Numa Pompilius

a római királyokról szóló mondakör szerint a második király, a ki állítólag Kr. e. 715-től 672-ig uralkodott Roma fölött. Curesbe helyezte a hagyomány e bölcs sabinus bölcsőjét és nevét a görög nomoV-tól származtatta. Ennek az istenfélő királynak tulajdonították a rómaiak az istentisztelet első berendezését, a legrégibb papi testületek alapítását. A salii, fetiales, augures papi testületek mintáját a sabinusoktól kölcsönözte, a vesztaszüzekét a latinusoktól. Beszélték, hogy Egeria camena bölcs tanácsát szokta volt kikérni, őt magát pedig Pythagoras tanítványának mondták. Egyébiránt a béke embere volt, ellentétben közvetetlen elődével és különösen utódával, a harczkedvelő Romulusszal és Tullus Histiliusszal. Liv. 1, 17 sk. Plut. Numa P. Dion. Hal. 2, 57 sk. Hogy Kr. e. 181-ben sírját felásták és benne vallásos jellegű iratokat találtak, légből kapott mese. V. ö. a római történelmet tárgyaló nagyobb munkákat (Niebuhr. Schwegler, Mommsen). Peter, Geschichte Roms, 1, 24 sk. l. Ihne, Röm. Gesch, 1. Numa P. nevéről l. Niese értekezését a marburgi egyetem index lectionumjában (1886, nyári félév).