Philodemus

FilodhmoV. – 1. Philon atyja, a szónok Aeschines apósa. Aesch. de falsa leg. 150. – 2. Híres epicureus a palaestinai Gadarából, barátja L. Pisónak, ki ellen Cicero beszédet tart. Tudományáért és képzettségéért Cicero nagy elismeréssel emlékezik meg róla (in Pis. 28 sk.). Több mint 30 epigrammája maradt fenn a görög mythologiában, többnyire szerelmi tartalommal (kiadta Kaibel, 1885). Prózai munkáit már csaknem mind elveszettnek hitték, midőn Herculaneumban jelentékeny részüket fölfedezték. Valószínűen írt egy legalább 10 könyvre terjedő bölcsészet-történetet suntaxiV twn jilosojwn czím alatt. Előkerült egy peri mousichV czímű művének 4. könyvéből több részlet. Jelentékeny darab jött napvilágra peri caciwn cai twn anticeimenwn aretwn és peri rhtorichV czímű műveiből. Nem csekély érdeket keltettek a peri poihmatwn czímű munkájából előkerült töredékei. Ezeken kívűl Susemihl több mint 15 ethikai tartalmú, epicureus irányban bölcselkedő, inkább polemikus ízű munkáját sorolja föl beható méltatással (Gesch. der griech. Litt. in d. Alexandrinerzeit. Leipzig, 1892, 2, 267–278. lapokon, a hol gazdag irodalmi áttekintést is találni a bő jegyzetekben). Kiadta a Volumina Herculanensiában a da vitiis liber decimust Sauppe, 1853. Gomperz, Herculaneumi tanulmányaiban kiadott töredékek: L. az inductiókról, 1865; II. a kegyességről, 1866; de ira liber, 1864. Továbbá kiadva a de musica Kembkétől (1884), de morte Meklertől (1886). Scott, Fragmenta Herculanensia, Oxford, 1885. Gomperz, Zu Philodems Büchern v. d. Musik, 1885. Rhetorikai munkáiról értekezik Spengel a müncheni Akademiában, phil. Cl. 3 (1837), 207–303.