Padus

PadoV, m. Po, Italia főfolyója (fluviorum rex, Verg. g. 1, 482), állítólag a partjain dúsan termő fenyűről (celta nyelven állítólag padus) kapta nevét; liguriai nyelven Bodincus v. Bodencus (feneketlen). Pol. 2, 16, 12. lin. n. h. 3, 122. Régente a mesés Eridanusnak tartották, de ezt már Herodotus költői találmányának jelezte (3, 115). A rómaiak csak a gallus háborúk óta ismerték. A P. 2041 m-nyi magasságban a Piano del Ren ered; eleinte KDK.-nek folyik, azután K.-nek Gallia Cisalpinán keresztül, balról 16, jobbról 18 mellékfolyót véve föl. A Ticinus torkolatáig föl hajózható volt az alpesi hó olvadása után vízben igen gazdag, úgy, hogy gyakran kiáradt. Polybius szerint Trigaboli (m. Ferrara) mellett 2 főágra, az északi Padoára és a déli Olana- v. Volganusra szakadt. Plinius később 7 ágat, részben mesterséges csatornát említ; m. legfontosabban a Naviglio Grance, a bianco, Cavour, Adigetto és a Cento csatorna. Pol. 2, 17, 34. 32, 2. 3, 40, 5. Caes. b. G. 5, 24. Hor. epod. 16, 28. Strab. 5, 212.