Skeptikusok

skeptikoi, sceptici. A négy nagy philosophiai iskola, mely Athenaeben a görög szellem más középpontjaiban is a maga igazságait oly elszántan vitatta, több elfogulatlan emberben költötte föl a kételyt az iránt, vajjon ez iskolák egyátalán képesek-e a lét nagy kérdéseit helyesen megoldani, s egyáltalán az ember ösmereteinek nem szab-e határt saját gyarlósága; e kétely a sophisták óta úgy is napirenden volt, végre is módszeres kifejtés tárgya lett és egyuttal a meglevő philosophiai iskolák mellett egy uj bölcseleti rendszer alapja. Ez iskola kezdője az elisi Pyrrhon, ki egyidőben lépett föl a stoikus és epicureus iskolákkal, legjelesebb irodalmi képviselője pedig a philusi Timon. Pyrrhon Protagoras, a cynikusok és a megaraiak tanítványa; állítja, hogy nemcsak érzékeink csalnak, hanem értelmünk is, a miből természetesen következik, hogy a kettő együttműködése is csak csalékony káprázatokat szülhet. Érzéki észrevételeink a dolgokat nem való mivoltukban ösmertetik meg velünk, hanem véletlen vonatkozásaikban. Összes nézeteink, az ethikaiak is, csak megállapodás eredményei (nomw), nem természeti szükségből fakadnak. Ezért minden állítással szembe lehet szegezni ép az ellentétét; ép azért jó tartózkodni minden itélettől. Minthogy a dolgokról semmit sem tudunk, tehát ezek ránk nézve közönyösek (adiajora); a ki óvakodik az itéletek kimondásától, az nincs kitéve a szív fölindulásainak, melyeket téves képzeteink idéznek elő. A tartózkodásnak (epoch) erkölcsi értéke abban áll, hogy biztosítja nyugalmunkat (ataraxia), az erkölcsi eszményt, melyre a skeptikusok törekszenek. A skeptikus gondolkodás mélyen belenyomult az iskolákba is, így Arcesilaus bevitte a platói iskolába, hol másfél évszázadig uralkodó maradt a középső akadémia korszakában. Ez időben a legjelentékenyebb tagja az iskolának a cyrenei Carneades, ki 129-ben halt meg. Később az akademiában dogmatikus hajlamok mutatkoztak, s ekkor a skepsis kivált belőle s főként az orvostudománynyal foglalkozó empirikusok körében jutott uralomra; ezek közül a legnevezetesebbek Aenesidemus, Agrippa s főként Sextus Empiricius, kinek két főműve maradt, a Purrwneiai upotupwseiV 3 könyvben és a proV maJhmatikouV (adversus mathematicos) 11 könyvben. Ez az uj skepticismus nagyjában a réginek nyomán indul, s összefüggésben van a középső akademiával is. Uj benne mindenesetre a skepsis alkalmazása az orvostudományra, hol az aetiologiai elméletek elvetésével egyedül az orvosi tapasztalás jogosultságát vitatták. Legfontosabb az irodalomból: K. f. Stäudlin, Geschichte und Geist des Skeptizismus, Leipzig, 1794/5. Maccoli, The greek sceptics from Pyrrho to Sextus, London and Cambridge, 1869. Waddington, Pyrrhon et la Pyrrhonisme, Paris, 1877. Natorp, Forschungen, 127 skk. P. L. Haas, De philosophorum scepticorum successionibus, Würzburg, 1875 és Zeller 5, 1 skk.