Antoninus Pius

teljes nevénTitus Aurelius Fulvus Bojonius Arrius A. P. (a mennyiben több rokona fogadta örökbe), Kr. u. 86. szeptember 19-én született Lanuviumban, atyja családja a galliai Nemausus városból való. Capit. Ant.P. 1. Eutr. 8, 8. Fölnevelkedve magánemberként jószágán gazdálkodott, de nemsokára sorra viselte a hivatalokat, fölkeltette maga iránt Hadrianus érdeklődését s ez a négy consuli férfiú egyikének nevezte ki, Italia ama részét bízta reá, a hol legtöbb birtoka volt, azután meg Aelius Verus (első fogadott fia) halála után 138-ban őt fogadta fiává s midőn a császár még ugyanazon évben meghalt, követte a trónon. Szelid, nemes jellemével általános kedveltségnek örvendett. Már a császár életében, ki végső éveiben bizalmatlan és szívtelen lett, megmentette néhány senatornak életét, kiket a császár halállal fenyegetett; nem hajtatta ugyanis végre kivégzésüket, hanem elrejtette őket. Bár a császár halála után a senatus helytelenítette a császár utolsó intézkedéseit. A. mégis rábirta a senatust, hogy consecratióval (l. Apotheosis) tisztelje Hadrianus emlékét. Capit. Ant. P. 2. 4. Templomot építtetett a császár emlékezetére s minden módon gondoskodott dicsőítéséről; ezért kapta azután a Pius melléknevet. Spart. Hadr. 27. V. ö. Dio Cass. 70, 2. Vulcat. Avid. Cass. 11. Eutrop. 8, 8. Kormánya alatt a római birodalom rég nem ismert virágkorát élte. Fokozta a tartománybeliek jólétét, tiszteletben tartotta a senatus jogkörét, figyelembe vette alárendeltjeinek tanácsát, jóravaló törvényeket adott, alattvalóival szemben bőkezű volt, a földrengés sujtotta ázsiai városokat segélylyel látta el, gazdag adományaival enyhítette az Italiában kiütött éhinséget, templomok,színházak, mausoleumok építésével emelte Róma fényét, a művészeteket és tudományokat buzgón pártfogolta s évi járadékot biztosított a philosohpia és rhetorika tanítóinak. A közfelfogás szerint újból a békés, zavartalan aranykort élte Róma alatta s ezért Numa Pompiliusszal szokták összevetni. Ő maga egyszerűen, háziasan, takarékosan élt, tartózkodott a fölöslgees kiadásoktól s alig nyúlt az állami jövedelmekhez. Dio Cass. 70. Paus. 8 ,43. A keresztyénekkel kiméletesen, szeliden bánt. Egy összeesküvés alkalmával csak a szervezőt büntette meg, a részeseket nem. Igazságszeretetét annyira elismerték, hogy idegen fejedelmek és népek nem egyszer döntő bíróvá választották vagy védelmét keresték. Capit. 9. Entr. 8, 8. Aur .Vict. Epist. 30. Hajlamai ellenére is kellett háborút viselnie, így a maurusokkal és Brigantesekkel Britannibáan. Paus. 8, 43, 3. Capit. Ant. 5. Könnyű szerrel csendesítette le a nyugtalankodó judeabeliek lázadását. 23 éves kormányzása után 161 márczius 7-én halt meg a a trónon veje M. Aurelius Antoninus követte, a kit fiává fogadott s utódjául ajánlott. A 75. ábrán Antoninus Pius császár a quadusok királyának kezet nyújt; A. P. nagy bronzérme. – Irodalom: Sievers, Studien zur Geschichte der römischen Kaiser, 1870, 171–223. Bossart-Müller, Büdinger’s Untersuchungen II, 287 köv. Hänel, Corpus legum 101–114. Hegewisch, Über die für die Menschheit glücklichste Epoche in der römischen Geschichte, Hamburg 1808. Roth, Bemerkungen über das Zeitalter der Antonine, Nürnberg 1817. Lacour-Gayet, Antonin le Pieux et son temps, Paris, 1888.