Res

részint corporales, t. i. testi tárgyak vagyis a dolgok quae sunt, részint incorporales, tudniillik testetlen jogtárgyak vagyis anyagtalan javak (causae et jura), a melyet a társadalom felfog, (quae intelleguntur) becsben tart s érvényesit; pl. a név, hitel, szerzői jog, szolgalom, zálogjog, továbbá a követelések (quae in jure consistunt). Dig. 8. 1. 5. Az előbbiek ismét mobiles v. immobiles. A római jogban res általában minden pertárgy, a melynek alanya a peres személy; szoros értelemben véve azonban csak látható, kézzelfogható pertárgyat (res litigiosa) kell alatta érteni, melynek a per alatti elidegenítése tilos. A mi a fölosztását illeti, vannak: a) res divini juris és res humani juris, amazok a jus sacrum szerint itéltetnek meg, emezek a polgári jog alá tartoznak; b) res privatae (= res, quae in nostro patrimonio sunt) és res, quae extra patrimonium sunt; c) uratlan dolog (res nullius), nem uratlan dolog (res in partimonio) Instit. 2. 1. pr.; d) dolgok, a melyek ünnepélyességgel, dolgok, a melyek ünnepélyesség nélkül ruházhatók át (res mancipi, res nec mancipi). Gaj. 2, 15 és 16; e) fődolog (res principalis), mellékdolog (res accessoria). Vécsey, Romai jog 184–197. l.