Philon

Filwn. – 1. Athenaei polgár, ki a harmincz zsarnok alatt kénytelen volt elhagyni a várost és Oropusban telepedett le mint gyarmatos; itt rablásból élt. Később az athenaei tanács tagja akart lenni, de Lysias megtámadta őt cata F. dacimasiaV czímmel 31. beszédjében. – 2. Amphipolisbeli polgár, kit Fülöp Macedonia királya a város elfoglalása után száműzött 358-ban Kr. e. – 3. Philodemus fia, Aeschines szónok sógora, tagja ama követségnek, mely 347-ben Kr. e. macedoniai Fülöphöz indult. Aeschin. de f. leg. 150. – 4. Érczöntő, ki N. Sándor részére elkészítette Hephaestion szobrát. – 5. Építőmester 300 körül Kr. e., ki a Piraeeusban számos hajó részére való kikötőt épített. Nemcsak gyakorlatilag értett művészetéhez, hanem irodalmilag is foglalkozott vele. Vitruv. 7, praef. 12. Val. Max. 8, 12, 2. – 6. Ctesibius tanítványa, byzantiumi mechanikai szakíró volt, a Kr. előtti 3. évszázad közepe táján élt. Művéből megmaradt a 4. könyv (lövőgépek építéséről), az ötödik kivonata (teicopoiica) és a pneumatica töredéke középkori latin fordításban. – 7. A larissai (thessaliai) Ph., academikus bölcselő, Clitomachus tanítványa és utóda, a mithridatesi háború idején 88-ban Kr. e. Romába menekült, hol nemes jelleme és finom műveltsége szíves fogadtatást szerzett neki. Különösen Cicero kötött vele szoros barátságot. Cic. Brut. 89. Tusc. disp. 2, 3. Acad. 1, 4. A philosophiai disciplinák pontos elhatárolása körül is nagy érdemeket szerzett s igyekezett kimutatni a régi s új academia elveinek egyezését. Az academia negyedik korszaka megalapítójának is szokás nevezni. Legkitünőb tanítványa az ascaloni Antiochus volt. Hermann. De Philone Larissaeo, Göttingen, 1851. U. a. De Philone Lariss. disputatio Altera, u. o. 1855. Krische Cicero Academiájáról Göttinger Studien 2, 126–200, 1845. Zeller, Die Philosophie d. Griech. 3, 1, 588 skk. (3. kiad.) – 8. Kitünő zsidó tudós; Alexandriában született 20 körül Kr. e. Első sorban görög nevelésben részesült s korán kezdett philosophiával foglalkozni; különösen Plato és a Stoa érdekelte. A mellett azonban ragaszkodott ősei hitéhez s erkölcseihez; különösen az essaeusok és therapeuták voltak rá nagy hatással. E két szekta szokásait, törvényeit több helyen is említi. Az alexandriai iskola kedvelte az allegorikus magyarázatokat a tudományok, különösen pedig a szellemi tudományok minden terén. Nem csoda tehát, hogy Philon, ki hagyományaival a zsidóság talajában gyökeredzett, nevelése révén pedig göröggé lett, e kettős természete súlyos következményűl a bibliába be akarja vinni allegorikus magyarázatait és philosophiájába viszont a szentírás mysticismusát. Ez teszi írói jellemét is ingadozóvá: költészet s próza közt, szónopki hév és tanítói szárazság közt ingadozik stilusa; a világosság rovására esik néha mysticismusa, az igazságéra allegorizáló hajlama. Mindazonáltal nagy tisztelettel kell méltatnunk tudományos és írói érdemeit. Törekvése az volt, hogy a hellen tudást a zsidó hitnek alárendelje, egyúttal azonban emennek megerősítésére, mintegy rendszeresítésére használja föl. Hitt a kinyilatkoztatásban és a törvények isteni eredetében; azért azt vallotta, hogy e törvények egyetlen szava sincs értelem, jelentőség híjján. Minden bölcsesség kezdetének és végének a szentírást tartotta, Mózest pedig a legnagyobb prófétának, a legnagyobb embernek. Ez alapon épül fel egész bölcsessége, melynek főtápláléka azonban mégis csak a görög philosophia. Sokkal jobban értett görögül mint zsidóul, és szentnek tartotta Platót, csodálattal beszélt a pythagoreusokról és nem volt hőbb vágya, mint hogy az egész görög bölcsességet zsidó forrásokra vezesse vissza. Philosophiája az egy istenben való hiten épül föl s az isteni erők, a logoV tanából áll. Erkölcstana a görögöké közül leginkább a Stoa felé hajlik, de ebben is szigorú monotheismusa ad neki irányt a főelvekre nézve. Életéről keveset tudunk; történetileg kétségtelenűl hiteles részvétele egy követségben, mely Caligulához ment Romába, hogy a zsidókat megszabadítsa az üldözésektől, de eredménytelen maradt, s ha a zsarnokot meg nem ölik, még a követekre nézve is vészhozóvá lehetett volna. Halála éve is ösmeretlen, de valószínű, hogy Claudius uralma alá esett (41–54-ben Kr. előtt). Művei jórészt megmaradtak; számos munka viseli jogtalanúl az ő nevét. Kiadások: Mangey (1742), A. F. Pfeiffer (1820) és C. E. Richter (1828 s később). Philo műveinek teljes, összefüggő monographikus tárgyalása még a jövő dolga. Nálunk foglalkozott vele Schill Salamon, a ki lefordította a «legatio ad Cajum» czíműt, 1896, Izr. Magyar Irod. Társulat kiadása. – 9. Byblusi (Phoenicia) grammatikus Nero és Vespasianus alatt, megirta ez utóbbi kormányzásának történetét, továbbá írt epigrammákat, s állítólag lefordította Sanchuniathon phoeniciai történeteit.