Parmenides

ParmenidhV, eleai bölcselő. Előkelő bennszülött család sarja volt, törvényeket adott városának és részt vett igazgatásában. Xenophaneshez (l. ezt) belső barátság fűzte és eszméik közössége, tanításaik közeli rokonsága. P. tanításait versekbe foglalta, melyekről a vélemények minden időben nagyon eltérőek voltak. Az ókor, maga az alexandrinus izlés is elvetőleg nyilatkozik róluk, Plutarchus azt mondja, hogy csak azért ír versben, hogy tiszta prózát ne adjon, Philo még rövidebben szól róla és Xenophanesről: nagyon derék emberek, de rossz poéták. P. tanítása röviden ebből áll: Heraclitus oktatása az örök folyásról és változásról csak arra való, hogy kételyt támasszon az emberi szívben. «A kiknek a lét és nemlét ugyanaz és megint nem ugyanaz, azok süketek és vakok, fej nélkül bámészkodók, zavarodott fajzat.» A mi létezik, az létezik. A nem létezőről nem lehet beszélni, nem lehet gondolkozni. S a létező nem kezdődhetik, nem mulhat el; az nem lett és nem volt, hanem van; a létező oszthatatlan, minden helyet betölt, mozdulatlan, egy helyen van s önmagával egyenlő, határolt. A gondolkodás azonos a létezővel; minden gondolkodás a létező gondolkodása. A létező egység, mely nem lett s nem enyészik el, helyét s alakját nem változtatja, oszthatatlan és egyenletes, minden oldalról egyensúlyban lebegő, minden pontján egyenlőn tökéletes egész s ezért jól alakított gömbhöz hasonlatos. Minthogy minden tünemény keletkezéssel és elmulással jár, tehát e tünemények nem valóságok s érzékeink, amelyek az agynak őket tudomásul adják, csalfák. P. foglalkozott továbbá cosmologiával is: ő mondta a földet először gömbalakúnak s a középen levőnek (Diog. 9, 21), de ebben és anthropologiájában is a pythagoreus iskola hatását mutatja. Műveiből csak töredékek maradtak Sextus Empiricusnál és Simpliciusnál. Kiadta őket Brandis (1813), Karsten (1835), Mullach (1845) s legujabban Diels (1897). Magyarul Sebestyén Károly: A görög gondolkodás kezdetei (1898) 105–112. I.