Phalaris

FulariV. Acragas zsarnoka. Életének és uralkodásának ideje bizonytalan; a legvalószínűbb feltevés szerint a Kr. előtti 6. század utolsó negyedében volt 16 esztendőn keresztül a hatalmon. Rhodus szigetéből (Astypalaea) származott s állítólag, midőn Zeus templomát építették az acragasi várban, mint az építkezés felügyelője vagy bérlője ragadta munkásainak segítségével a tyrannist magához. Kegyetlensége közmondásossá vált, s a legenda a legborzasztóbb büntetési módokat fűzte nevéhez. Phalaris érczbikájáról már Pindarus (Pyth. 1, 185) megemlékezik, a mely állatszobrot állítólag Perilaus (Perillus) készített el neki, s melynek üres belsejébe dobatta aztán a zsarnok kegyetlenségének áldozatait, s pörkölte őket meg a szobor alá rakott tűzzel. Ha az elbeszélés mögött van valami történeti valóság, akkor talán Phalaris szülőhelyének Rhodusnak Zeus cultusával hozhatjuk össze a dolgot, mert ott, bizonyára cretai befolyás alatt, Zeus Atabyriusnak mint bikaalakú istennek áldoztak. Timaeus történetíró tagadta Ph. bikaszobrának létezését, de mások (Polybius, Diodorus) szerint Scipio Carthago elpusztítása alkalmával megtalálta az időközben odahurczolt emléket és Agrigentum lakóinak adta azt vissza. Ph. kormányzási és hadi tetteiről vajmi kevés megbízhatót tudunk. Sikerrel küzdött az egyes siciliai államok ellen (Leontini, Himera), sőt talán a carthagóiaknak akkortájt terjeszkedni kezdő hatalmával is akadt dolga. Bukását főleg valami Telemachus idézte elő, a ki (bizonytalan genealogia szerint) Theronnak nagyatyja volt. A philologia történetében nevezetességre tett szert az a 148 levél, a mely Phalaris neve alatt maradt reánk, de a mely mind formájánál mind tartalmánál fogva teljes biztonsággal későkorú rhetorikai gyártmánynak minősíthető. Ezt először a nagy angol philologus Bentley mutatta ki abban a heves polemiájában, a melyet a levelek kiadójával Boylelal folytatott. Bentley munkáját (A dissertatio upon the Epistles of Phalaris with an answer to the objections of the hon. Ch. Boyle, 1699) a magasabb philologiai critika valóságos mintaképének szokás tartani.