkül, hogy az alsóbb rész bedőlne; ép azért a legfelül alkalmazott hatalmas zárókő nincs boltozattartó ék gyanánt alkalmazva, hanem csak egyszerűen födi a felső nyílást. A kupolasírok tholusának ez a szerkezete a lehető legpraktikusabb s oly nagy technikai tudást tanusít, hogy arra csak hosszú évszázadok gyakorlata képesíthette a mycenaei kor építő mestereit. Egészen hasonló ehhez a sírhoz a vár felé vezető út keleti kanyarulatánál levő (Schliemanné sírja néven ismeretes) másik kupolasír, melynek felső része bedőlt; e mellett hiányzik azonban az oldalkamara. Ma Mycenae területén összesen 9 nagyobb, falazott kupolasír és száznál több kisebb sír ismeretes. Az utóbbiak csak egyszerűen a sziklás földbe vannak vágva, belül nincsenek kifalazva és ezeknél már a tholushoz vezető dromus fölfelé szűkülve épült, úgy hogy valószinűleg fönt egészen összeért. Meglehet, hogy ezeknél a dromust a halottak temetése után földdel behányták, hogy a sírt hozzáférhetetlenné tegyék. A vár fala, mely mindenütt a domb szélét követi, majdnem köröskörül megmaradt, kivéve a déli oldalt, de ott valószinűleg nem is építettek falat, mert a szikla meredeksége maga is természetes védelmet alkot. A hatalmas falak részben a tirynsi vár falaihoz hasonlóan óriás, egymásra fektetett faragatlan kövekből épültek (melyeknek közeit apróbb kövekkel és vályoggal töltötték ki, de az utóbbit az idők folyamán kimosta az esővíz), részben pedig szabálytalan sokszögalakúra faragott kövekből állanak, a melyek érintkező széleikkel egymáshoz illeszkednek, tehát az ú. n. polygonalis falszerkezetben építvék. Némely helyen a fal meg épen a quaderszerkezethez közeledik (a milyen pl. az alsó város Atreus sírjának dromusfala), a mennyiben a kövek nagyjából párhuzamos rétegekben vannak egymásra fektetve. A falak kétféle szerkezete kétféle építési korszaknak felel meg; a primitivebb kivitelű cyclops falakat az első uralkodó dynastiának, a M.-t alapító Persidáknak tulajdoníthatjuk, s egyezésük Tiryns falaival a két várnak egykorúságát bizonyíthatja; még valószinűbbé teszi ezt az a körülmény, hogy a Tiryns falaiban előforduló földalatti galeriák itt is (bár jórészt teljesen elpusztítva) ismétlődnek. M. polygonalis falait a Pelopidáknak köszöni, a kik nem változtatták meg a várfal eredeti irányát, hanem csak új, gondosabb szerkezetű falat építettek a régi elé. Csak egy helyen vezették új irányba a régi várfalat, ott a hol az az aknasírok kerületének megfelelően kihajlást mutat. Az aknasírok ugyanis eredetileg a váron kívül feküdtek s csak az új várfal építése korában foglaltattak be. – A vár bejáratát a nyugati oldalon fekvő oroszlánkapu képezi(558. á.). A hozzá vezető utat jobboldalt a kapu elé épített, hatalmasan előrenyúló torony, baloldalt, a vár fala szegélyezi, úgy hogy a támadó ellenség hosszabb úton ki volt téve a védők két oldalról jövő lövegeinek. A bejáratot szegélyező falak valamint az oroszlánkapu is nagy brecciaquaderekkel van fedve. Ez a fedés nincsen szervesen összekötve a hátul levő fallal s fiatalabb korú hozzáépítés. A kaput két hatalmas, fönt egymás felé hajló kőgerenda képezi; ezeken nyugszik a (4,7 m. hosszú, 2,5 m. széles és 1,1 m. magas) szemöldökkő, melyben még az ajtószárnyak sarkainak megfelelő mélyedések is láthatók. A szemöldökkő fölött az oldalt előrenyuló kőrétegek teherhárító háromszögletes nyílást hagynak szabadon, a melyet nagy (3,76 m. széles és 3,13 m. magas) mészkőlap föd; rajta két hatalmas, egymástól oszloppal elválasztott oroszlán van reliefszerűen kifaragva. A két egymással szemben álló állat elülső lábaival az oszlop alapzatára támaszkodik, s a kapu felé közeledővel szembe néz. A két most már hiányzó fej külön darabból volt faragva és érczszegekkel a kőlapra erősítve. Az oszlop gazdag tagozatú oltárszerű alapépítményen nyugszik, törzse fölfelé vastagodik, feje négyzetes abacusból áll, a mely alatt egy domború és egy homorú gyűrű van, az utóbbi a törzs felé astragalusszal