Servitutes.

Idegen dologra vonatkozó dologi használati jog, melynek erejénél fogva a dolog tulajdonosa valamit türni, nem tenni vagy abbanhagyni köteles, a mit különben nem volna köteles tűrni, nem tenni vagy abban hagyni. Az olyan tulajdon neve, a mely ment volt minden tehertől, res optima vagy optimi jure, ellenben seriens az olyané, a melynek használatára másnak is van igénye. I) Servitutes praediorum, ú. n. telki szolgalmak: a) s. p. urbanorum, midőn valaki a szomszédos házra vagy annak akár telkére akár levegőbeli üres területére nézve használati igényt tartott, pl. az uralkodó épület gerendáját a szolgáló épület falába bocsáthatta (jus tigni immittendi); az uralkodó épület erkélye karzatának átnyujthatása a szolgáló telek feletti légoszlopba (jus projiciendi), arra az eresznek átbocsáthatása (s. protegendi); vagy csatornát vezethetett a szolgáló telken át (s. cloacae); továbbá az esővíz áteresztésének vagy rávezetésének joga (s. stillicidi és fluminis, Cic. top. 4); kilátást nyujtó vagy világosságot szolgáltató nyílást, ablakot, vághatott a megterhelt épületen (s. luminum és ne luminibus officiatur, Cic. de or. 1, 39); b) kültelki szolgalom, s. p. rusticorum, melynél fogva valaki másnak a földbirtokán átkocsizhatott a rendes kocsiúton, jószágát áthajthatta s gyalog járhatott (s. viae, actus, itineris, Cic. Caec. 26), vízvezetéket húzhatott (jus aquae ductus) stb. II) Személyes szolgalmak, servitutes personarum: haszonélvezet, usus fructus (l. o.), usus (l. o.), habitatio, jog a más házában való lakásra, operae servi vagy animalis, a más rabszolgájának vagy állatának használatára. L. Vécsey, Római jog, 316–318. l.