Antigonus

’AntigonoV. – 1. A. MonojJaluoV, v. Kuklwy (Félszemű), N. Sándor legjelesebb hadvezéreinek egyike, Demetrius Poliorcetes atyja, született 382-ben Kr. e. az Elymiotidesek híres családjából. Legelőször Sándor ázsiai hadjáratában tüntette ki magát 334-ben, miért jutalmúl a következő évben Phrygia helytartóságát kapta tőle. Arr. 1, 29. Curt. 10, 10. Diod. Sic. 18, 3. Sándor halála után Lyciával és Pamphyliával nagyobbodott helytartósága és most már nagyratörő tervei keresztülviteléhez fogott. Elszakadt a birodalom kormányzójától Perdiccastól, és Antipaterhez ment, a ki Perdiccas megöletése után (321-ben) birodalmi kormányzóvá választatván, nemcsak tartományait adta vissza, hanem az ázsiai birtokok legnagyobb részének kormányzását is reá ruházta s megbízta azzal, hogy folytassa a háborút a Perdiccaspárti Eumenes ellen. Diod. Sic. 18, 23. 25. 18, 39. E hadjáratát oly nagy szerencsével folytatta, hogy Eumenes seregét csakhamar a maga részére nyerte, minek következtében az kénytelen volt Nora várába menekülni. Diod. Sic. 18, 40. Plut. Eum. 9, 10. Nep. Eum. 5. Nem sokkal ezután legyőzte (320–319) Eumenes vezéreit, Alcetast és Attalust is (Diod. Sic. 18, 41, 44–46) és most már hatalma rendkívül nagy lett. Antipater halálával (319) megváltoztatta eddigi politikáját s a helyett, hogy az új kormányzót Polysperchont támogatta volna, Cassanderrel, továbbá Ptolemaeusszal lépett szövetségre; hozzájuk csatlakozott később Seleucus is. De A. szerette volna megnyerni Eumenest is; ez felhasználta az ily czélból megindított tárgyalásokat, elhagyta Norát és rövidesen betört Cappadociába. Ebből természetesen háború lett, melyben ismét A. lett a győztes; először megverte Polysperchon flottáját a Propontisban 317. Kr. e. (Diod. Sic. 18, 72), azután futásra kényszerítette Eumenest (Diod. Sic. 18, 73), a ki a kisázsiai helytartókhoz menekült és ott azok által kiadatván megöletett 316. Kr. e. Diod. Sic. 19, 37–43. Nep. Eum. 7. Plut. Eum. 17. Most már egész Elő-Ázsiát kezében tartotta, úgy hogy eddigi szövetségese Seleucus is félelmetesnek kezdette tartani hatalmát s Egyptomba menekült Ptolemaeushoz. Diod. Sic. 19, 55. Majd Ptolemaeus, Cassander Lysimachus és Seleucus szövetkeztek megbuktatására és megindították a háborút 315-ben (Just. 15, 1. Diod. Sic. 19, 57), mely 311-ben azzal végződött, hogy a szövetségesek Seleucus kivételével békét kötöttek A.-szal, megegyezvén a tartományokra nézve. A béke azonban csak egy évig tartott, miután Ptolemaeus már 310-ben újabb sereget küldött Ázsiába és Egyptomba. A. egyelőre Görögországba küldte fiát Demetrius Poliorcetest, minthogy ott is zavarok voltak. Ez oly nagy szerencsével harczolt, hogy nemsokára elfoglalta Megarát és Athenaet, minek hirére A. felvette a királyi czímet (ugyanazt tették ellenfelei is). Azután 306-ban Egyptomba ment Ptolemaeus ellen, de nagy veszteséggel volt kénytelen visszatérni. Plut. Demetr. 15. Just. 15, 2. Diod. Sic. 20, 46. 53. Kárpótlásul és hogy a rhodusiakat megbüntesse, ellenük küldte fiát, aki hosszas ostorm után 304-ben végre is kénytelen volt békét kötni velük és Cassander ellen indulni, ki időközben ismét visszafoglalta görögországi birtokait. Cassander most békét ajánlott s minthogy A. azt nem fogadta el, újabb szövetséget kötött Lysimachusszal és Seleucusszal, mely szövetség 301-ben döntő ütközetet vívott A.-sal az Ipsus mellett Phrygiában. E csatában maga a 81 éves A. is elesett; birodalmát a szövetségesek felosztották maguk közt. Plut. Demetr. 28–30. Just. 15, 4. A. kitűnő hadvezér, szilárd, határozott jellemű, néha szigorú, de bajban mindig higgadt, szerencsében soha el nem bizakodó ember volt. A görögök euergethV-nek, swthr-nek nevezték és szobrokat, épületeket emeltek tiszteletére. – 2. A. Gonatos, IonataV (vastérdü), az előbbinek unokája, Demetrius Poliorcetes fia, született 320 körül Kr. e. Midőn atyját Pyrrhus kiűzte ázsiai birtokaiból, ő még meg tudta tartani a Peloponnesust (azonban atyját, ki Seleucus fogságába esett, hathatós közbenjárásra sem tudta kiszabadítani, Plut. De .51), és atyja halála után 283-ban királyi czímet vett fel (Plut. Dem. 51), míg végre hosszas küzdelmek után 276-ban átvehette birodalmát. Közben szerencsésen harczolt a gallusok ellen (Justin. 25, 1. 2), de 273-ban Pyrrhus, Epirus királya ujból elűzi birtokaiból. Plut. Pyrrh. 26. Paus. 1, 13. Justin 25, 3. Minthogy azonban Pyrrhus nem használta ki győzelmét, A. ismét visszafoglalhatta tartományait. Paus. 1, 13. Pyrrhus halála után az ő fia űzte el még egyszer A.-t, de végre mégis A. lett győztes, sőt birtokait Epirusszal nagyobbította. Plut. Pyrrh. 34. Meghalt 240-ben, 80 éves korában. Luc. Macr. 11. Plut. Dem. 40. Pyrrh. 34. Pol. 2, 43. – 3. A. Doson, Dwswn (Sokat igérő), ’EpitropoV-nak is nevezve, Demetrius Poliorcetes unokája, Cyrenei Demetrius és Olympias fia. 209-ben II. Demetrius halála után fiának gyámja lett (Athen 6, 251. Diod. Sic. 25, 18), majd nőül vette özvegyét és elnyerte Macedonia trónját. Liv. 40, 54. Több ízben sikeresen harczolt a macedoni felkelők ellen, támogatta Aratust és az achajai szövetséget Sparta (Cleomenes) ellen. Ez utóbbi hadjáratból valami illyr betörés miatt vissza kellett térnie Macedoniába, az illyriaiakat kiverte s nem sokkal azután, uralkodása 9-ik évében 220-ban meghalt. Polyb. 2, 47. 70. 4, 87. 5, 9. Plut. Arat. 34. 46. Just. 28. 3–4. A. Carystius, KarustioV, görög iró Ptolemaeus Philadelphus vagy Euergetes korából. Életéről semmit se tudunk, művei közül említik a bölcsészek életrajzát– (Diog. 4, 17. Athen. 4, 162 c), a Peri lexewV-t (Athen. 3, 88 a) és egy hőskölteményt (Athen. 3, 82). Fennmaradt a istoriwn paradoxwn sunagwgh, különösebb és nevezetesebb események feldolgozása, valószinüleg töredéke egy nagyobb munkának. – Ed. princ. Xylander, Basileae, 1568. Kiadásai: Meursius, Lugl. Batav. 1619 és Firenze, 1743; Westermann, Braunschw. 1839; Keller 1877. – Az anthologia Graecában van két epigrammája.