Scholium

scolion, így nevezik a görög és latin kéziratokban előforduló critikai vagy magyarázó jegyzeteket, melyek a lapszéleken mindenütt, a hol csak hely van, olvashatók (a scholiumot író neve scholiasta, scoliasthV). A szót ezen értelemben először Cicerónál (Att. 16, 7) találjuk. Ezen jegyzeteket eredetileg az alexandriai tudós grammatikusok műveiből excerpálták, készítésük Augustus korától kezdve mind jobban terjed; minél inkább növekedett ugyanis a tudós irodalom, annál inkább rászorultak még a grammatikusok is az ilyen kivonatokra. Minél több kézen ment át valamely kézirat, rendesen annál több benne a minden határozott terv nélkül összehalmozott scholium, mert minden másoló, revisor vagy tudákosabb olvasó szinte kötelességének tartotta, hogy a régi jegyzeteket akár olvasmányai eredményeiből, akár saját ötleteiből gyarapitsa. A scholiumtömeg igy mind zavarosabbá vált, s a modern critika egyik feladatául tűzte ki, hogy ezen zagyva tömegből az értékes részeket kirostálja. Ez annál inkább fontos, mivel az alexandriai nagy grammatikusok sokszor nagyon becses töredékei majdnem kizárólag csak ezen scholiumokban maradtak ránk. E tekintetben érdekesek a cod. Ven. A. 454 Homerus scholiumai, melyekből Lehrs az Aristarchus és Herodianus, Friedländer az Aristonicus és Nicanor, Ludwich pedig a Didymus fragmentumokat hámozták ki. A Homerus-scholiumokon kívül értékesek még a Hesiodushoz és Pindarushoz irottak, azonkívül az Aristophanes-, Apollonius Rhodius-, Sophocles-, Aratus-, Nicander- és Theocritus-scholiumok is. A latinok közűl legnevezetesebbek a Plautus-, Terentius-, Horatius-, Vergilius-, Persius- és Juvenalis-scholiumok; a latin scholasták közűl többet névszerint is ismerünk, igy pl. Donatust, Serviust, Porphyriót, Probust, Cornutust.