Négyszázak

oligarchia tanács Athenaeben Kr. e. 411-ben. A democrata Athenaeben nem szünt meg soha létezni az oligarchák pártja, többé-kevésbbé mindig adott életjelt magáról. De mivel a democraták nagy túlsúlyával szemben nem mindig birták a nyilt harczot, igen gyakran titkos társaságok (etairiai) útján működtek. A peloponnesusi háború alatt készek lettek volna bármi áron kibékülni Spartával. Midőn a szélső democraták Alcibiadesszel az élükön szőnyegre hozták a siciliai vállalat kérdését, ezt az oligarchák a mérsékelt és józanabb democratákkal együtt ellenezték, mert remélték, hogy ha ezt az ügyet sikerülne elejteni, egyúttal megbuknék gyülölt ellenfelük Alcibiades is, a háború főszószólója. Legtöbb joggal ezen az oligarcha hetaeriáknak lehet tulajdonítani az athenaei Hermes-szobrok megcsonkítását, a mi abból a czélból történt, hogy rossz jel segítségével ijeszszék el a polgárságot a háborútól. Czéljukat csak részben érték el. A háború kitört, de Alcibiadest, a háború folyama alatt megbuktatták. Maga a háború a leggyászosabban végződött, mely körülmény a háború ellenzőinek adott igazat. Ennek hatása alatt állítják fel a probouloi (l. o.) oligarcha szellemű testületét. Nem sokára még tovább mennek az elkezdett úton, a miben már azután Alcibiades keze is közreműködött. Utóbbi ugyanis, a végett hogy őt a democraták visszahívják, egy államcsínybe ugrasztja bele az oligarchákat. Már Tissaphernes udvarában időzött mint ennek tanácsadója, midőn összeköttetésbe lépett a Samusnál állomásozó athenaei hajóhadnak többnyire oligarcha tisztjeivel, a többek között Phrynichusszal és Pisanderrel. Biztosnak igérte a nagy király szövetségét, de feltételnek kötötte ki a demos leszorítását a közügyek intézéséről. Phrynichus az Alcibiades iránt érzett gyűlöletből visszautasította az ajánlatot, de Pisander Athenaebe utazott s itt megbizatást eszközölt ki, hogy társaival együtt kezdje meg az alkút Tissaphernesszel és Alcibiadesszel. A követség el is utazott Ázsiába, de arról győződött meg, hogy a perzsa szövetséget lehetetlen keresztül vinni s hogy Alcibiades őket csak ámította. De azért elhatározták, hogy a megkezdett úton nem állapodnak meg, hanem hogy a népuralmat Alcibiades nélkül is megbuktatják. Hazaérve nemcsak hogy elhallgatták követségük kudarczát, hanem még igérgették is a perzsa szövetséget, e közben tömörítették a hetaeriákat, meggyilkoltattak egynehány néppárti coryphaeust s így sikerült Kr. e. 411 martiusában az államszerkezetet csakugyan átalakítani. E szerint a régi 500 tagú tanács feloszlott s az államot egy 400 tagból álló tanács volt hivatva kormányozni. E tanácsot pedig következőleg alakították meg: kineveztetett öt férfiú, kik 100 tanácsost választottak és ezek mindenike még hármat vett maga mellé. A tanács tetszése szerint összehívhatta a népgyűlést, de ebben nem vehetett részt több mint 500 polgár. Megszüntették a hivatalnokok és esküdtek fizetését, csupán a katonák zsoldját hagyták meg. Az államcsiny azért sikerülhetett főképen, mert a polgárság java része a samusi hadseregben volt, a mely nem is ismerte el a változást, tiltakozott ellene s vezérének meghívta Alcibiadest. Ez felbátorította a polgárságnak otthon maradt részét, mire meghasonlás ütött ki a tanácsban is, melyet az oligarchák nem tudtak mind a maguk embereivel betölteni, hanem kénytelenek voltak a mérsékeltek közül is választani. Ez utóbbiak most készek is voltak a néppel egyezkedni, élükön Theramenesszel, egy eszes, de köpenyegforgató emberrel, kinek igen jó orra volt ahhoz, hogy a politikai fordulatokat előre megérezze. Az oligarchák vezéregyéniségei, mint Phrynchius, Pisander, Antiphon, az utolsó menedékhez folyamodtak: követséget küldtek Spartába. A követség czélja egész világosan nem tudódott ki, de kétségtelen, hogy az oligarchák menekülésük áráért készek voltak a várost az ellenséges Sparta kezére játszani. A közönség legalább ennek a bizonyságát látta abban, hogy a kikötőnek egy olyan pontját kezdték megerősítni, a honnan a közlekedést a legkönnyebben lehetett megakadályozni. Bizonyosnak vélték tehát, hogy ide a peloponnesusiakat akarják befogadni. Az erődítménynél dolgozó katonaság nyiltan fellázadt. A tanácsban némelyek az erőszakos elnyomásról beszéltek, de Theramenes reá birta őket, hogy küldjék ki őt a lázongók lecsillapítására. Erre meghallgatja ügyüket, azt igazságosnak találja s élére áll a mozgalomnak, melyhez hozzácsatlakoznak a mérsékelt tanácsosok és a nép is. Így a 400-as tanács, miután 4 hóig ült a hatalomban, megbukott. Phrynichust meggyilkolták, Antiphont kivégezték, mások Deceleába menekültek a spartaiakhoz. A régi tanács ismét átvette tisztét, de a nép sok józansággal belenyugodott abba, hogy ezután csak azok vegyenek részt a a népgyűlésben, a kik a maguk költségén jelenhetnek meg s teljes fegyverzetben a csatatéren. A népgyűlést igy is az ötezerek gyűlésének nevezték. Még más reformok is érvényben maradtak, de hogy meddig, bizonytalan. Thuc. 8, 67–97.