Praxagoras

PraxagoraV, nagyhírű cosi orvos, a dogmatikus iskola egyik legkitünőbb képviselője, kinek működése a Kr. e. negyedik század második felébe esett. Kortársai igen jelentékeny hatással volt; tanítványai közül sokan nagy hírre tettek szert, így az alexandriai iskola egyik megalapítója Herophilus (l. o.), valamint Philotimus (l. o.) is az ő tanítványai voltak. Ő volt az első, a ki pontosan megkülönböztette az ütőereket a visszerektől, de ő is azt hitte, hogy még, az ütőerek rendes körülmények között csupán levegőt, illetőleg pneumát tartalmaznak és csak akkor szivnak magukba vért a visszerekből, ha sérülést szenvednek. Megfigyelte és leírta a pulsus változásait a különféle betegségekben. A Hippocrates-féle humoralis kórtannak egyik legjelesebb védője volt, de egyes részletekben eltért a nagy mestertől. Igy az emésztést rothadási folyamathoz hasonlította, a test melegét pedig nem világrahozottnak (emjuton) hanem szerzettnek (epicthton) mondotta. Mint Galenus említi, nagy híve és terjesztője volt a gymnastikai gyógytani alkalmazásának. A gyakorlati sebészet terén egyaránt tűnt ki merészsége és ügyessége által; különösen kiemelendő, hogy bélcsavarodás eseteiben már végzett P. hasmetszést. Munkái a Kr. utáni második században még közkézen forogtak, de későbben elvesztek. Főművei voltak: diajorai twn oxewn (a heveny betegségek megkülönböztetéséről), epigenomena (kórtünettan), sunedreuonta (következményes bántalmak), peri nouswn (a betegségekről) három könyvben, Jerapeutica (gyógytan) négy könyvben. Plin. n. h. 26, 2, 10 sk. Cels. praefat. Galen. de usu part. 1, ed. Kühn. 3, 67. de nat. hom. ed. K. 1, ed. Kühn. 3, 67. de nat. hom. ed. K. 15, 135 sk. Cael. Aurel. de morb. ac. 3, 17 sk.