Rufinus.

– 1. Nagy tehetségű gallus, a ki Nagy Theodosius alatt római szolgálatba állott, a testőrség parancsnoka lett és Kelet kormányzásával bizatott meg 394-ben Kr. u. Theodosiusnak Eugenius elleni harcza idejében. Theodosius halála (395) után mint a kiskorú Arcadius gyámja kormányzott, de oly keménységgel és kegyetlenséggel uralkodott, s annyira fösvény és kapzsi volt, hogy közgyűlölet tárgya lett. Magas állásához cselszövénynyel jutott, és hatalmát azzal akarta megszilárdítani, hogy leányát az akarat nélküli császárral elvétette, de Eutorpius ezt a házasságot meghiusította, a mikor R. Keletre utazott. Rufinus ezután szövetséget kötött a hunnokkal és a provinciákat gót zsoldosokkal kiraboltatta. Stilicho (l. e.), a ki azt állította, hogy Theodosius két fiának gyámjává ő neveztetett ki, egyesítvén azt a szerepet, a melyet Theodosius Eugenius ellen vezetett volt, az Eugeniuséval, a mely Theodosiusnak időközben meghódolt, ellene indult. Mikor aztán Arcadius a keleti seregeket visszakövetelte, Stilicho engedelmeskedett ugyan, de a gót származású Gainasnak, a kire a csapatok bizattak, meghagyta, hogy Rufinust ölesse meg. Ezt Arcadius szemeláttára meg is tették 395 végén. Zos. 4, 51 skk. 5, 1 skk. – 2. Grammatikus Antiochiából, művei: a) commentarius ini metra Terentiana, b) de compositione et de metris oratorum. Mindkettőt kiadta Keil, gramm. Lat. 6, 537 skk.

3. R. Tyrannius (Turanius), 345 körül Aquileja közelében született, kiképzését egy ottani kolostorban nyerte és az ascesisre adta magát. Melaniával, egy római nemes asszonynyal, Aegyptusba utazott, felkereste a nitriai pusztát s Alexandriában hallgatta Didymust; 379 körül Jeruzsálemben az olajfák hegyén telepedett le, a hol presbyterré szenteltetett. 398-ban Olaszországba tért vissza, csak nehezen menekült meg a kiátkoztatástól Romában, Aquilejai visszavonultságából a nyugati gótok betörése zavarta ki. 411-ben Messinában érte utól a halál. Főérdeme a görögből való fordításai, pl. Basilius, Origenes, nazianzusi Gregorius, Pamphilius munkáiból stb. Feldolgozta Eusebius historia ecclesiasticáját s folytatta 395-ig, összegyüjtötte az aegyptusi remeték élettörténetét (vitae patrum); más munkái de benedictionibus patriarcharum l. II, commentarius in symbolum apostolorum; több más kétséges. – Irodalom: Opera ed. Vallarsi, Verona, 1745. Migne, Patrol. lat. 21. 72. 73. Kimmel, De R. Eusebbi interprete, Gerae 1838. Bruell, De T. R. A commentario in symb. apost. Marcoduri 1872, 79. Preuschen, Palladius und Rufinus, Giessen 1897.