’´OneiroV

Somnus (Somnium), az álom. Hol isteni lény, a ki tetszés szerinti alakban jelenik meg az alvó embernek, hol az álmok adója. Legtöbbnyire több O.-ról van szó, még pedig az itt említett két értelem közül az elsőben Homerus (Il. 2) még csak egy O.-t ismer, a ki azonban Zeus kiküldöttje és az istenek követe csupán, nem pedig álomisten. Jövése, menése teljesen független tértől és időtől. Egy szempillantás alatt eljut Agamemnonhoz, elvégzi küldetését, azután pedig eltünik. Többet és érdekesebbet, a reproductiv művészi phantasiára nézve rendkívül becses dolgokat tudunk az álmok seregéről, az álmok népéről (Hom., dhmoV oneirwn és utána Ovidiusnál, met. 11, 633: populus). Napnyugat felé laknak, palotájuk túl van az Oceanuson, mellettök halad el Hermes, midőn a megölt kérők lelkét az asphodelus-rétre vezeti. Onnan röppennek fel tünde alakjukkal, melyet hasztalan akarna valaki földi testével megközelíteni. Gyorsan röpülnek, de zajtalanúl, szárnyuk fekete. Eur. Hec. 70. Eredetökre nézve ép oly eltérők a vélemények és hagyományok, mint azon módra nézve, melyen a halandóknak megjelennek. Atyjuk az alvás (Somnus, Ov. met. 11, 650), anyjuk hol az éjjel (Orph. hymn. 3, 5) hol a föld = alvilág (Eur. Hec. 70). Mikor az álmok a halandókat felkeresik, ez többféle módon történhetik, a mikor aztán az álomnak mindenik képviselője egy-egy külön csoportját hozza magával az álomképeknek: Morpheus mindenkor emberalakot ölt, Icelus (a kit az emberek Phoetornak is neveznek) állatok képében jelenik meg, végül Phantasus élettelen tárgyak formáját kéri kölcsön. Luc. v. h. 2, 33. Vannak továbbá álomképek, melyek kizárólag fejedelmeknek és előkelőségeknek jelennek meg és olyanok, melyek mindenféle ember előtt mutatkoznak. Érdekes aztán az álmok megkülönböztetése a szerint, a mint igazak, igazat mondók avagy csalfák. Az elébbiek közönséges szarvból készült kapun által jönnek-mennek, emezek elefántcsont kapun. Hom. Od. 19, 562 skk. (utána Longfellow is «Pandora» czímű költeményében). Ám azért ezeken a categoriákon kívül is akadnak az álomképek körében olyan csoportok, melyeket a görög néphit és a vele párhuzamosan haladó költői képzelet teremtettek. E szerint lehetséges hogy 1) valamely istenség jelenik meg valamely embernek igazi alakjában (pl. Hermes Priamusnak) vagy 2) más valakinek kölcsönkért alakjában (Athena Nausicaát egyik barátnője alakjában keresi fel); 3) valamely isten elküldi egyik vagy másik O.-t; 4) valamely isten álomképet, eidwlon-t, teremt és azt küldi. Mindezek az álomképek egy meghatározott helyen, az álmodónak fejénél állapodnak meg. Néha csak megjelenésökkel hatnak, máskor beszélnek is. Bármely istenség küldhet álomképet, de azért vannak istenek, a kiknek ez különösen hatalmukban és módjukban áll. Ilyenek Hermes és kivált Pan, a ki az álomképeknek egy különleges fajtája, a kínzó lidérczek felett rendelkezik. Az álomképek ilyen fontossága természetesen maga után vonja magyarázatukat is, mely lassankint egészen külön tudománynyá fejlődik, s a melynek legkiválóbb képviselője az irodalmi téren Artemidorus (l. o. 3). Sőt egyfelül az istentisztelettel, másfelül az orvosi tudománynyal kapcsolatban felmerül az a szokás is, hogy megelőző tisztító szertartások után valamely szentélyben alusznak az emberek azért, hogy az illető istenségtől (pl. Asclepiustól) gyógyulást nyerjenek vagy legalább orpohetikus természetű álmot kapjanak. Ez az egcoimhsiV (incubatio), mely nemcsak az egész ókoron végig fordul elő, hanem a mostani néphitben is erős és mély nyomokat hagyott. Az ókori incubatio az irodalomra (ritualis költészetre) és művészetre is hatással volt. Kivált Asclepius papjai gondoskodtak róla, hogy a feltünőbb esetek, melyek gyógyulással végződtek, megörökíttessenek (például szolgálhatnak erre az epidaurusi Asclepius templom steléi). A hivők viszont gyógyult tagjaik képét ajándékozták oda anathemának, megfelelő (többnyire poetikus) felirattal (pl. CIGr 1570). A művészet az álomképekkel kevesebbet foglalkozott, mint magával az álommal. (l. ‘´ĄpnoV). Mindössze egy ókori képről van kimerítőbb és részletesebb tudósításunk, az is csak szórajz, Philostratus leirása (imag. 1, 27) egy festményről, melyen a főszemély Amphiaraus volt, de azért O.-t is magában foglalta. Ezen a képen O.- az álmok uralkodója, kényelmes helyzetű férfialak kettős ruhában, melyek közűl az alsó fekete, a felső fehér. Kezében szarvat tart (melyből az egyes álomképeket kirázza?). Egészen különleges, de festői a Vergilius felfogása, kinél az álmok mint valami madárhad hatalmas fán üldögélnek (Aen. 4, 282 skk.). L. Chr. C. F. Jeep, De Somno eique cognatis numinibus (Wolfenbüttel, 1831). Az incubatióra vonatkozó irodalmat l. Roschernél, s. v. O.