Severi

– 1. Cornelius Sev., epikus költő Augustus korában, Ovidius barátja, ki pontusi levelei egy részét hozzá intézi. Quintilianus szerint (10, 1, 89: versificator quam poeta melior) írt egy bellum Siculum czímű epost, melynek csak egy pár töredéke maradt ránk (Cicero haláláról, Sen suas. 6, 26 huszonöt hexameter; továbbá az Aetna leirása, Sen. ep. 79, 5). L. Wernsdorf, Fragm. Poet. Rom. 352. – 2. Julius Sev., Hadrianus császár hadvezére, ki 134-ben Kr. u. legyőzte a fellázadt zsidókat, később Syria helytartója lett. – 3. L. Septimius Sev., római császár 193–211-ben Kr. u., született Africában Leptis Magnában 146 apr. 11-én. Családja elrómaiasodott benszülött család volt, melyből több senator és consul került ki. Ő maga Romában tanult, hol Marcus Aurelistól nemsokára elnyerte a senatori méltóságot. Azután különféle állami és katonai tisztségeken áthaladva előbb mint császári alvezér Gallia Lugdunensis, majd mint proconsul Pannonia és Sicilia parancsnoka lett, végre pedig Commodus császár a dunai hadak parancsnokává tette. E minőségében Pertinax halálakor saját katonái Carnuntumban (vagy Sabariában) császárrá kiáltották ki, mire ő azonnal Romába ment és a senatus által is elismertette magát. Majd Pescennius Niger ellen indult, kit a keleti hadak kiáltottak ki császárrá; hosszas ostrom után elfoglalta Byzantiumot és leverte Pescenniust. Ép úgy sikerrel harczolt nyugati vetélytársa Clodius Albinus ellen, kit Lugdunum (Lyon) közelében seregével együtt teljesen tönkre tett (197-ben). Miután uralmát így biztosította, visszatért Romába, reformálta a senatust, nem minden kegyetlenkedés nélkül s teljes katonai uralmat alapított, sőt egy külön testőrséget is rendelt maga mellé, főképen pannoniai katonákból. Majd ujból Keletre indult, legyőzte a parthusokat és elfoglalta fővárosukat Ctesiphont (197 végén vagy 198 elején). Itt maradt egész 203-ig; ekkor aztán ujból hazatérve minden erejét Roma szépítésére s birodalma felvirágoztatására fordította. Pompás épületekkel diszítette a várost, üdvös törvényeket alkotott, különösen a rabszolgákra vonatkozólag. Továbbá rendezte a provinciákat, sőt ujabb gyarmatokat is alapított (Carnuntum, Aquincum, Potaissa). Így némileg jóvátette előbbi kegyetlenkedéseit. 208-ban még egy ujabb hadjáratra indult Britanniába fiaival, M. Aurelius Antoninusszal (Caracalla) és Getával s oly sikerrel harczolt a caledoniaiak ellen, hogy megujíthatta a Hadrianus-féle határfalat egész Segedunumig; de mielőtt művét befejezhette volna, meghalt, állítólag saját fia Caracalla által megmérgezve 211-ben Eburacumban (York). Dio Cass. 73–76. Spartian. Sev. herod. 3, 1–15. Höfner, Untersuchungen zur Geschichte des Kaisers L. Sept. S. (Giessen, 1872–75). De Ceuleneer, Essai sur la vie et le règne de S. (Bruxelles, 1880). Fuchs, Gesch. des Kais. S. (Wien, 1884). Kuzsinszky, Pannonia és Dáczia. Millennáris magy. tört. 1. köt. – 4. Alexander Sev., római császár 222–234-ig Kr. u. (teljes neve M. Aurelius Severus Alexander), Septimius Severus unokaöcscse, Julia Mamaea fia, született Phoeniciában 208-ban Kr. u., Heliogabalus császár udvarában nevelkedett, ki őt caesarrá nevezte ki. A tehetséges és szelíd ifju csakhamar kedvencze lett a népnek, különösen a katonaságnak, a mi felköltötte a császár féltékenységét, úgy hogy végre orgyilkosok által akarta elpusztítani, de végre is magát az őrjöngő Heliogabalust ölték meg 222-ben, S.-t pedig a senatus, a nép és a katonaság egyhangú lelkesedése közt császárrá kiáltották ki. Lamprid. Al. Sev. 1. dio Cass. 78, 30. Mint tudománykedvelő férfiú a kormányzást főleg nagyanyjára és anyjára bízta, maga pedig üres óráiban költők és tudósok műveinek olvasásával (Horatius, Cicero) foglalkozott. Ez annyira nem tetszett a katonáknak, hogy egyik főminiszterét, Ulpianust, a tudós jogászt, saját szemeláttára megölték (228-ban). 232–34-ig az uj perzsa birodalom ellen hadakozott, 234-ben a germánok ellen ment a Rhenus mellé, itt azonban a katonaság, melyet szigorú igazságossága, rendszeretete és fegyelme mindig bántott, anyjával együtt megölte 234 martiusában. Lampr. Alex. Sev. 29. Herod. 6, 1. 8. Eutr. 8, 23. Oros. 7, 18. Zonar. 12, 15. Aur. Vict. Caes. 24. ep. 24. – 5. Flavius Valerius Sev., 305-ben Galerius által császárrá neveztetvén ki, 306-ban Maxentius ellen indult, de saját katonái elárulták és megölték Ravennában 307-ben. – 6. Sulpicius Sev., keresztény történetíró (körülbelül 365–425-ig Kr. u.) Aquitaniából. Főműve a historia sacra (chronicorum libri duo), mely a világtörténetet tárgyalja a világ kezdetétől egész 403-ig Kr. u.; jó forrásokat használ, van történeti érzéke, s a classikus történetírókat sikeresen utánozza. Irt ezenkívűl egy életrajzot (vita martini Turoniensis), három dialogust és egynehány levelet. Legjobb kiadása C. Halmtól, Wien, 1866. L. Bernays, Über die Chronik des. S. S. Berlin, 1861.