Novensiles

és Novensides dii, az ősrómai istenségeknek egyik osztálya, melynek jelentősége és fontossága iránt maguk a régiek sem voltak teljesen tájékozva. Annyi tény, hogy mindakét elnevezés megvolt, ám a kettő közűl a Novensiles az ujabb (l. Marius Victorinus, Grammatici Latini, Keil-féle kiadás, 6, 26). A két név magyarázói hol a novus szóból, hol a novem szóból indulnak ki. Az utóbbiak kilencz összetartozó istenséget láttak bennök, és ezt hol a sabinusoktól hol a latinusoktól származtatták. Calpurnius Piso azonosnak tekintette azokkal az istenekkel, akiket Trebula Mutuesca mellett a sabinusok ősterületén tiszteltek (Arnob. 3, 38); Manilius ellenben nevök említésekor arra a kilencz istenre gondolt, a kiket Juppiter a disciplina Etrusca értelmében felruházott azzal a tulajdonsággal, hogy villámokat hajigáljanak. Plin. n. h. 2, 138. Még a múzsákra is gondoltak. A Novensides alak pártolói ennek a mythologiai csoportnak tagjait olyan idegen (sabinus?) isteneknek tartják, a kiket csak utóbb vettek fel a rómaiak állami vallásába és a kik ennélfogva természetszerűleg ellentétben állanak a dii Indigetesszel. Ilyen ellentétben sorolja fel őket a carmen devotionis (Liv. 8, 9, 6), holott maga a név feliratokon is előkerül (Pisaurumban és a marsusok földjén, CIL I 178. IX. 349). Ezek a feliratok oltárokon voltak olvashatók; ilyen oltáruk a sokat vitatott isteneknek Romában is volt a Caeliuson. Tertull. ad nat. 2, 9. Így aztán ezek a jövevény istenek (di adventicii) joggal voltak mondhatók «ujonnan települteknek» (novi ensides, a miből összevonással lett a magyarázott alak). De azért a 9-es etymologiának most is vannak még tekintélyes védői. L. Wissowa, De dis Romanorum indigetibus et novensidibus (Marburg, 1892. évi téli index lectionum). Bréal, Les tables Eugubines, p. 188. Bücheler, Lex. Ital. (p. 18. 25). Mommsen, Unterital. Dial. p. 342. Deecke, Etrusk. Forsch. 4, 17.