végződik. Az abacuson 4 hengernek homlokoldala látszik (ezek az oszloptól oszlopig érő, keresztbe fektetett fagerendák részeinek utánzatai kőben s élénken emlékeztetnek a lyciai síremlékekre); legfelül ismét négyzetlap következik. Az oszlopot az utat védő Apollo ’AguieuV jelképének tartják, kinek oltalmazó jelenlétét ajtókon és az előudvarokban oszloppal szokták volt jelezni. A kaput őrző oroszlánok a görög művészet kezdeteit messze megelőző korba tartoznak s keleti hatásra utalnak. Ismerünk Phrygiában sírkamarát, a melynek bejárata fölött a mycenaei kapuhoz egészen hasonló módon látunk két oroszlánt egy oszlop mellett elrendezve. A Kis Ázsiából származó Pelopidák tehát a hazájukban látott oroszlánkapuk mintájára építették meg új székhelyük bejáratát. – Az oroszkánkapun át belépve jobbra terül el az aknasírok kerülete. Ezen a helyen, a váron belül kereste Schliemann Agamemnon és híveinek Pausaniastól említett sírjait és tényleg talált is öt sírt (melyhez utólag még egy járult), melyek a benne talált tárgyak gazdagsága miatt, ha nem is épen Agamemnon és társainak, de mindenesetre fejedelmi személyeknek, M. egykorú uralkodó családjának maradványait foglalják magukban. A belső és külső, nyilván későbbi korból való várfal között elterülő kerek térségen (melynek támaszfalai az egyik helyen a külső várfal alapjáig nyulnak le, úgy hogy az egész kerület csonkakúpszerű építmény felső lapjának látszik) köralakú kerítés van, melyet két, egymástól egy méternyi távolságban futó s élükre állított kőlapokból képezett kőgyűrű alkot. A kőlemezek közti csatornaszerű rész földdel és apró kövekkel volt kitöltve s fönt vízszintesen fektetett lemezekkel borítva. A körgyűrűnek északi, a kapu felé néző oldalán hagyott 2 m.-nyi nyílás képezi a bejáratot. Ez a kőgyűrű, melyet Schliemann padoknak magyarázott, míg az általa lefogott térségben a város piaczát látta, Adler viszont védőbástyának magyarázott, nem egyéb, mint a szent kerületnek, az ősi fejedelmi temetőnek kerítése. Benne csekély mélységben több töredékes kő mellett 9 két sorban elhelyezett sírkövet találtak, melyek közül 4 kezdetleges művű reliefekkel diszített, míg a többi 5 faragatlan: az előbbiek férfiak, az utóbbiak asszonyok és gyermekek sirjai fölött állottak. A sirkövek alatt 6 függőlegesen a sziklába vágott átlag 3–5 m. mélységű aknasirt találtak, melyeknek nagysága különböző (a legkisebb 2,75×3 m., a legnagyobb 5×6,75 m.) s melyek 1–5 csontvázat rejtettek magukban. A csontvázak állapota világosan tanusítja, hogy ebben a korban a halottakat nem égették el. Összesen 12 férfi, 3 asszony és 2 gyermek csontvázát találták. A sírokból került elő az a roppant számú mindenféle drága anyagból való ékszer, eszköz és fegyver, melyek az athenaei múzeum mycenaei termében láthatók, s melyek a mycenaei cultura ismeretére nézve főforrásunkat képezik. Ezen tárgyak anyaga (arany, ezüst, réz, bronz, hegyi kristály, alabastrom, strucztojás, elefántcsont, aegyptusi porczellán) az argosi síkság egykori lakóinak Aegyptusszal és Ázsiával való kereskedelmi összeköttetését bizonyítja; a leletek stilusa pedig szintén a keleti művészet hatását mutatja. Az aknasirok oldalait apró kövekből készült fal képezi, ezekre a falakra fagerendákat fektettek keresztben s a sirt kőlappal födték, úgy hogy azt új halott befogadására bármikor kinyithatták. Idővel a fagerendák elkorhadván, a fedő kőlap lezuhant, eltört s a sírüreget omladék töltötte meg. Az egyik sír fölött köralakú falból fölépített, belül kútszeűen nyitott áldozati vermet találtak. Az aknasírok kerületét övező körgyürűt későbben építették a sírok fölé (talán akkor, mikor a kerületet a várba belefoglalták), ezt tanusítja az a körülmény, hogy a gyürű vonala az egyik sírt átmetszi. A M. területén levő sírok építésök fejlettsége szerint két kornak, két dynstiának felelnek meg, a régebbi dynastiának tulajdoníthatjuk az aknasírokat, a későbbi dynastiának pedig a kupolás sirokat. – A görög archaeologiai társaság 1886-ban folytatta a mycenaei vár fölkutatását s föltárta a királyi palotát. Az aknasíroktól és a mellettök fekvő cyclops házromoktól DK.