Opium

opion, ősidők óta ismeretes gyógyszer és idegméreg; nem egyéb mint az éretlen mákfejekből bemetszések útján nyert fehér, tejszerű nedv, mely a levegőn csakhamar sárgás-veres, gyúrható tömeggé szárad s a melynek sajátságos bódító szaga és nagyon keserű íze van. A mák nedvének altató hatását már a legrégibb ókorban ismerték, így pl. az orvoslással foglalkozó aegyptusi papok évezredek előtt alkalmazták. Homerus is említette ezt a szert (l. Nepenthes), és az ókori költői művekben a mák általában mint az alvásnak és az álomhozó éjszakának jelképe szerepelt. Hippocrates és iskolája már rendszeresen használta az o.-t, jól ismerve hasmenés-ellenes, fájdalomcsillapító és altató hatását. Ettől az időtől kezdve mind a mai napig az orvosok az o.-t és ennek különböző készítményeit a leghatásosabb gyógyszerek közé sorolják. Az ó- és középkorban dívott titkos gyógyszereknek rendesen az o. volt egyik legfőbb hatóanyaga (l. Mithridatium). Hippocrates és tanítványai műveiben az o. mhcwnoV opoV (mák nedve) meg mhcwnion upnwticon (altató máknedv) neve alatt fordul elő, innen származik a latin meconium és a magyar mákony elnevezés is; az o. egy régibb magyar neve a törökből átvett áfium v. áfiom volt, az újabb orvosi irodalom gyakran használja a laudanum elnevezést is. A Kr. utáni első évszázadban, mint ezt Scribonius Largus és Dioscorides egykori leirásaiból tudjuk, Aegyptusban és Kis Ázsiában már nagyban űzték az o.-termelést, sőt Plinius szerint a Herophilus-féle iskolához tartozó carystusi Andreas már kb. 200 évvel Kr. e. arról panaszkodott, hogy Alexandriában az o.-t hamisítani szokták. Az o. mérgező hatása általánosan ismert volt, úgy hogy, mint Plinius mondja, gyakran szolgált mérgezés és öngyilkosság eszközéűl. az o.-termés csakhamar egész Ázsiában elterjedt és jelenleg a legnagyobb mérvben Kelet-Indiában folyik, a hol állami monopolium és állandóan egy milliónál több embert foglalkoztat. Újabban Európában is, a hol csak kerti mák, a papaver somniferum L., megterem, termelnek o.-t. Az o. valamint a belőle előállítható alkaloidák (eddig tizenhét ismeretes, a melyek közül a morphium és a codeinum a legfontosabb) mostanában is a legbecsesebb és leggyakrabban rendelt gyógyszereink közé tartoznak. A keleti népeknél nagy mértékben fogyasztják az o.-t gondűző és részegítő, élvezeti szer gyanánt is, még pedig részint labdacsok részint pedig füstölés alakjában. Míg az o. egy nagyobb adagjának egyszeri elfogyasztása halálos bódulást okozhat (egy legfölebb két gramm o. rendszerint halálos adag szokott lenni), addig kisebb, de lassanként fokozott adagokban o.-evés v. o. -füstölés, a mely ezt a szert rövid idő mulva nélkülözhetetlen életszükségletté teszi, idült mérgezést okoz, a mely a testi és szellemi képességek fokozatos hanyatlását okozza, sőt sokszor elmebetegség fejlődéséhez vezet. Theophrast hist. plant. 9, 8. Nicander alexipharm. Plin. n. h. 20, 76 és Scribon. Larg. compos. medicam. Dioscor. 4, 65, Gal. de comp. medic. 8, 9, ed. K .13 p. 155. 272. Alex. Trall. ed. Puschmann 1, p. 401. 2, p. 425 és t. Winckler, De opio tractatus, Lipsiae, 1635. Fayk–Bley, Monographie des Opium, Berlin, 1861.