Pietas

a gyermeki szeretetnek római megszemélyesítése. Plaut. asin. 506. 509. M’. Acilius Glabrio consul a Thermopylae vidékén Antiochus ellen vívott csatában templomot fogadott neki, s ezt a fogadalmat a consulnak hasonnevű fia tíz évvel később teljesítette, a mennyiben 181. Kr. e. felavatta az istenasszony templomát, mely időközben a Forum hoditorium táján fölépült. Liv. 40, 34, 4. Úgy látszik, hogy a thermopylaei csatában a fiú mentette meg az apját, különben nem volna értelme annak a legendának, mely szerint a templom egy önfeláldozó leánynak emlékére épült, a ki éhhalálra itélt anyját (vagy apját) a börtönben saját emlőjével táplálta és így az éhenhalástól megmentette. Plin. n. h. 7, 121. Val. Max. 5, 4, 7. (a ki azonban ugyanott elmondja a közölt legendának eredetijét, Mycon és Pero történetét is). Ezt a templomot 44-ben lebontották, hogy a Marcellus theatrumához helyet nyerjenek, ámde maradt helyette egy másik a Circus Flaminius táján, melynek naptárszerű ünnepsége december 1-ére esett. CIL I₂ p. 335. Kétségkívül ezen két szentély valamelyikének ritualis képére vezetendő vissza az istenaszonynak azon képe, melylyel legelőször M. Antoniusnak 41-ben vert pénzen találkozunk. Tisztes matrona alakjában látjuk, a mint egy oltárra tömjént hint; attributumai gyermekek és a gólya, az a madár, melynek szülei iránt való kegyelete az ókorban széltében ismeretes volt. Aristoph. aves, 1353 skk. Aelian. hist. an. 3, 23. Antonius pénze után egyre sűrűbben fordul elő a császárság korabeli pénzeken, a hol eleinte a császári család ifjabb tagjainak szüleikhez való szeretetét jelképezi (így Livia és Tiberius pénzein), később pedig azt az összetartozást jelenti, melynek az uralkodóház összes tagjai között szükségképen léteznie kell, hogy az állam boldogulhasson. Ezen értelemben veendő az az oltár, melyet a senatus 22-ben Livia császárnő súlyos betegsége alkalmával fogadott. (Tac. ann. 3, 64) s a melyet Claudius 43-ban úgy avatott fel, hogy rendeltetése (Pietati Augustuae. CIL. VI. 502. Hasonló emlékek: P. imp. Caesaris (Trajanus idejéből, u. o. 563), de különösen egy Vejibeli oltár, melynek felirata Pietatis Sacrum, külső alakja pedig a Libo-féle putealnak hűséges utánzata. Még elvontabb és specialisabb egy tábori oltárkövön a P. leg[ionis] 22 pr[imigeniae] (v. Domaszewski, Westd. Zeitsch. 14, 43), a hol P. azoknak a loyalis katonai erényeknek a megszemélyesítése, melyek a legiónak a pia fidelis melléknevet megszerezték. V. ö. Wissowa, Religion u. Kultus d. Römer, p. 274 sk.