Simonides

SimwnidhV. – 1. S. Ceosból, S. o KeioV, a legkiválóbb görög lyrikusok egyike, született Iulisban 556-ban Kr. e. Már fiatal korában szép nevet szerzett költői tehetségével, mert az Apolló ünnepére szánt karénekeket tanított be. Athen. 456 skk. Az akkori idők szellemében vándor életre adta magát. A költő részese volt a versenyjátékok diadalünnepének. Az egymástól elszigetelt államok a perzsa háborúk idejében magasabb szellemi egységbe olvadtak egybe és ebben a költőknek főfő érdemük van. A kiválóság, az érdem, a halhatatlanságra való jogosultság a költő lantján nyert kifejezést. S. azon egyetemes korszellem képviselője, melyet görög fölvilágosodásnak lehetne nevezni. Először Athenaebe megy a pisistratidai Hipparchus udvarába, ennek megöletése után Thessaliába, jelesen Larissába. Itt költi Scopas magasztalására azt a híres dicséneket, melyet Plato elemez a Protagorasban. Ide fűződik az a rege is, hogy a Dioscurusok megmentik, mert kihívják Scopas terméből, mely leszakadt és agyonnyomta a szűkmarkú pártfogót. A marathoni csata után ismét Athenaebe megy. Itt irja azt a fenséges elegiát a csatában elesett hősökre, melylyel Aeschylus felett diadalt aratott. Athenaeben még nyert egy dithyrambus versenyen. E két diadal mintegy kimutatta S. voltaképi tehetségét. Ő nem az erő, nem a merész képzelem, hanem az édes öszhang, a lágy melancholia, szellemes ötletek, kerekded szerkezet mestere. Csodálatos mértékben helyezte magát bele a legkülönbözőbb hangulatokba: ezeknek tolmácsa volt. Ezért nála politikai jellemet, egyéni határozottságot hiába keresünk. A szabadság légköréből Sicilia kényurainak Gelónak és Hierónak udvari légkörébe lép és hajlékony szelleme abba is beletalálja magát, sőt tekintélyes állást is vív ki. A Gela és Hiero közt keletkezett viszályt ő simította el (476/5-ben). Siciliában érte halála is 468-ban Kr. e. Syracusae kapu előtt volt síremléke. Sok adoma szól az ő kapzsiságáról. Így a két szekrényről, melyet Stobaeus mesél el (floril. 10, 39), az egyik a hála, a másik a pénz számára. Ha hálaszekrénye üres, ha valami szüksége van, csak a pénz szekrényét nyitja föl. Suidas megjegyzi, hogy ő hozta divatba először, hogy kikötött tiszteletdijért irta költeményeit. Thucydides (2, 44), Aristoteles (rhet. 3, 2) megróják pénzszeretetét. Lessing méltán nevezte őt a Laocoonban a görög Voltairenek, mert valamint ennek szabad, felvilágosodott szelleme a kényurak udvarában is érvényesült, úgy S. is hasonlókép érvényesíté tehetségét. Formalis tehetsége, szellemessége, játszi hangulata az epigramma költészetében tették őt elsőrangú mesterré. Tényleg még 80 éves korában is nyert pályabért és pedig az 56-dikat, mint ez két peigrammájából kitünik (Bergk P. l. Gr.⁴ 145. 147). Az epigramma megteremtőjéül lehet tekinteni; egyszerü szerkezet, váratlan fordulatosság és azért a nemes érzés heve, a verselés bámulatos könnyedsége, de mindenekfelett a gondolatok praegnans kifejezése jellemzik epigrammáit. Elegiában pedig érzelmes lágyság, édes epedés kap meg. Írt még epiniciákat, hymnusokat, dithyrambusokat, parthenionokat, hyporchemákat és sirató költeményeket. Mindezekből csak töredékek maradtak ránk. Különösen megragadó szép az a threnos töredék, mely Danaë fájdalmát festi, midőn gyermekét Perseust egy ládikóban a hullámzó tengerre teszi. E részlet egy modern balladával fölér (Bergk,⁴ 37. fr.). A Marathon, Salamis, Plataeae hőseire írt elegiái, a szobrokra, háromlábakra, templomokra, sírkövekre készített epigrammái a modern költészettanokban az úgynevezett görög epigramma mintái, a görög költészet gyöngyei. A Thermoplaenél elesettekre irott következő epigrammája:

’ W xein’, aggellein LakedaimonioiV, oti thde
KeimeJa toiV keinwn rhmasi peiJomenoi,

örök időkre szól. Ez epigramma a magyar irodalomban oly sokképen, oly sokak által lőn lefordítva (köztük Kossuth Lajos egyetlen versfordítása), hogy már csak ez is bizonyítja, mily erős visszhangra talált a hazáért a kötelesség tudatában elhunyt hősök emléke. Meg kell még említenünk, hogy Simonidestől sok velős mondást tartottak fen. Így a Plutarchus által idézett, hogy a festészet hallgató költészet, a költészet beszélő festészet. Rendkívüli emlékező tehetségeért őt a mnemotechnika (mnemonica, ta mnhmonika) feltalálójának is mondják. Cic. de or. 2, 74, 86. Quint. 11, 2, 11. Ő maga is megemlékezik egyik epigrammájában emlékező tehetségéről, mely még 80 éves korában sem hagyta cserben. Töredékeit egybegyüjté Schneidewin (Simonidis Cei rell. Brunsvigiae, 1835), Bergk (P. L. Gr.⁴ 3, 382 skk. 250 töredék). Szépen tárgyalja Croiset, Hist. de la litt. Gr. Paris, 1890, 2, 335 skk. A magyar irodalomban fordította Fabchich (Alkaios, Sappho stb. Győr, 1804), Ponori Thewrewk Emil (a 300 spartai sírverse, Egyet. Philol Közl. 5, 520. l., a Görög Anthologiai Epigrammák, Budapest, 1891 czímű munkájában igen érdekes jegyzetet ír, 195–197. ll., hol nem kevesebb mint 15-nek fordítását közli, ugyancsak ő Simonides több epigrammáját fordítá, melyek szétszórtan az Egyet. Philol. Közl. 7. 8. 11. 14. köteteiben jelentek meg. – 2. S. Amorgusból l. Iambographusok.