Phaedrus.

– I. FaidroV. – 1. Pyhtocles fia, Plato kedveltje, bár ez a symposiumban elpuhult és affectált embernek jellemzi s a siciliai rhetorok utánzójának. Irásai nem maradtak. – 2. Az epicureus iskola feje Athenaeben a 177. olympiasig; Atticusszal és Ciceróval barátságban volt, mint az utóbbinak több helyéből értesülünk. Egyik munkája peri Jewn a herculaneumi ásatások révén napvilágra került, kiadatott s belőle kiderült, hogy Cicerónak a de natura deorum czímű művéhez főforrásúl szolgált.

II. Római meseiró, saját bevallása szerint Macedoniának Pieria nevű vidékén született. Kora ifjúságában, úgy látszik, mint rabszolga Augustus családjába jutott s később a császártól szabadonbocsátást nyert, innen a czím: Phaed-i Augusti liberti fabuale. Meséivel Tiberius alatt tünt fel, de némely hatalmas emberek a mesékben magukra vonatkozó czélzásokat véltek fölfedezhetni. Ezért Tiberius mindenható kegyencze Sejanus maga lépett fel a költő ellen s a tizenkéttáblás törvény alapján gúnyversek írása miatt érzékeny büntetést (pénzbirság vagy számkivetés?) mért rá, a mint a 3. könyv prologusából kitünik. E büntetés következményeit sokáig sínylette a költő s csak Caligula alatt fordult jobbra sorsa. Halálának éve bizonytalan. – Meséi (fabuale Aesopiae) öt könyvre vannak felosztva, melyekben, a mi mintájához Aesopushoz való viszonyát illeti, bizonyos haladás észlelhető. Eleinte puszta fordítással és a görög eredetiben prózai mesék senarius versekbe való foglalásával érte be, folytatta szabadabb átdolgozással, végre önálló productióig emelkedett. Eredetiségea mesterrel szemben két irányban mutatkozik: először, hogy saját kora eseményeit is feldolgozta rövid elbeszélés alakjában, azután, hogy maga is talált ki fabulákat úgy az állatvilág mint az emberi élet köréből. Mint meséinek fő előnyét maga Phaedrus a velős rövidséget emeli ki s erre méltán büszke lehet, mert csakugyan a rövidség a mese lelke. Összefüggésben áll ezzel az, hogy egyszerű, keresetlen előadásra törekszik s minden költői dagályt és rhetori czifraságot távol tart stilusától. Nyelve a szerző idegen eredete daczára, tiszta latinságot mutat. Az úgynevezett Perotti-féle kivonatból 30 oly mese látott napvilágot, mely más kéziratokban nincs meg s a melyet appendix név alatt szoktak a kiadások a többi öt könyv végéhez csatolni. E mesék hitelességét helytelenűl vonták némelyek kétségbe; valamikor bizonyára ezek a Phaedrus nyelvének minden sajátságát magukon hordó mesék is az öt könyvben voltak szétoszolva, mert hogy ez az öt könyv, úgy mint a többi kéziratban található, nem teljes, mutatja az a feltünő különbség, mely a könyvek terjedelmében mutatkozik. – Kiadások: P. Burman (1727), Bentley (átdolgozta Pinzger, 1833), Orelli (1831), Dressler (1838), L. Müller (1877), Riese (1885). Magyar iskolai kiadások: Kovács Ferdinánd (1865), Budaváry József (1867), Szarvas Gábor (szabatos fordításra vezető jegyzetekkel és tárgyi magyarázatokkal, Budapest, 1. kiad. 1869).