Posta.

A postaintézménynek első nyomát már nagyon korán megtaláljuk a keleti népeknél, melyeknek korlátlanul uralkodó fejedelmei gondoskodtak, hogy rendszeres és gyors összeköttetések álljanak fenn nagy birodalmaik főbb pontjai között. Már I. Darius korában voltak lovasfutárok (aggaroi) alkalmazva, kik a király vagy a satrapák híradásait továbbították, még pedig olyanformán, hogy a birodalom úthálózatának főbb pontjain, mintegy napi távolságra egymástól, éjjel-nappal készenlétben állottak és egymást állomásról állomásra felváltották. Hdt. 5, 14. 5, 52. Xen. Cyr. 8, 6, 17. Magát az intézményt a görög írók (Hdt. 8, 98) aggareion néven említik, úgyszintén régibb római írók is angarii szóval jelzik a futárokat. Még az úgynevezett futótüzet, az őrállomásról őrállomásra továbbított tűzjelzést is aggaron pur-nek nevezték. Aesch. Agam. 267. A keleti orságokban alkalmazott hírvivőkről, aggeliajoroi-ról és különösen a perzsa postáról a görög írók némi csodálkozással szólnak, úgy hogy azt kell hinnünk, hogy a görögök nem ismertek ilyenféle intézményt. Náluk a sok, külön autonomiával bíró államban, melyeknek területe nem volt túlságosan nagy, a szabályos postajárás nem mutatkozott okvetetlenül szükségesnek. A görögök inkább a tengerre voltak utalva és a szárazföldi érintkezéseket nagyon elősegítették a sokszor tartott nemzeti ünnepek és más ünnepélyes gyűlések. Egyes rendkívüli esetekben, nagyfontosságú események kihirdetésére a görögök is alkamlaztak futárokat kik hmerodromoi név alatt említtetnek. Nep. Milt. 3, 4. A családok között a rabszolgák közvetítették az állandó levelezést és a kölcsönös híradásokat. De annál rendszeresebben fejlődött ki a postaügy a római birodalomban. A köztársaság évszázadai alatt ugyan még nem érezték túlságos mértékben a postai közlekedés szükségét, mert a provinciák kormányzói a rájuk ruházott imperium alapján teljesítették a kormányzatot a római nép érdekében és képviseletében és egyes esetekben nem fordultak a fővároshoz, hanem belátásuk szerint jártak el és azután hivatalos idejük letelte után számoltak be működésükről. Eredetileg csakis olyan tisztviselők számára voltak postaállomások, kik az állam megbízásából utaztak. Livius (42, 1) szerint Postumius consul Praeneste városától csupa haragból követelt igavonó állatokat és eltartást. Ebből azután szokás és még későbben kötelesség lett. A követek is követelték azt a jogot a maguk részére. A villae publicaeben ilyenféle utasok számára lakás, só, fa és széna állott rendelkezésre. Hor. sat. 1, 5, 46. Még a köztársaság idejében épültek a nagy országutak, mint pl. a Via Egnatia és a Via Appia, az úgynevezett regina viarum, melyek a szabályos postajárásokat nagyban előmozdították. Octavianus Augustus a birodalmi centralisatióval együtt nagyot lendített a postaügyön. Suetonius azt írja Augustusról(49. fej.): quo celerius ac sub manum annunciari cognscique posset, quid in provincia quaque geretetur, juvenes primo modicis intervallis per militares vias, dehinc vehicula disposuit. Az említett fiatalemberek, angarii, az országutak mentében voltak elhelyezve és sürgősen továbbították a nevezetes események hírét. Ezt a postát, de különösen a kocsi és lovaspostát cursus publicus vagy cursus fiscalis vagy egyszerűen cursus néven említik. Az utóbbi posta szintén csak állami tisztviselők számára volt rendszeresítve, kik mindannyiszor külön felhatalmazást kaptak, melynek neve sunJhma, evectio vagy tractoria volt. Ebben a császár által kiállított okmányban meg volt jelölve az út iránya és tartama, valamint az egyes állomások (series evectionis). Később a praefectus praetorio állította ki a felhatalmazást. Trajanus és Hadrianus császárok tovább fejlesztették a publicus cursust vagy a görögül úgynevezett dromoV dhmosioV-t. Az ő korukban már az összes főutakon voltak állomások, részint a lovak felváltására (mutationes) részint az éjjeli szállásokra (mansiones) Hor. sat. 1, 5, 39. Az egyes mansiones egy-egy napi járásnyira voltak egymástól és egy mansióra esett öt-nyolcz lóváltás az illető városokban és nagyobb községekben. Ezekben mindenütt készen állottak kipihent lovak, veredi (Mart. 12, 14. 14, 68), görögül beraidoi v. beredoi, vagy öszvérek, ökrök, szamarak, továbbá kocsik (rhedae, carri, birotae, vehicula és a málha számára a cursus clabularis, valamint megfelelő számú szolgák (servi publici). A futárok hátukra keresztbe kötött tarisznyájukban (averta) vitték a hivatalos leveleket, de néha a magánlevelezést is közvetítették. Rendkívüli esetekre nézve a mellékutakon is voltak lovak elhelyezve (paraveredi, parangariae). A postáért nem kellett díjat fizetni, mert a provinciák és városok hatóságai fizették a költségeket. Coccejus Nerváról magasztalólag emelik ki, hogy Italiae vehiculationem remisit, mert a Kr. u. első század végén a posta költségeit átvitték az aerariumra. Hadrianus császár pedig cursum fiscalem instituit, ne magistratus hoc onere gravarentur. Antonius Piusról is olvassuk, hogy emelte a postai intézményt: vehicularium cursum summa diligentia sublevavit és Alexander Severus szintén népszerű intézkedést hozott be, mert cum se vellet commendare hominibus, vehicularium munus a privatis ad fiscum traduxit. Így lassanként a posta nagy teherré lett az állami pénztárra nézve. Az egyes állomásokon nagyszámú postaszemélyzetet, többnyire kiszolgált katonákat kellett eltartani, kik felügyelet alatt állottak. De a későbbi századokban számos törvény és a legszigorúbb felügyelet daczára sem maradt a posta ment a visszaélésektől, melyeket az írók panaszkodó hangon említenek meg. A postának engedély nélkül való használata vagy a nyert engedély túllépése, esetleg eladása, megvesztegetések, állatok kínzása büntetést vontak maguk után. Justinianus császár szigorú rendszabályokat hozott be és 562-ben szerződésre lépett a posta ügyében a perzsákkal. A nyugat-római birodalom bukása után a posta a keleti gótok, vandalok és frankok alatt tovább fennállott az egész középkoron át. L. hartmann, Geschichte der Psoten von den ältesten Zeiten bis zur Gegenwart, 1868. Hudemann, Geschichte des römischen Postwesens, 1875. Stephan, Das Verkehrswesen im Alterthum, 1868. Marquardt, Römische Staatsverwaltung. Friedländer, Darstellungne aus der Sittengeschichte Roma.