Senatus consultum

teljes jogerejű tanácshatározatot tartalmazó részét senatus decretumnak, egyes pontjait decretának nevezték. A jogi erőre nem emelkedett tanácshatározat senatus auctoritas. A tanácshatározatot az előlülő rendszerint mindjárt a gyülés berekesztése után iratta le a gyülés helyiségében; a leirásnál azonban az ülésen jelenvoltak közül legalább két ellenkező véleményű tanácstagnak kellett jelen lennie, a kik mint hitelesítő tanúk (auctoritates) a megfogalmazott és leírt határozatot aláirták (scribendo adfuerunt). Cic. fam. 8, 8, 12. Att. 4, 17. 2. har. resp. 7, 13. A SC. tartalmazta: 1) az előterjesztést (n. consul v. praetor stb. senatum consuluit), 2) a tárgyalás havát és napját, 3) a tárgyalás helyét, pl. in aede Apollonis, 4) a hitelesítők nevét (scribendo adfuerunt), 5) a különböző vélemények kivonatát (quod ille verba fecit v. illi verba fecerunt), 6) a határozat bevezetését (de ea re ita censuere), 7) a határozatot (ut N. faceret v. N. [illum] facere) s azt, hogy a népvédők nem ellenezték, végül azt is, hogy hol teendő a SC. közhirré (Vécsey, Római jog 18, 69 és 71. l.), 8) a szavazatok jegyzékét (censuere). A kőbe v. érczbe rótt SC.-ot megőrzés végett eltették az irattárba. Tágabb értelemben magában foglalja a senatus auctoritas, mint a senatus véleménynyilvánítása általában a SC.-ot is; így pl. SC. de Bacchanalibust (Liv. 39, 14 skk.) Cicero (legg. 4, 15) autoritas de Bacchanalibusnak mondja.