-re több házból álló épületcsoportra bukkantak, a melyek valószinűleg a király kiséretének lakosztályai voltak. Ezek mellett vezet el ék.-i irányban a palotához szolgáló följárás, melynek végén egy szép (2,40 m.) széles kőlépcsőnek jó karban megmaradt, a lépcső oldalfalaihoz hasonlóan struccóval fedett húsz foka látszik. A lépcső a palota udvarába vezet, mely mészkőburkolatú. Az udvart határoló é.-i fal kövekből épült, melyek között vízszintesen fektetett, elégett fagerenda nyomai látszanak. A quaderfalban alkalmazott fagerenda még annak az apróbb kövekből és vályogból emelt falnak analogiájára van alkalmazva, melynek csak a vízszintes fagerendák adtak szilárdságot, holott a koczkakőből épített falban már nincs értelme. Az udvar keleti oldalához csatlakozó megaron a várhegy csúcsán, de nem egészen fönt, hanem déli oldalának valamivel lejebb fekvő síkján épült. A palota, melynek délkeleti része leomlott a meredekségbe, a tirynsihez hasonló alaprajzot mutat. A megaron előtt előcsarnok és előterem van. Az előcsarnoknak az udvarra néző homlokzata nyilt, a fapillérek közé foglalt két faoszlop alkotja. A férfiterem 13 m. mély és 11,5 m. széles mennyezetét négy faoszlop tartotta, melyek között a kerek és lépcsős tűzhely foglalt helyet. A tűzhelyet a különböző tatarozásoknak megfelelő vakolatréteg borítja, melyeknek mindegyike be volt festve. Az oldalfalak stuccóján hasonlóan festett diszítmények nyomait találták. Az udvar nyugati részéhez csatlakozó palotarész több szobából s folyosóból áll, de ezek a keleti résznél még jobban pusztultak el. Mindenütt nagy tűzvész nyomai láthatók. A palota fölött későbbi századokban kunyhókat építettek, a vár csúcsán pedig dór templomot emeltek a 6. sz.-ban, mely azonban szintén teljesen elpusztult. A vár alsó, keleti részének külön kapuja volt, ennek közelében a falban lejáratot találtak, mely egy kúthoz visz. Oda vezették földalatti vezetékben a Persea forrás vizét s így ostrom idején a várbeliek nem szenvedtek soha sem hiányt vízben. A mycenaei várnak az összes ásatások eredményeit föltüntető pontos fölvétele még hiányzik. – A mycenaei leletekhez hasonló emlékeket találtak egész keleti Görögországban Thessaliától az Eurotas völgyéig, az Aegaeus tenger szigetein le egészen Cretáig (a hol legujabban ástak ki egy a tirynsi és mycenaeihez hasonló fejedelmi palotát Cnossusban), Kelet felé pedig Cyprus szigetéig. Az ezen emlékekben megnyilatkozó műveltségi fokot első és legfontosabb lelőhelyük után mycenaei műveltségnek nevezték el. A mycenaei culturának emlékei több százados fejlődést mutatnak, virágzásának korát a Kr. e. 16–14. századokba helyezik. Homerus művészete némely alkotásaiban meglepő egyezést mutat ugyan a m.-i emlékekkel, de általában véve azoknál (kb. két századdal) fiatalabb. – Irodalom: Schliemann, Mykenai, Leipzig, 1878. Steffen. Karten v. Mykenai, Berlin, 1884. Schuchardt, Schliemann ásatásai, Budapest, 1892. 188–397. l. Récsey, Mykene, «Görög földön» Budapest, 1895, 216–227. l. Bálint K. J., A mykénei korszak és kulturája, E. Phil. Közl. 19 (1895), 89 sk. l. E. Reisch, Die mykenische Frage, Verhandlgen d. 42. Versammig deutscher Philologen, Leipzig, 1894, 97–125. l. Belger, Die mykenische Lokalsage stb., Progr. d. Friedrichs-Gymn., Berlin, 1893. U. a. Beiträge zur Kenntniss der griech. Kuppelgräber, u. o. 1887. Furtwängler-Löschke, Mykenische Vasen, Berlin, 1887. Ch. Diehl, Excursions archéologiques en Grèce,² Paris, 1892. Perrot-Chipiez, Hist. des. l’art., 6. Paris, 1893. Thiersch F., Die Tholos des Atreus zu Mykenä, Athen. Mitth. 1879, 177–182. l. ’Ejhm. arcaiol., 1888 passim. 1891. 1. tábl. Practica thV arc. etair. 1886., 59–78. 1888, 29. l. TsountaV, Muchnai kai MuchnaioV politismoV, ’AJjhnai, 1893. Berliner phil. Wochenschrift, 1897, 13. sz.