TARTALOMP

Phoenica, Phoenice

h Foinich, így nevezték vagy a pálmafákról (foinix), vagy az ország vagy lakóinak veres színéről (foinioV) vagy biborruhájukról, vagy az aegyptusi fenchu szóról szűkebb értelemben Syria partvidékének középső részét, mely kiterjedt Aradustól a Carmel hegyen túl 270 km. hosszúságban és 4–20 km. szélességben, nagyon termékeny volt, különösen pedig borban és olajban gazdag, míg a hegység vasat, rezet és különösen jó épületfát adott. Phoenice határos volt Északon és Keleten Syriával, Délen Palaestinával, Nyugaton a Földközi tengerrel (mare Phoenicium). A Libanus lejtői vonulnak végig az országon és a következő hegyfokokat képezik: Qeou proswpon (ma Rasz Sakka); Fehré hegyfok (Rasz el abiad), Carmel. A Libanusban eredő összes, de leginkább jelentéktelen folyói: Eleutherus (ma Nahr el kebir); Sabbaticus (ma Fuvar ed dar), egy időközi folyó, mely állítólag minden hetedik napon száraz volt, innen van Sabbat folyó neve; Adonis (ma Nahr Ibrahim), melyet a talaj, állítólag Adonis vére, pirosra festett; Lycus (ma Nahr el kelb, azaz kutya folyó), assyriai és aegyptusi győzelmi reliefekkel; Magoras (a Nahr Beirut); Tamyras (ma Nahr Damur); Bostrenus (Nahr el Aule); Lita, rendesen de tévesen Leontes néven (ma Nahr Litani); Belus (ma Naaman); Cison (ma Mukatta); Cherseus (ma Nahr Keradsi), a legdélibb határfolyó. Lakósai, a Phoenices, FoiniceV, magukat kanaanitáknak nevezték, de a héberrel nagyon rokon nyelvjárást beszéltek; azért ma még nincs tisztába hozva, hogy a hamitákhoz vagy semitákhoz tartoztak-e. Állításuk szerint a harmadik század elején az Erythraeus tengertől költöztek ide. Hdt. 1, 1. 2, 44. 7, 89. A phoeniciaiak igen vállalkozó szellemű kereskedő nép voltak, a kiknek hajói déli Arabiáig, nyugati Africáig és Britanniáig elhatoltak, s a kik az északi és keleti tenger borostyánkövét s Indiának és Kelet-Africának termékeit a magunk biborszöveteikkel, üveg- és fémczikeikkel kicserélték. Mesterei lettek az európai népeknek s különösen a görögöknek az írás- és számolásban, csillagászatban, kő- és hajóépítésben, bányászatban, biborfestésben, üveg- és fémiparban, s azért mindezen művészetek feltalálóinak is tartatnak, habár ezekben, leginkább az aegyptusiak és babyloniak tanítványai voltak. Városaik (Északtól Dél felé): Aradus, Arvad (ma Ruad), sziklaszigeten, a szemben fekvő szárazföldi gyarmattal, melynek neve Antaradus (ma Tartus); Marathus (ma Amrit), a műtörténelemre nézve nevezetes necropolisszal (a 662. á. Phoeniciai sirtorony Marathusban; a 663. á. phoeniciai templomnak példáját mutatja: 3 m. magas talapzaton emelkedik egy három oldalról zárt cella, melyet fent lapos tető föd; a templom sziklába mélyitett udvar közepén áll); Simyra, Zemar (ma Sumra); Arca, Caesarea ad Libanum néven is (ma Tell Arka); Tripolis (ma Tarabulusz), mint Aradus, Sidon és Tyrus szövetséges városa építve; Botrys (ma Batrum); Byblus, Gebal (ma Dsebel); Berytus (ma Bejrut), jó kikötővel; Sidno (ma Szaida), eredetileg a leghatalmasabb város, melyet később Tyrus, Zor (ma Szur) túlszárnyalt; Ace, Acco, később Ptolemais (ma Akka); Dora, Dor (ma Tantura). Strab. 16, 753 skk. Mela 1, 12. Plin. 5, 19, 17. V. ö. Movers, Die Phönicier (3-ik kötet, 1841 skk.). Perrot és Chipiez, Geschichte der Kunst im Alterthum, 3. köt. (1855). Pietschmann, Geschichte der Phönizier (1889.).

E. B.

662. Phoeniciai sírtorony Amritban.

662. Phoeniciai sírtorony Amritban.

663. Phoeniciai templomrom Amritban.

663. Phoeniciai templomrom Amritban.